Válaszol a jóskönyv – Még egyszer Madáchról

Nem véletlenül használják a keleti harcművészek a Ji Kinget, taktikai tanácsadónak.
A lét – dráma.
Minden pillanata és helyzete – dráma.

A kínai hagyományban ez a jin és jang feszültségéből keletkezik, mely az egész életet
megteremti, mozgatja, formálja és szüntelenül változtatja.
Minden jósjel egy-egy „harci helyzet”.
A kérdező éppen ebben van benne.
Rendszerint nem tudja, mert ahhoz már bölcs rálátás, intuíció és főleg a kívül- belül működő láthatatlan erők ismerete kellene.
Magának a jelnek a szerkezete egyszerű.
Hat vonás, hat erő.
Ez dinamikus séma.
Jelentése azonban roppant sokszerű.
Minden jelről regényt lehetne írni, vagy még inkább drámát.
Néha egy egész élet drámáját, mert a hagyomány szerint mindenkinek van egy születési
alapjele, hasonlóan az asztrológia radixhoroszkópjához, amelyből kilépni nem tud, s amelyet be kell teljesítenie.
A sorserők felismerése azért nehéz, mert ezek még csak lappangó energiák és nem tapintható, érzékelhető valóságok.
Még nincsenek itt. Egy „meg nem valósult” dimenzióban vannak.
Születőben.
Alakulóban.
A legritkább eset, hogy máris „itt” vannak.
Amíg nem volt meteorológia, az emberek „jelekből” jósolták meg az időt.
(Sokszor ma is pontosabban, mint a tudomány.)
Hiába sütött a nap, a falevelek pergéséből már látták, hogy jön az eső.
Vagy a vihar.
Fel tudtak készülni a jövőre.
Így működik a jóslat is.
Amit az ember nem lát, a sorsa, egyrészt az Idő méhében lappang, másrészt a saját tudat-
talanjában.
Rendszerint mindenhol.
Bennem, másokban és a világban.
Ezek – a meditatív eszmélés szintjén – összeérnek.
Ezt hívják a megfelelés törvényének.
Ezért van az, hogy egyetlen ihletett ember megjövendölheti nemcsak a saját, de néha az
egész közösség sorsát is – mert a csírái benne is megvannak.
Így is használták valaha a könyvet.
A jósok, a bölcsek és a próféták azért voltak képesek megjövendölni népük sorsát, mert a saját tudattalanukban, ott, ahol az egyéni és kollektív karmák lappanganak és összeérnek, járatosak voltak.
Így működik egyébként az ihlet is.
Nemcsak totálisan, azaz kollektíven és egyénien, de a jövőbe is lát.
A magyar költészet legnagyobbjai között sok „vátesz” volt.
Nincs ebben semmi különös. Nem a külső, hanem a belső jelekből következtettek. És mivel választottak voltak, saját lelkükben egész népük kollektív tartalmait fölismerték.
Megérezték, hogy mit érlel a sorsunk.
Azt is, hogy ennek milyen drámai és morális következményei lesznek.
A nagy költő vagy író előre is lát.
Nemcsak krónikás – jós is.
Jóstehetsége hasonlít egy genetikus tudatos felismeréséhez.
Ebből csak ez lehet!
Csakis ez jöhet ki!
Mindennek van előszele.
Érzékeny lelkületen ez átsuhan.
A jósok, a bölcsek és a próféták azért voltak képesek megjövendölni népük sorsát, mert a saját tudattalanukban, ott, ahol az egyéni és kollektív karmák lappanganak és összeérnek, járatosak voltak.
Így működik egyébként az ihlet is.
Nemcsak totálisan, azaz kollektíven és egyénien, de a jövőbe is lát.
A magyar költészet legnagyobbjai között sok „vátesz” volt.
Nincs ebben semmi különös. Nem a külső, hanem a belső jelekből következtettek. És mivel választottak voltak, saját lelkükben egész népük kollektív tartalmait fölismerték.
Megérezték, hogy mit érlel a sorsunk.
Azt is, hogy ennek milyen drámai és morális következményei lesznek.
A nagy költő vagy író előre is lát.
Nemcsak krónikás – jós is.
Jóstehetsége hasonlít egy genetikus tudatos felismeréséhez.
Ebből csak ez lehet!
Csakis ez jöhet ki!
Mindennek van előszele.
Érzékeny lelkületen ez átsuhan.
Ez egyébként a művész színvonalát is gyakran meghatározza.
Közepes író azt írja le, ami van.
Nagy író azt is, ami lesz.
Sorolhatnám a magyar irodalom profetikus hagyományait.
A legjelentősebb és legihletettebb kétségtelenül Az ember tragédiája.
Keletkezésének idején az emberiség még a „Londoni szín”-nél tartott.
Korának kapitalizmusát írja meg benne Madách.
Ő már nem érte meg, csak mi, a Falansztert, a Jégkorszakot, a Föld szellemével való félelmetes drámát, a teljes elidegenedést, amit mi már sajnos a saját bőrünkön megtapasztaltunk.
S előttünk van még a nagy Katarzis.
Ádám öngyilkos kísérlete, a szakadékba ugrás – és a fölébredés.
A világvége.
Előttünk van még a válság legriasztóbb pillanata, melyben az emberiség megrendül, és
lázálmából fölébred.
Jeleit látjuk már – de még nincs itt.
Az is látható előre – Madách ezt szépen és jól írja le –, hogy majd az utolsó időkben, mely egy teremtési fázis vége és egyben egy más minőségű lét kezdete, az új világ irányításának sorsa a férfi kezéből a nőébe átkerül.
Éva lesz a Teremtő médiuma.
Az ő szava lesz majd a döntő.
Lucifer hatalma megszűnik, s a férfi küzdelmeinek jövőbeli alapszava nem a rögeszme, hanem a bizalom lesz.