Vegetáriánus karácsonyi menü

tgymagazin.hu
Vegetáriánus karácsonyi menü
#karácsony #recept #vegetáriánus
Az ünnep legyen meghitt, harmonikus, csendes és pihentető. Ugyanakkor persze valami finomsággal kényeztetni is szeretnénk magunkat. Ilyenkor sokan felkeresik barátaikat, rokonaikat, és a tökéletességre való túlzott igyekezet az ünnepnapokban több stressz, mint öröm forrása lehet.

A jó tervezés a feltétele annak, hogy a házigazda is jól érezze magát. Nem jó, ha a program sikeréért egyetlen ember felel, tehát a fő jelszó: a feladatok megosztása. A vendégek például gondoskodhatnak az előételről és/vagy a desszertről. Fontos a jó előkészítés is: időben kell bevásárolni, előre elkészítjük, megfőzzük, amit lehet, ha szükséges, befagyasztjuk.

Az idei vegetáriánus menühöz a hozzávalókat az ünnepi bevásárlási „roham” kezdete előtt néhány nappal be lehet szerezni, a legtöbb hozzávaló ugyanis gond nélkül eltartható egy ideig. A cukkini, a paprika és a sárgarépa, valamint a zöld fűszerek szintén elállnak néhány napig a hűtőszekrény zöldségtartó rekeszében.

Az előételként szánt lencse aioli hűtőszekrényben kb. három napig eltartható. Az ünnepi étkezés napján tehát csak a cukkiniket kell előkészíteni, megsütni és az előre elkészített töltelékkel megtölteni. A cukkini húsából, amelyet a közölt recept szerint nem használunk fel, paradicsommal, hagymával, néhány szem burgonyával, esetleg más zöldségekkel, kevés tejszínnel vagy szójatejjel ízletes zöldséglevest készíthetünk.

A dióvagdalt masszáját szintén elkészíthetjük a főzést megelőző estén, a sütőformában kiválóan eláll a hűtőszekrénybe helyezve. Másnap már csak a sütőbe kell tenni. Az áfonyás almaszósz szintén elkészíthető, tálalás előtt már csak ízesíteni és felmelegíteni kell. A sült mellé rizst vagy héjában főtt burgonyát, esetleg rozmaringos csőben sült burgonyát kínálhatunk köretként.

A desszertet is előkészíthetjük. Ízlés szerint vaníliafagylaltot, tejszínhabot, vagy ha van rá időnk, egy finom sodót kínálhatunk mellé. A kiadós étel után azonban e kiegészítők nélkül bőven elég a frissítő gyümölcssaláta.

Cukkini lencse aiolival

Hozzávalók 4 személyre: 175 g vörös lencse, 2-3 fokhagymagerezd, fél citrom leve, 160 ml szója- vagy rizstej, 4-6 evőkanál olívaolaj, 2 nagyobb, vastagabb cukkini, tengeri só, őrölt bors, édes-nemes pirospaprikapor.

Elkészítése: A lencsét 300 ml vízben felforraljuk, majd kb. 15 percig kis lángon főzzük, míg a főzővizet teljesen fel nem szívja és a lencse szétfő. A fokhagymát meghámozzuk és finomra aprítjuk vagy szétzúzzuk.

A lencsét egy keverőtálba öntjük, hozzáadjuk a citromlevet, a szójatejet és kb. 2-3 evőkanál olívaolajat, majd az egészet botmixerrel sima krémmé pürésítjük. Ha túl sűrű, kevés szójatejjel hígíthatjuk. Sózzuk, borsozzuk és hagyjuk kihűlni. A cukkinikből 12 db, kb. 3-4 cm vastag szeleteket vágunk, majd ezeket óvatosan kivájjuk, ügyelve, hogy maradjon aljuk. A maradék olajat egy serpenyőben felhevítjük, és a cukkiniszeleteket minden oldalukról kissé megsütjük. Sózzuk, borsozzuk. A szeleteket tányérokra helyezzük és megtöltjük őket a lencse aiolival. A tetejére díszítésül kevés pirospaprikát szórunk.

Vegetáriánus sárgarépás dióvagdalt

Hozzávalók egy 30 cm-es őzgerincformához: 1 fej hagyma, 2 fokhagymagerezd, 2-3 evőkanál vaj, 4 sárgarépa (kb. 30 dkg), 2 szárzeller, 100 g dió, 50 g napraforgómag (hántolt), 50 g zsemlemorzsa, 2 teáskanál szentjánoskenyérmag-őrlemény, 2 evőkanál finomra aprított fodros petrezselyem, 2 evőkanál finomra aprított kakukkfű, 1 evőkanál finomra aprított rozmaring, egy fél citrom leve, 2 tojás, 4 evőkanál tejföl, másfél teáskanál tengeri só, 3-4 késhegynyi reszelt szerecsendió, fél teáskanál enyhe currypor, őrölt fehér bors.

Elkészítése: A hagymát és a fokhagymát megtisztítjuk, finomra aprítjuk és a vajban kissé megfuttatjuk. A sárgarépát finomra reszeljük, a szárzellert apró kockákra vágjuk, majd mindkettőt a hagymához adjuk. Kb. 5 percig fedél nélkül pároljuk. A diót és a napraforgómagot megdaráljuk, a zsemlemorzsával és a szentjánoskenyérliszttel együtt a zöldségekhez adjuk. Hozzákeverjük a zöld fűszereket és a citromlevet. A tojásokat a tejföllel, a sóval, a szerecsendióval és a curryvel elkeverjük, majd a zöldséges-diós masszához öntjük, és az egészet alaposan összekeverjük. Borssal ízesítjük. Egy szögletes vagy őzgerincformát sütőpapírral kibélelünk, és beleöntjük a masszát. Sütőben 180 °C-on kb. 35-40 percig sütjük. Csőben sült rozmaringos burgonyával kínáljuk.

Áfonyás almaszósz

Hozzávalók 4 személyre: 1 kis fej hagyma, 2 evőkanál vaj vagy repceolaj, 1 alma, 200 ml almalé, 150 g szárított tőzegáfonya (cranberry), 100 ml víz, 2-3 evőkanál borpárlat (brandy, konyak), őrölt fehér bors.

Elkészítése: A hagymát meghámozzuk, finomra aprítjuk, majd a vajban megfuttatjuk. Az almát meghámozzuk, magházát eltávolítjuk, kockákra vágjuk és 100 ml almalével együtt a hagymához adjuk. Az egészet addig pároljuk, míg az almakockák teljesen szét nem főnek. Az áfonyát további 100 ml almalé kíséretében hozzáadjuk a párolt almához, további 10 percig kis lángon pároljuk, majd levesszük a tűzről. Vizet adunk hozzá és simára pürésítjük. Hozzáadjuk a borpárlatot. A szószt ismét felforraljuk, majd a tűzről levéve kb. 5 percig pihentetjük. Borssal ízesítjük és a dióvagdalthoz kínáljuk.

Sárgabarackos narancssaláta

Hozzávalók 4 személyre: 200 g szárított sárgabarack, negyed liter almalé, esetleg 2 db csillagánizs, 2 bionarancs, 1 rózsaszínű húsú biogrépfrút, 1 biozöldcitrom (lime).

Elkészítése: A sárgabarackot az almalében az ánizzsal kb. 10 percig főzzük, majd hagyjuk kihűlni. A narancsokat és a grépfrútokat forró vízzel leöblítjük és késsel meghámozzuk. A fehér héját is eltávolítjuk. A gerezdeket elválasztó hártyák közül rövid pengéjű, éles késsel kivágjuk a gyümölcshúst, a közben kicsurgó levet felfogjuk egy edényben. A zöldcitromot szintén forró vízzel leöblítjük, majd késsel vékonyan meghámozzuk és a héját vékony csíkokra vágjuk, a citrom levét kifacsarjuk. A héjakat, a gyümölcsök levét a tisztított gyümölcsökkel és a főtt sárgabarackkal együtt tálba helyezzük, és az egészet óvatosan összekeverjük. Citromfűlevelekkel díszíthetjük.

Foto: Adobe Stock

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Minden feliratkozónknak az aktuális havi Holdnaptárral kedveskedünk! Emellett elsőként értesülhetnek a legújabb terápiákról, hírekről és a frissen megjelenő Természetgyógyász Magazin tartalmáról!

Elolvastam és elfogadom az adatkezelési nyilatkoztatot.

Ajánlott cikkek a témában
Hűsítő frissítő: Epres-rebarbarás limonádé

Hűsítő frissítő: Epres-rebarbarás limonádé

A limonádé az egyik legfinomabb nyári üdítőital. Sajnos a legtöbb, készen kapható fajta túlságosan sok…
Adventi sütemények

Adventi sütemények

Tésztagyúrás és -nyújtás, formák kiszúrása, díszítés. Az adventi aprósütemény sütése több egyszerű süteménykészítésnél. Különleges atmoszférát…
A karácsonyi fűszerek gyógyhatásai

A karácsonyi fűszerek gyógyhatásai

A fűszerek mindig különlegességnek számítottak, vágyak, mohóság kívánatos tárgyai; kicsik, aprók, de erős zamatos illattal…
Ünnepi és ízletes karácsonyi menü

Ünnepi és ízletes karácsonyi menü

Érdemes egy pillanatra kiszakadni a kereskedelem ünnepéből, és megérteni, hogy akkor éljük meg igazán a…
Rovatunk legolvasottabb cikkei
Müller Péter: Karácsonyi gondolatok

Müller Péter: Karácsonyi gondolatok

Hosszú életem során hozzá kellett szoknom, hogy minél nagyobb és magasztosabb szóról van szó, annál…
Karácsony szülötte és az indián életkerék

Karácsony szülötte és az indián életkerék

Min­den nép­nek, min­den kul­tú­rá­nak meg­van a ma­ga cso­dá­lat­ra mél­tó szel­le­mi örök­sé­ge, kul­tú­ran­tro­po­ló­giai ha­gyo­má­nya. Az em­be­ri­ség…
Karácsonyi menü – Ünnepi és ízletes

Karácsonyi menü – Ünnepi és ízletes

Sokunk életében nem a fenyőillat és a gyertyafény jelenti az ünnepet, hanem a riadt, gondterhelt…
Szejtán – az ízletes búzasült – Receptek

Szejtán – az ízletes búzasült – Receptek

A hús nélküli konyha egyre sokszínűbbé és változatosabbá válik. Megjelent egy új delikátesz, a szejtán.…