Exkluzív – Ha itt megváltozunk – megváltozik minden
Ez az „itt” a szív. Tíz éve játsszuk, énekeljük és táncoljuk a Madách Színházban a Dickens regényéből készült musicalünket, az „Isten pénzét”. (Tolcsvay László gyönyörű zenéjével s Sziámi fiam ihletett verseivel.)
A nagy mesemondó, Charles Dickens az ezotéria legmélyebb titkát mondja itt ki: az ember maga teremti sorsát.
Ebenézer Scrooge, a könyörtelen uzsorás karácsony éjszaka váratlan látogatót kap. Volt üzlettársa, Jacob Marley látogatja őt meg, a túlvilágról, mert dúsgazdag társa már régóta halott. Most azonban kiderül, hogy él, csak odaát, méghozzá sanyarú körülmények között: önzését, anyagiasságát, pénzéhségét mint súlyos láncokat hordozza magán, s azért jött, hogy egykori társának elmondja: mérhetetlen vagyonszomjukkal poklot teremtettek maguk köré. Azért jött, hogy megváltsa Scrooge lelkét a szenvedésektől.
Három karácsonyát mutatja meg neki.
Azt, ami valaha volt, amikor gyerek volt még.
Azt, amiben jelenleg él, s ahol az emberek félnek tőle s gyűlölik, mert kíméletlen mohóságával tönkreteszi az életüket.
És megmutatja eljövendő karácsonyát is.
Scrooge iszonyodva néz a jövőjébe. Látja, hogy már nem él, az emberek ünneplik a halálát, mert megszabadultak egy vérszívótól, s látja azt is, hogy összegyűjtött vagyonán, melyet nem örökölt senki, ószeresek, szélhámosok, rablók marakodnak.
És ekkor hangzik el a híres dickensi mondat.
Megkérdezi Marley szellemétől: – Mondd, Marley, amit most láttam, annak így kell lennie, vagy lehet még másképp is? És Marley azt feleli: – Ha itt megváltozunk – megváltozik minden!
És Scrooge szívére mutat.
Scrooge boldogan felébred – mert nem lehet tudni, álmodta-e mindezt, vagy valóban megtörtént -, szóval arra ébred, hogy örömében szinte megbolondul, vagy megboldogul, kiássa rejtekhelyéről titkos pénzesládáját, s miközben a házvezetőnője orvost hív, mert azt hiszi, gazdája megőrült, Scrooge kirohan a londoni utcákra és széjjelszórja az egész vagyonát.
Tíz éve játsszuk a darabot.
Huszti Péter és Szerednyey Béla és később a taps közben már az egész társulat, a színészek, az énekesek, a táncosok esténként több mint kétmillió fontot szórnak szét a színpadon és a közönség soraiban.
A nézők kapkodják a kellék pénzeket. Nem „pound” vagy „font” van rájuk írva, hanem hogy „Isten pénze”.
Összeszámoltuk: eddig annyi pénz hintettünk szét, amiből – ha az forint lenne – kifizethettük volna az egész magyar államadósságot.
Az Isten pénze azonban a bankokban nem beváltható.
Csak az életben.
Úgy hívják: öröm.
És boldogság.
És az a titkos tudás, hogy ez mindannyiunkban ott rejlik, de nem jön elő, mert hibás program működtet bennünket.
„Ahol van a ti kincsetek, ott van a szívetek is” – mondja Jézus.
Amit az ember legfőbb értéknek tart, az szüli, formálja és alakítja az egész életét. Dickens már réges-rég látta a kapitalizmus embertelenségét, és szinte profetikus erővel hirdette: ha így élünk tovább, értelmetlen életünket a semmibe szórjuk, boldogtalanok, sivárak és elvetemültek leszünk.
De látta azt is, hogy az ember megváltoztatható.
Sokan ezt naivitásnak tartják manapság.
Ahogy azt is, hogy a holtak visszajárnak s szellemükkel társalogni lehet. S hogy tanácsaikkal befolyásolhatják az életünket.
Ma nem divat ilyesmiben hinni.
A túlokos ember számára ez valótlanság. Ostobaság. „Humbug!” – ahogy Scrooge mondja, amikor először megpillantja Marley szellemét. „Te nem létezel!” – mondja neki, mire Marley önmagából kikelve fillérre elszámolja, mennyit lopott tőle s hogyan csapta be az embereket, és hogy pár órával ezelőtt hogyan rúgott félre egy koldusgyereket az utcán, csak azért, mert pár fillért kunyerált tőle.
Érdekes hogy a sok százezer néző közül, akik látták az előadást, egy nem akadt, aki – míg a darabot nézte – ne hitt volna a szellemvilágban, ne hitt volna a szeretetnek és a jóságnak a diadalában.
Szóval mindabban, amiben a színházon kívül, az „életben” nem hiszünk. A színház csodahely.
Az igazság helye.
Ezért is beszélek mostanában sokat a színház misztériumáról. Éppen az én otthonomban és fél évszázados munkahelyem, a Madách Színházban.
A „Lélek színpada” – ez a címe azoknak a találkozásoknak, ahol beszélgetünk az olvasóimmal.
Volt olyan este, hogy miközben a lélek titkairól beszélgettünk a Tolnay Szalonban, a mellettünk lévő nagy színházteremben éppen az „Isten pénzét” játszottuk.
