Vidám levesek és zöldséges fogások

Sasvári Orsolya

Ha a gyerekeket megkérdezik, mit ennének a legszívesebben, a legtöbbször azt válaszolják, sült krumplit vagy spagettit. Ami nagy kár, mert a zöldségek nemcsak egészségesek, hanem nagyon finomak is tudnak lenni. Íme, néhány hasznos és ízletes tipp!

Ha a szívünkre tesszük a kezünket, bevallhatjuk, mi sem mindig azért eszünk meg bizonyos ételeket, mert azok olyan finomak, hanem mert tudjuk, hogy jót tesznek a szervezetünknek. Nem csoda, hogy a gyerekek ezt-azt csak vonakodva kóstolnak meg. Mégis megéri újabb és újabb ízeket mutatni nekik, még akkor is, ha a szóban forgó ennivalónak első látásra furcsa a színe vagy szokatlan a formája.

Hogy az étvágy felkeltésében a látványnak nagy szerepe van, azt mindnyájan jól tudjuk. Ezért érdemes a fogásokat kidíszíteni vagy érdekes módon elrendezni. A rizs például önmagában eléggé unalmasan hat, de ha egy csészébe nyomkodjuk, onnan öntjük ki kis domb formájában a tányérra, a tetejére pedig zöld fűszereket teszünk, mindjárt érdekesebb és vonzóbb látványt nyújt.

A piros és zöld színű gyümölcsök mindig vonzzák a tekintetet, mivel élénk színfoltot jelentenek. Az is jó ötlet, ha a brokkolirózsát úgy állítjuk bele egy halom krumplipürébe, mintha egy kis fa lenne. Szintén szeretik a gyerekek, ha a levesben apró húsfalatok úsznak, mintha kalózhajók lennének, a tetejükön fogpiszkálóba szúrt kalózzászlóval.

Hasonlóképpen nagyon fontos az asztali dekoráció is. A tarka szalvéták minden asztalt vidámabbá tesznek, és aki nyitott szemmel jár a természetben, az mindenhol hasznos díszítőelemekre akad: tollak, gesztenyék, falevelek, kagylók, diók, szép kövek, gyümölcsök, virágok – minden évszakban más és más a választék.

Játsszunk együtt főzést!

Azt is mindannyian tudjuk, hogy jobban ízlik az az étel, amelynek az elkészítésében mi magunk is segédkeztünk. Csináljunk például nyerskoszt-dobozt! Ehhez a következőkre van szükségünk: sárgarépa, retek, jégsaláta, karalábé, uborka, sárga és piros paprika, fogpiszkáló. Az egész család üljön le és ragadjon kést meg zöldségpucolót, és közösen tisztítsák meg a zöldségeket. Utána vágjuk fel a répát és a paprikát csíkokra, az uborkát és a retket szeletekre, a karalábét kockákra, a salátát pedig tépkedjük fel. Az egészet dobozoljuk be uzsonnadobozba, és fogpiszkálóval szedegessük ki belőle a darabkákat. Finom hozzá a túrós mártogatós, amihez a túrót keverjük össze tengeri sóval és zöldfűszerekkel. A zöldfűszerek amúgy is nagyszerűek, mert finom ízt adnak minden ételnek, miközben plusz vitaminforrásnak számítanak, és még szép látványt is nyújtanak.

A karácsonykor használatos sütiformáknak is nagy hasznát vesszük: segítségükkel előállíthatunk például uborkaautót, paprikalepkét vagy lóhere formájú pirítós kenyeret. Van, aki túl unalmasnak találja a sajtot. Ilyenkor hasznos lehet a grissini. Az olasz kenyérrudacskákból könnyen készíthetünk sajt-szőlő saslikot. Ehhez váltakozva húzzuk fel a grissinire a sajtdarabkákat és a szőlőszemeket – ezt szokás úgy hívni, hogy fingerfood, hiszen kézzel lehet enni, nem kell hozzá evőeszköz.

A sült krumplinak is létezik finom és egészséges változata, a szeletekre vágott és sütőben sült krumpli. Ehhez a felszeletelt krumplit tegyük tepsibe, keverjük össze olívaolajjal és zöldfűszerekkel, majd süssük ki ropogósra. Ugyanolyan finom, viszont mégiscsak egészségesebb, mint amit a hamburgerhez adnak a gyorsétteremben.

Ha a hétvégén ráérünk, és az egész család összegyűlik az asztal körül a közös étkezéshez, mindenképpen próbáljunk meg pálcikával enni! Nemcsak a zöldséges rizst, hanem minden mást, így levest vagy müzlit is. Ez jó mulatság gyereknek és felnőttnek egyaránt.

Ha nincs elég időnk

Az étkezést az egész család számára élvezetessé kell tenni. Hogy ez ne járjon túl sok stresszel, érdemes egy-egy egészségesebb ételből nagyobb adagot főzni és egy részét lefagyasztani. A mirelit zöldség is jó alternatívája a hétköznapi étkezésnek, amikor az ember egyszerűen nem ér rá főzni. És ha általában egészséges ételek kerülnek az asztalra, akkor időnként az sem baj, ha becsúszik egy-egy fagyasztott pizza. Adjunk hozzá egy nagy tál salátát és almaszeleteket, és mindjárt ez is finomabb lesz.

Mit kerüljünk el?

Általánosságban véve azt szokták mondani, egy étel annál egészségesebb, minél kevesebb feldolgozáson esett át. Az almában tehát több értékes anyag rejtőzik, mint az almakompótban. Ezért tanácsos friss húst venni a hentesnél, nem mélyfagyasztott, majd felengedett készárut a szupermarketben. Ehhez jön még az a tény, hogy az olyan sokszoros feldolgozáson átesett készételben, mint amilyen például a mélyhűtött pizza, a zacskós leves vagy a konzerv, általában sokféle adalékanyag, ízfokozó, színezék, tartósítószer rejtőzik. A tudományos vizsgálatok arra utalnak, hogy az ilyen mesterséges adalékanyagok allergiát, fejfájást vagy táplálékallergiát válthatnak ki.

Számos ételen azt olvashatjuk, hogy kimondottan gyerekeknek készültek. Ezekre sajnos általában az jellemző, hogy tele vannak cukorral, mesterséges aromákkal és plusz vitaminokkal és ásványi anyagokkal. Ha egy gyerek sok zöldséget, gyümölcsöt és sovány húst eszik, akkor nincsen szüksége ilyen ételekre. Általánosságban elmondható, hogy aki sok zsíros és édes ételt eszik, annak nagyon sokat kell mozognia, különben a szervezete elkezdi tárolni a zsírokat – magyarán előbb-utóbb elhízik. A gyorsétterem-látogatást ezért inkább csak kivételes alkalmakra tartogassuk.

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Minden feliratkozónknak az aktuális havi Holdnaptárral kedveskedünk! Emellett elsőként értesülhetnek a legújabb terápiákról, hírekről és a frissen megjelenő Természetgyógyász Magazin tartalmáról!

Elolvastam és elfogadom az adatkezelési nyilatkoztatot.

Ajánlott cikkek a témában
Erős paprika – pikáns, csípős, szupererős

Erős paprika – pikáns, csípős, szupererős

A legtöbb, Európában kapható erős paprika a Capsicum annuum faj tagja. Ezek eltérő koncentrációban tartalmazzák…
Hűsítő frissítő: Epres-rebarbarás limonádé

Hűsítő frissítő: Epres-rebarbarás limonádé

A limonádé az egyik legfinomabb nyári üdítőital. Sajnos a legtöbb, készen kapható fajta túlságosan sok…
Jön a nyár, készítsünk friss salátákat!

Jön a nyár, készítsünk friss salátákat!

A ma ismert leveles saláták a vadsaláta (Lactuca virosa) családjába tartoznak, és fajtától függően vagy…
Kurkuma az egészséges emésztésért

Kurkuma az egészséges emésztésért

A kurkuma (Curcuma longa) a gyömbér rokona. Őshazája, egyúttal fő termőhelye Dél-Ázsia, ezen belül is…
Rovatunk legolvasottabb cikkei
Brokkoli – az egykori egzotikum mára hétköznapi zöldségünk lett

Brokkoli – az egykori egzotikum mára hétköznapi zöldségünk lett

A brokkoli (Brassica oleracera var. italica), amelyet spárgakáposztának, téli karfiolnak is neveznek, a karfiol rokona,…
Gyógyító gyökérzöldségek fogyasztása a mindennapokban

Gyógyító gyökérzöldségek fogyasztása a mindennapokban

A gyógyító gyökérzöldségek közül ezúttal a retket, a tormát, a céklát és a zellert vesszük…
Padlizsán az étlapon

Padlizsán az étlapon

A padlizsán (Solanum melongena) hazája valószínűleg Nyugat-India. Ma már csaknem az összes trópusi országban, de…
Cikória ‒ A diétás csodanövény

Cikória ‒ A diétás csodanövény

A cikória (Cichorium intybus var. Foliosum) a közönséges mezei katáng (Cichorium intybus) változata. Körülbelül 15…