Válaszol a Jóskönyv – Választás

Ha az előző oldalt elolvasod, úgy látod, hogy nem az események között választunk, csupán a szemléleten, ahogy azokat átéljük.

Vagyis, hogy az „áldott” vagy „átkozott”  verzió csupán azon múlik, honnan nézzük a dolgokat.

Ez részben igaz is, azokban az eseményekben, amelyeknek sorsszerűen meg kell  történniük.

Vannak események, melyek átírhatatlanok.

Én visszanéztem az életemet, s azt tapasztaltam, hogy mivel eredendően derűs és bizakodó voltam, úgy is láttam a dolgokat: derűsen és bizakodva.

Valójában nagyon sötét történeteket éltem át.

De nem így láttam, és nem is így emlékszem rá.

Pokolban voltam – sőt, vagyok is –, de sok szép, megrendítő, lélekemelő és szívderítő pillanatot éltem s élek át.

A Ji King azonban többet mond.

Szerinte az események is alakíthatók.

Formálhatók.

Nem mind.

Van, ami megállíthatatlan, mint a repülő kő.

Akkor kellett volna gondolkodni, mielőtt elhajítottad.

Most már repül, el kell viselned a következményeit.

Megszégyenülsz.

Bajba kerülsz.

Nincs lehetőség a pálya módosítására.

De van olyan jövendő, mely alakulóban van.

Formálható még.

Javítható.

Alakítható.

Ez a jövő még csak a  láthatatlanban látható.

Még nincs.

Még csak gondolat.

Idea.

Itt még lehet változtatni rajta.

Mivel csak a gondolat világában él még, a szellemi világban, formálható. Olyan, mint egy ház terve, átrajzolható.  Megszépíthető és elrontható.

Itt lép bele a folyamatba a jövőformálás mágiája.

Mivel a jóslat megmutatta neked, mi várható, ha erre vagy arra lépsz, dönthetsz, hogy merre veszed az utadat.

A múltkoriban jóslatot kért tőlem egy konok, elvakult ember.

Én úgy láttam, hogy ez az ember menthetetlen.

Megy a hülye feje után.

A Ji King bölcsei azonban még egy ilyen számára is adnak sanszot a változtatásra, mert az Igaz Ember szellemisége mindenkiben él. Potenciálisan nem lehetetlen, hogy a helyes utat választja.

Azt a jóslatot kapta, melyben az áldozati üst lába eltörik, az áldozati étel kiömlik, és  bekoszolja vele nemcsak önmagát, de a környezetében élő embereket is.

Kosz lesz a szent ételből.

A kérdező egy vezető, soksok ember sorsa függ tőle.

Az áldozati üst pedig a sorsfeladatát jelképezi, amelyet gőgjével elhibázhat, végzetesen.

Tette apályt,  sanyarúságot, szegénységet szülhet.

Áldás helyett áldatlan állapotot.

Józan eszemmel és emberismeretemmel azt mondom: ez így is lesz! Én ezt az embert megszólíthatatlannak látom.

A Ji King bölcsei azonban nem.

Nem egészen.

Még látnak benne lehetőséget a megfordulásra.

A váltásra.

Még van valami sansza – ha nagyon kevés is –, hogy az áldott verziót válassza.

Még írhat más történetet is.

Még lehetősége van sorsfeladatát nem menthetetlenül elrontani.

Ha „megbölcsülne”, ha „megtérne”, ha „fölébredne” – ha  gőgjének vakszemüvegét elhajítaná, írhatna még magának és másoknak is egy nemesebb történetet. Senki sem teljesen menthetetlen.

Még akkor sem, ha józan ésszel úgy látom, hogy az.

És nem csak „józan ésszel”, a drámaírók örök emberismeretével is így látom: menthetetlen!

Shakespeare hősei a vesztükbe rohannak.

Nem lehet velük beszélni.

Nem hallják.

Megszólíthatatlanok.

Csakis a katarzis vagy a katasztrófa tanítja őket az igazságra – s néha még az sem.

De a Ji King hisz az ember jobbik énjében.

Van, amikor nagyon.

Van, amikor alig.

És van, amikor már majdnem reménytelennek tart  valakit – de akkor sem egészen!