Rizs a gyors és tartós fogyás alapja
Pedig jó lenne, ha lényegesen többször ennénk rizsből készült ételeket. (A rizsről bővebben a Biogazdálkodás c. rovatunkban is olvashatnak.) Dr. Papp Zsófia szerint a rizst támogató érvek között akár első helyen is megemlíthető, hogy finom. Gyors és egyszerű az elkészítése.
Rizs fogyasztása
A diétákban pedig különösen ajánlott, mert könnyen emészthető, és megfelelő tápanyagokkal kiegészítve a diabéteszesek diétájába is beilleszthető. Dr. Papp Zsófia szerint a rizskúrának nincs komoly kontraindikációja. Még candidások is ehetik – bár a doktornő tisztában van vele, hogy ezért a kijelentéséért sokan hozzá nem értőnek kiáltják majd ki. További tapasztalata, hogy a kizárólag rizsre épülő diéta a céltól függően eltérő hatású. Túlsúlyos embereknél sikeresen alkalmazható a fogyókúrában, míg legyengült szervezetnél roboráló hatású.
A rizs nyersen is fogyasztható. Az alábbi kúra például kifejezetten nagyon erős tisztító hatással rendelkezik:
Hét üvegbe helyezzünk el egy-egy kínai tálkányi rizst, és öntsük fel vízzel úgy, hogy az bőven ellepje a szemeket. Mindennap cseréljük a vizet az üvegekben. Hét nap után fogyasszunk el egy adagot, és ennek üvegébe újra helyezzünk rizst. Ezt követően mindennap egy adag fogyasztható, sorban haladva, mindig a legfrissebb adag kerüljön a sor végére. A kúra hat hétig tart, és a nyers rizst legfeljebb frissen préselt zöldséglevekkel egészítsük ki.

A hagyományos magyar konyhához közelebb áll, ha hagymával, fokhagymával ízesítjük a rizst, illetve friss petrezselyemzöldjét vágunk rá. Akik az édes ízekre vágynak, kevés mézzel, lekvárral, aszalt gyümölcsökkel ízesíthetik a rizst, akkor is, ha vízben főtt – így a diétázóknak sem kell megalkudniuk. A kompóthoz hasonlóan fűszerezett gyümölcsrizst hűtve kell tálalni, és ez az étel nagyon jó szolgálatot tesz influenzás időszakban, amikor erősíti a legyengült immunrendszert.
A párolt rizs annyiban különbözik a főttől, hogy olajon vagy vajon kicsit megpirítjuk, mielőtt a rizshez képest dupla mennyiségű vízzel felengedjük. Ennek az elkészítési módnak az egyik előnye, hogy a rizs pergősebb lesz. A másik, hogy többé-kevésbé minden fűszerre igaz, hogy aromájuk intenzívebb, ha megpirítjuk őket. A legegyszerűbb tehát, ha a fűszerek és a rizs egyszerre kerülnek az edénybe.
Fűszerkeverékek
- Immunjavító hatású összeállítás a szegfűszeg és só együttes használata.
- Ugyanezt a célt érhetjük el kardamom, gyömbér és fehérbors keverékével.
- Emésztésjavító (különösen epebántalmak esetén hatásos) a kurkuma-, csili- és fahéjkeverék.
- Nyirokpangás esetén érdemes kipróbálni a zsálya, tárkony, majoránna összeállítást.
- Szélhajtó a kömény, szerecsendió, bors, gyömbér, só és némi cukor keveréke.
- Az említett immunerősítő gyümölcsrizs ízesítéséhez szegfűborsot, szegfűszeget, szerecsendiót, gyömbért, fehér borsot, fahéjat használjunk.
Foto: Shutterstock