Népi növényismeret (etnobotanika) 4. rész
A helyi és pillanatnyi helyzettől függően fordulhatunk a körzeti orvoshoz, tanítóhoz, paphoz. A helybeliek által ismert személy miatt közvetlenebb a kapcsolat, bizalmasabb a légkör. Szakmai szempontból természetesen a körzeti orvos jelenléte segíthet a legjobban a vidék gyógyászati felhasználásában. Hátrányt jelenthet viszont, hogy az adatközlők tartózkodóbbak olyan esetben, ha nem (csak) az orvosuk által felírt gyógymódokat alkalmazzák. A hiteles etnobotanikai adatgyűjtés eredményesebben végezhető, ha nem egy már ismert forrásból származnak. A terepen módunk van arra, hogy a helyszínen gyűjtött növényről a felhasználásig élethű kép alakuljon ki. Az adatközlők beszámolnak az általuk tapasztalt gyógyászati eredményekről. Esetleg rendelkezésre áll régi gyűjtésük eredménye a helyi névtől az elért tapasztalatokig.
A felmérésen részt vevő egyetemi hallgatók részére hasznos, ha a helyszínen tisztázzuk a latin, a magyar tudományos név eredetét, és egybevetjük a néprajzi szempontból többékevésbé egységes területen használt helyi elnevezésekkel („lecsúszott a vesepecsenyéje”, „abroncs szorítja a fejemet, vegyék le” és így tovább).
Az általunk használt módszer lényege: mi magunk összeszedjük a körülírt területen található növényeket, szép csokor alakul ki, amelyből kihúzunk egyet-egyet és megkérdezzük nevét, felhasználását. A közismert, tankönyvben szereplő növények adatait nem érdemes feljegyezni. A terepmunkát folytatjuk ugyanannak a helyiségnek más részén, esetenként a környező falvakban. Ügyelni kell arra, hogy például a tanító származhat más vidékről, és akkor előfordulhat, hogy a nevek onnan valóak.
Ugyanarra a néprajzilag többé-kevésbé azonos területre visszatérünk több évvel, esetleg évtizeddel később. Ha vannak változások, azok rendszerint demográfiai folyamatok eredményei. Ezáltal tudjuk megállapítani, hogy mennyire folyamatosak a népgyógyászati ismeretek. Húsz év múlva tértünk vissza Székelyvarságra. Érdekes volt tapasztalni, milyen nagymértékben rögződtek a népgyógyászati ismeretek. Ezt tükrözi előző közleményünk táblázata.
Minden eltérést érdemes külön-külön elemezni. Egy bukovinai orvosnő például megkérdezte, mi az „ír”, mert román anyanyelvű betegei a Székelyföldön is állandóan kérik, írja fel ezt a gyógyító növényt. Előző lakhelyén „mindenki” azt használta. Semmilyen szótárban nem találta meg.
A hiteles etnobotanikai gyűjtések beépülnek a fitoterápiába
Egy észak-moldovai tanár (1963-ban gyűjtöttünk együtt etnobotanikai adatokat) felhívta a figyelmünket, hogy az egymáshoz hasonlító napvirágfajokat (főleg a Helianthemum nummularia nevűt), amelyeket a fitoterápiában nem tartanak nyilván, köhögéses betegek használják. Növénykémiai vizsgálataink során olyan anyagot találtunk benne, amely kísérleti körülmények között valóban kivédi a köhögést, mint ingerhatást távol tartó, mellékhatások nélkül.
A gyógynövények gyűjtésének kiemelkedő egyénisége volt Gidófalvy István. 1889-ben született, önéletrajzát 94 éves korában írta. Dobokán volt földbirtokos. Tevékenységét mezőgazdasági mérnökként kezdte, majd a Kolozsvári Mezőgazdasági Akadémián Páter Béla munkatársa volt. Páter professzor létesítette a világ (!) első gyógynövénykutató intézetét 1904-ben.
Hasonló intézetek azelőtt is léteztek, de itt kizárólag gyógynövényeket termesztettek, nemesítettek, összetételüket vizsgálták. Később Dobokán gazdálkodott. Kitelepítése után ő maga gyűjtötte a gyógynövényeket és több piacon árulta. Kiváló szakemberként felfigyelt olyan növényekre, amelyeket addig nem használtak a gyógyászatban. Ezek közé tartozott a fillérfű (Lysimachia nummularia), amelynek baktérium- és vírusgátló hatását munkaegyüttes állapította meg.
Sok egyéb példa közé tartozik a „vadgörögdinnye”. Gidófalvy István ezúttal is hozzánk fordult, próbáljuk kideríteni, miről van szó, vizsgáljuk meg hatását. A kérdéses növény a varjúmák (Hibiscus trionum), amelynek levelei valamelyest emlékeztetnek a görögdinnyéhez. Kapásnövények között gyomként terjed, ezért érdekelte az egyik gazdálkodót.
A vadgörögdinnye azóta Romániában gyógyteaként engedélyezett, étkezési teakeverékekben is szerepel. Vesebetegek, főleg húgykőtermelő betegek rendszeresen fogyasztják. Az etnobotanikai gyűjtés végső célja tehát a népi megfigyelés után következő kutatások alapján új, addig nem használt gyógynövények bevezetése a fitoterápiába.
Fotó: Adobe Stock
