Válaszol a Jóskönyv: A nagy erő összegyűjtése
Fordítják ezt a jelet „összegyűjtés” helyet „szelídítésnek is”, mivel itt valóban arról van szó, hogy a nagy jang erőket, mielőtt megvalósulnak, meg kell szelídíteni, ami azt jelenti, hogy a nyers erő robban, éget, s így megvalósulása inkább kárt, mint hasznot okoz.
A jel a türelem leckéjét jelenti
Nemcsak a megfelelő időt kell kivárni, ami lehet, hogy messze van még, de azt is, hogy ezek az erők kívül-belül összegyűljenek, megérlelődjenek. Az erőt már így is érzi az ember, belülről feszíti. de ez még nem elég erő. Még gyűlnie kell a tetthez. A szelídítés tehát itt a türelemre intő parancsot jelenti. várj! ez még nem a csúcspont. csak ha azt elérted, akkor cselekedj. egy jósjel szimbolikája a lét minden területén érvényes. A szexualitásban az ejakuláció praexox – a korai magömlés – ennek a jelnek a figyelmeztető veszélyét jelenti. Az ember érzi, hogy „most” – de ez még nem a most!
A késztetés már megvan, de a kirobbanó tetthez az erő, s a testben összegyűlő magenergia még kevés, s ezért a kontroll, az önfegyelem, s az érlelődéshez szükséges türelem szükséges ahhoz, hogy eljöjjön a tett végrehajtásának a pillanata.

Az eredeti kínai szöveg ezt írja:
Mint látod, ezt tettem Mesteremmel én is. Lefordítottuk az ősi, időtlen kínai jeleket a mai korunk nyelvére. ezért lett a jóskönyv a mai ember számára használható. vagyis alkalmas arra, hogy tanácsára „üdvösen” cselekedjen. Nekem és barátaimnak azt üzente ezzel a jellel, hogy az új ember már érlelődik bennünk, de még nincs itt az ideje, hogy megszüljük.
Az összegyűjtés ideje alatt az ember egyrészt kivárja, míg szunnyadó energiái eljutnak a „kritikus tömeg” állapotába, másrészt megtanulja a szelídség misztériumát és kozmikus erejét.
Megérti Jézust, miért mondta, hogy a „szelídek öröklik a földet”
Nem a gazemberek, nem az erőszakosak, nem a terroristák, a robbantók, a mindenkin átgázolók, mert azok csak bajt és romokat és pusztulást idéznek elő – a szelídek felőrlik őket.
Az ősi harcművészetekben, a szamurájok képzésénél elsődleges feladat volt az agresszív, vad erők összegyűjtése és megfékezése. ez nemcsak egy morális feladat volt, hanem stratégiai cél is.
Az igazán nagy harcművészek mind a vad erőiket megfékező Szelídek voltak. A szelídség nem a gyámoltalanságot, nem a gyáva nyuszi természetét, hanem az erejében bízó oroszlán nyugalmát jelenti.
A türelem és a kivárás itt nemcsak ránk vonatkozik. Nemcsak önmagunkra. Hanem a világra is. Lehet, hogy mi már készen vagyunk – de a külvilágunk még nem. És nem magunkra várunk, hanem a külvilágra, hogy hathatósan tudjuk benne cselekedni. S itt megint a szexualitás példáját hozom fel, ahol a külvilágot a másik, a Te, a párom jelenti.
A csúcsra együtt kell eljutni. van, amikor az ember a másikra, másokra vár. Egy bizonyos, s ezt tudnunk kell: az idő nekünk dolgozik. Ha idő előtt lépünk, éppen fordítva: mi dolgozunk az idő ellen. Persze, adhatta ezt a jósjelet azért is, mert türelmetlennek látott. gyorsan akarok valamit, amit nem most, csak később kaphatok meg. Ha megérek rá!
Fotó: Shutterstock