Válaszol a Jóskönyv – A Ji King és a kivetítés
Azon gondolkodtam, miközben az előző oldalon lévő cikket írtam, vajon a Ji King mit tanít a kivetítésről? Lényegében minden jel erről szól.
Mégis kiválasztottam egy jósjelet, ahol ez vegytiszta példaként jelenik meg.
Ez a Viszály jele.
A 6-os, a Szung.
A képjel egy világba kiáltó peres szájat mutat – s mellette ott van a meghasonlás képe.
Azt mondja az eredeti szöveg:
„Viszály. Légy igaz.
Ne légy a helyzettől döbbent.
Középpontba térni: üdvös.
Végigvinni: kudarc.”
A külső helyzeted lehet drámai.
Per. Háborúság. Nézetek, érdekek összecsapása.
De ami kint van, mindig valami benső tükröződése.
És ezért azt mondja: térj vissza a Középpontodba.
Ez az Igazi Valód székhelye.
Ott nincs viszály.
Mert nincs kivetítés.
Ott nincs kétség, csak egység.
„Valódi viszály csak egyetlen van – tanítja a Jóskönyv –, az önmagunkkal való meghasonlás.”
Ez vetült ki.
A tudat és tudattalan közötti viszály.
Az ego viszálya a Fensőbbrendű Énnel.
A személyes én viszálya a bennünk lakó Istennel.
A viszály az ego lételeme!
Éppen azért, mert szüntelenül kivetít.
S mivel magából – öntudatlanul – a rosszat vetíti ki, mindig a rosszal találkozik.
Az ego keresi a konfliktusokat.
Ez a lételeme.
Akkor érzi jól magát, ha mindennel és mindenkivel vitába szállhat.
Ha „balhé” van.
A viszályban az ego kétségbeesett kéjjel fürdik.
Az ütközés kell neki, nem a béke.
Békében úgy érzi, hogy nincs rá szükség.
Békében az ego meghal.
Ezért nem szereti.
Sőt, iszonyodik tőle.
Ezért tanácsolják a bölcsek, hogy ne hallgass az egódra. És óvakodj „végigvinni a csatádat”, mert a végén, akár nyersz, akár vesztesz, csakis baj vár rád.
Örökössé teszed a viszálykodást.
A Ji King megveti a vitát.
„Aki vitatkozik – mondja Csuang-ce –, az nem lát mélyre. Ha a szavak vitatkozni próbálnak, nem érnek el semmit!”
Vitával az ember még soha nem intézett el semmit.
Ezt ma is tapasztaljuk.
A végén ugyanis sohasem az igaz, hanem az erősebb győz.
Ezért a mesterek tanácsa az, hogy ne menj bele a viszályba.
S ha már benne vagy, minél hamarabb gyere ki belőle.
A viszálytalanság a szamurájok főszava volt valaha.
Ez volt a „hitvallásuk” lényege.
Fura, hogy egy harcművész így gondolkozik, de most már érted, miért.
Az önmagunkkal való egység minden konfliktus megoldásának lényege.
A viszály – így mondják – nem addig tart, amíg győzöl vagy vesztesz.
Hanem addig, míg ki nem lépsz belőle.
Ha egy szamuráj előrántja a kardját, csak azért teszi, hogy mások viszályát rövidre zárja, és minél előbb megteremtse a harmóniát.
Ami őbenne egy pillanatig – a csata közben – sem szűnt meg.
Még életveszélyben sem.
Ellenfelei a saját viszályuknak lesznek az áldozatai.
Ennyi történik ilyenkor.
A viszálytalan embereket nevezi Jézus szelídeknek.
Ők öröklik a földet.
Jézus is így működött.
Soha senkivel nem vitázott. („Te mondád!”…)
Péternek megtiltotta, hogy kardot rántson.
„Aki kardot ránt, kard által vész el.”
Ez a karma törvénye.
A szüntelen viszály a Gonosz eszköze, melynek nem ellenállni kell, nem fegyverrel vagy heves vitával legyőzni, hanem hagyni, hogy saját viszálya föleméssze.
Hogy a „Nekem van igazam!” rögeszmés indulatába belezuhanjon.
Győzni a viszályban nem lehet, csak felülemelkedni rajta.
A hitviták éppolyan végtelenek, mint a vérbosszúk.
Viszályban ne az egódtól, hanem Igazi Valódtól várd a megoldást.
Vizsgáld meg az igazadat.
Ha viszályba kergető, konok igazság – tudd, hogy van ennél bölcsebb igazságod is.
