Puffadás és reflux esetén segíthet a növényi enzim

Az emésztési folyamat lényeges részét képezi a nagy molekulák feldarabolása, majd ezt követően a szervezetben saját fehérjék képződése. A táplálékkal felvett fehérjék lebontása aminosavakra a gyomorban kezdődik el. A legfontosabb enzim, amely a fehérjemolekulák felaprítását végzi, a pepszin. Ahhoz, hogy a pepszin kifejthesse hatását, a gyomorfalban képződő gyomorsav jelenlétére van szükség. A gyomorsav nem egyéb, mint a természetben só formájában jelen levő sósav (a legismertebb sósavas só a konyhasó = nátrium-klorid).

A pepszin fehérjéket bontó képessége a gyomornedv sósavtartalmától függ. Ennek hiánya vagy csökkent mennyisége olyan kóros folyamatot okoz, amelynek során a táplálékkal felvett fehérjék megőrzik eredeti szerkezetüket és nem szívódnak fel az emésztőrendszerből.

Mindkét anyag, amely a fehérjebontást a gyomorban biztosítja, hiányos termelés esetében gyógyszeresen pótolható. A sósav esetében gyakori a túltermelés, amely egyes gyógyszerek használatával csökkenthető.

A táplálékkal felvett fehérjék feldarabolása részben a gyomor utáni emésztőrendszeri szakaszban történik, mégpedig a nyombélben (duodenum, nevezik patkóbélnek vagy tizenkét ujjnyi bélnek is). A fentiekben vázolt helyzettől eltérően a bontó enzim nem a pepszin, hanem a tripszin. Utóbbi működését nem a savas közeg, hanem a semleges vagy enyhén lúgos közeg biztosítja. Kisebb mértékben a fehérjék lebontása a vékonybélben is végbemehet.

Utóbbi viszont a leghatásosabb pH 7,5–8,5 között, esetenként valamivel magasabb értéknél (pH 9.) pH-val jelöljük a közeg savas, semleges vagy lúgos jellegét. E számszerű adatok: 1–6,9 pH-érték esetében savas kémhatásra utalnak, ennek legerősebb formája a legalacsonyabb számjegyű. A semleges közeg felé haladva (pH 7) egyre csökken a savas jelleg. A pH 14-ig jelzett tartományban a lúgos (alkalikus) jelleg a számérték növekedésével együtt fokozódik.

A gyomornedvben a pepszin hatásfoka a legkedvezőbb a pH 1,7 esetében, a nyombélben viszont pH 8,5-nél.

Az említett értékek egészséges szervezet esetében naponta többször változnak a táplálék jellege, az étkezések gyakorisága és egyéb külvilági tényezők hatására.

Kóros körülmények között a gyomortartalom tartósan vagy legalábbis elhúzódó ideig marad a gyomorban. Amennyiben az elfogyasztott táplálék jellege és/vagy mennyisége nem megfelelő, a gyomortartalom a normális időt meghaladó mértékben terheli a gyomrot. Ezáltal elhúzódik a továbbjutás az emésztőrendszer következő szakaszaiba, növekszik annak a valószínűsége, hogy különböző panaszok lépjenek fel (például „gyomorégés”, teltség érzése, puffadás).

Puffadás és reflux esetén segíthet a növényi enzim

Az üres gyomorból (éhgyomorból) a leggyorsabban a víz ürül ki, leglassabban a „nehéz ételek”, amelyek sok fehérjét, zsiradékot tartalmaznak. A gyomor „kiürülése” az alsó záróizomzat, a gyomorkapu (pylorus) működésétől függ. Zsilipszerűen működik, elhúzódó kinyílása az átlagos 2-3 órát meghaladhatja. Ez függ a fenti említett „nehéz ételek” fogyasztásán kívül az elfogyasztott ételek mennyiségétől is. Mindez az előző számunkban ismertetett nyelőcsőgyulladás, refluxbetegség kialakulásában játszik szerepet.

A vázolt összefüggések alapján érthetővé válik egyes növényi enzimek gyógyászati értéke. Legfontosabbak: a papain és a bromelain.

Az előbbit a dinnyefából állítják elő, amelyet a tudományos neve alapján (Carica papaya) általában papajának neveznek. Utóbbit az ananászból nyerik (Ananas comosus), az enzimet viszont a növénycsaládról (Bromeliaceae) nevezték el.

Lényeges különbség az emberi szervezetben képződő két legfontosabb fehérjebontó enzim és a külvilágból származó enzimek között, hogy utóbbiak hatása számottevő mértékben szélesebb pH-jú közegben is érvényesül.

Így a pH 3,5-nél nagyobb értékek felett, tehát kevesebb sósavat tartalmazó gyomornedvben is érvényesül, és pH 7-es vagy annál alacsonyabb (savas) közegben is kifejtik fehérjebontó hatásukat a nyombélben.

Fotó: Adobe Stock