Válaszol a jóskönyv – Holtpont
Arról beszélgettünk az előző oldalon, hogy az ősi keleti hagyományban nem kap fontos helyet a várakozás gondolata.
Nincs adventjük.
Egyetlen kivételt ismerek.
Ez a Ji King – a Változások Könyve -, annak is az ötödik jele, a Hszü.
Az történt valaha, hogy Ven király egy forradalmi gondolattal „lehozta az Eget a Földre” – a Fu Hszi nevével jelzett „Ég előtti rendből” „Ég utáni rendet” alkotott.
A statikus és időtlen, transzcendens őserők képet áttranszformálta földi síkra.
Átrendezte az erőket.
Az egymással egyensúlyba feszülő, mozdulatlan szimbólumkört megpörgette, átalakította, s az Öröklétet a megnyilvánuló Időben szemlélte, folytonos áramlásban, változásban, átalakulásban.
Az Örök tanítás ekkor vált alkalmassá, hogy jósolni lehessen belőle.
A láthatatlan és a szellemi világban még mozdulatlan idea vagy „csíra” itt megtermékenyíti a földi világot, s ezentúl időben, mozgóképben bontakozik ki, ami Fönt mint állókép látható.
Az ötödik jósjelnek a neve: Várakozás.
Arról szól, hogyan érleljük magunkba a jövőnket.
Én most ennek a csodálatos jelnek csak két vonásáról akarok beszélni.
Az egyik a 4. vonás.
„Várakozás vérben. Kijutni a lyukból.”
Ez egy olyan élethelyzetet jelöl, amikor nem sikerül semmi.
Várod, várod, és nem jön el.
És kétségbeesel.
És elkezdesz vagdalkozni.
A sikertelenség, a látszólag terméketlen várakozás nem letör, hanem türelmetlenné tesz.
Indulatossá.
Önmagad, de főleg mások ellen támadsz.
Gyakran nem is azok ellen, akiket reménytelen helyzetedért okolsz, hanem bárki ellen.
A családod ellen, például.
Megbánthatod a társadat, a gyermekeidet – bárkit, mert lényegében a sorsodra vagy dühös.
Mit tehetsz ilyenkor?
Először is tudatosítod magadban a helyzetet.
Nem azt mondod, hogy „Nekem soha semmi sem sikerül!” – hanem azt, hogy az „Én időm még nincs itt!”.
Akármilyen régóta várok, s akármilyen reménytelennek tűnik a helyzet – még mindig várni kell.
Várni, igen.
De nem így.
Nem kétségbeesetten.
Nem dúlva-fúlva, dühödten és indulatosan.
Nem a világot vádolva.
De nem is önmagadat vádolva.
Egyszerűen nem szabad vádolnod senkit.
Bíznod kell, tovább.
És amit meg kell tenned: ki kell jönnöd a „lyukból”.
Ott kell hagyni a „várakozás vérben” lelkiállapotát.
Egyetlen józan fölismerés is elég ehhez.
Ehhez segít a Jóskönyv: ismerd föl a helyzetedet!
És máris könnyebb!
A másik a Jóskönyv 6. vonása.
„Gödörbe jut…”
Ismerős állapot.
Sokszor mondjuk is: „gödörben vagyok”.
Ez a holtpont.
A mélypont.
Amikor meghal a remény.
Nincs tovább…
Ha itt, a nincsben, az ürességben, a „padlón” nem veszíted el magad, egy új életre támadhatsz föl.
Ha átlendültél a semmin, a sötéten, a „mindennek végén”: felragyog a napod!
A holtpont után ugyanis az ember föltámad.
És új életet kezd.
Elmúlik a fáradtsága, a halálos kimerültsége, és újult erővel megy tovább.
Ez a gödör lélektana.
De bele is lehet veszni.
Ott is lehet maradni.
Föl is lehet adni, végleg.
Rajtad múlik.
A holtponton való átlendülés a legnehezebb mutatvány.
Mert nem segít senki.
„Én Istenem, én Istenem, miért hagytál el engem?”
Ezek Jézus ismerős szavai.
Ő is, mint minden ember, átélte a holtpontot.
Utána jött az átlendülés – és a feltámadás.
