Illóolajok stressz, félelem és szomorúság ellen
Például ha grépfrútillóolajat szagolunk, amelyet akár duzzogás elleni olajnak is nevezhetnénk, azonnal mosolyogni lesz kedvünk. A grépfrútolaj ugyanis endorfinok, azaz boldogsághormonok termelését idézi elő. Más illatok, mint a majoránna vagy a bergamott, a szerotonin termelését serkentik, ez a vegyület pedig közismerten nyugtatóan hat. A hormonok és ingerületátvivő anyagok termelődésének serkentésén kívül az illóolajok rendelkeznek még valamilyen egyéb meghatározott hatással is.
Illóolajok alkalmazása a bőrünkön
Ha a bőrön szeretnénk alkalmazni az illóolajokat, sose kenjük fel tisztán, mert ez bőrreakciót okozhat, hanem keverjük bele valamilyen semleges illatú alapolajba. Vizsgálatok bizonyították, hogy az olajkeverékek kémiai összetevői a bőrre való felvitel után már két perccel megtalálhatók a vérkeringésben.
Ha tehát e két módszert kombináljuk, az olajok egyrészt az agyban, az ingerületátvivő anyagokon keresztül, másrészt a vérkeringésben is kifejtik hatásukat. Illóolaj-eszenciákat ma már mindenütt találhatunk. A vegyipar elhalmoz minket szintetikusan előállított illatokkal, ezeknek a terápiás értéke azonban a nullával egyenlő.

A jó olajok címkéjén a következő feliratokat kell megtalálnunk: 100%-osan tiszta illóolaj (nem „természetazonos” vagy „parfümolaj”); a növény magyar és latin neve; a növény melyik részéből készült (levél, kéreg, virág, gyökér); a származás helye; a termesztés módja (például ellenőrzött biogazdaság, hagyományos termesztés, vadon nőtt); ellenőrző szám; illetve az előállítás módja (például lepárlás, sajtolás).
Az illóolajok sokat segíthetnek, de mellékhatásokat is előidézhetnek
Az illóolajok nagy hatású és koncentrált anyagok, amelyek sokat segíthetnek, de mellékhatásokat is előidézhetnek. Ha érzékeny a bőrünk vagy hajlamosak vagyunk az allergiára, használat előtt tanácsos tesztelni, nem okoz-e az anyag irritációt. A gyerekeket általában jóval kisebb adagokkal kezelik. Háromévesnél fiatalabb gyerekeknél a kámfor- és mentoltartalmú olajok használata egyáltalán nem ajánlott, és a terhes nők is legyenek inkább óvatosak bizonyos olajok adagolásával.
Hormonfüggő tumorok esetében fontos, hogy ne használjunk ösztrogénstimuláló olajokat, mint az ánizs, az édeskömény, a muskotályzsálya, a zsálya és a ciprus. Egyébként tanácsos „az orrunk után menni”, és azokat az eszenciákat használni, amelyeknek az illata számunkra kellemes. Az aromaterápiát a pszichoszomatikus és a pszichoterapeutikus orvoslás is használja. Itt a legfontosabb az önsegítés. Sokszor azért nem tudunk magunkon segíteni, mert már elfelejtettük, hogyan kell önmagunkkal jót tenni.
A has illóolajos bekenése
A has illóolajos bekenése például az aromaterápia minden pozitív hatását magában foglalja. Ezzel egyidejűleg saját magunkkal érintkezünk, így megint kapcsolatba kerülünk a testünkkel, illetve főleg a hasunkkal. Ha megkérdezik az embereket, hogy hol lakozik az öröm, a harag, a szomorúság és az intuíció, mindannyian a hasukra mutatnak, akárhonnan is jöjjenek – hiszen a has a középpontunk. Főleg a stressz, a félelmek és a depresszió távolít el minket ettől a középponttól, erre találhatunk rá újra kellemes simogatás közben.
A has illóolajos bekenése utat mutat személyiségünk belső, segítségre szoruló részei felé. Így készítsük el saját haskenőcsolajunkat: vegyünk egy üres üvegcsét (30 ml) csöpögtetőfejjel, és töltsük meg semleges illatú növényi olajjal, például jojoba- vagy mandulaolajjal. Lehetőleg bioverziót válasszunk! Adjunk hozzá maximum 10 cseppet egy tetszés szerinti illóolajból. (Az egyes olajok hatását külön táblázatban foglaltuk össze.)
A haskenéshez teremtsünk kellemes környezetet, amelyben biztonságban és nyugalomban érezzük magunkat. Nem a technika a lényeges, csak az a fontos, hogy hasunkat mindig az óramutató járásával megegyező irányban masszírozzuk. Cseppentsünk egy keveset az olajkeverékből a tenyerünkre, helyezzük mindkét kezünket gyengéden a hasunkra, és lassú, körző mozdulatokkal masszírozzuk át az egész hasat. Leghasznosabb, ha a hasunkra kenjük fel az aromakeveréket, de például a lábunkra is felvihetjük, így egyidejűleg a reflexzónákat is kezeljük.
Illóolajok illatosításra
Természetesen az illóolajokat a helyiségek illatosítására aromamécsesbe is tehetjük. Ilyenkor sose használjunk 10 cseppnél több olajat és soha ne két-három óránál hosszabb időre. Ellazító, érzéki vagy terapeutikus aromafürdőhöz maximum 15 csepp olaj kerüljön a kádba. Mivel az illóolajok nem oldódnak vízben, keverjük azokat emulgeálószerrel, ilyenek például a tej, a tejszín, a só vagy a méz. Gyakran főleg reggel érezzük magunkat erőtlennek, kevés az energiánk és a motivációnk. Ezt elkerülendő, tanácsos saját illatkeverékünket az ágy mellé helyezni, és felkelés előtt elvégezni a has bekenését.
Az illóolajok és az érintés segíteni fog abban, hogy pozitívan álljunk a nap kihívásai elé.
Ha megismerjük az illóolajok testre és lélekre gyakorolt hatását, akkor segítségükkel legyőzhetjük a depressziót, a félelmet, a kilátástalanságot. Illatuk és jótékony hatásuk a természet ajándéka. Csak rajtunk múlik, hogy mindennapi részeseivé váljanak életünknek.
Olajkeverék-receptek
A következő olajkeverékek használhatók például a has illóolajos masszírozására. Az illóolajokat 30 ml semleges illatú alapolajba keverjük (például jojobavagy mandulaolaj).

- Jókedvolaj: 1 csepp benzoe, 2 csepp citromfű, 4 csepp narancs, 1 csepp cédrus.
- Stressz elleni olaj: 2 csepp linaloe, 2 csepp geránium, 3 csepp bergamott, 3 csepp levendula.
- Meghittség: 2 csepp vanília, 2 csepp tonkabab, 3 csepp mandarin, 3 csepp narancs.
- Alvásolaj: 3 csepp citromfű (30%), 3 csepp levendula, 3 csepp mandarin.
- A nap tánca a jéggel: 2 csepp kardamom, 2 csepp ilang-ilang, 1 csepp fahéjlevél, 3 csepp mandarin. Belülről melegít.
- Anyaföld: 1 csepp vetiver, 2 csepp tolu, 2 csepp pacsuli, 3 csepp narancs. Inkább a talpra kenjük!Biztonságot teremt, gyengíti a félelmeket.
Az illóolajok rövid ismertetője
A leggyakrabban használt illóolajok közül a virág- és citrusolajok főképp antidepresszív hatásúak, ezért bevethetőek stressz és szorongás ellen.
- Benzoeviasz: segíti az alvást, meghittséget ad, békéssé tesz.
- Bergamott: félelemoldó, antidepresszív hatású, örömöt ad.
- Kardamom: felmelegít, kedélyjavító, afrodiziákumnak számít.
- Grépfrút: kedélyjavító, életörömöt ad.
- Geránium: egyensúlyteremtő, szívmelengető, kedélyjavító, antidepresszív.
- Jázmin: erősen afrodiziákus hatású, fokozza az érzékiséget, megnyitja a gátakat.
- Levendula: egyensúlyteremtő, nyugtató, segíti az alvást.
- Linaloefa: lélekmelengető, megnyugtató, ellazító, görcsoldó, egyensúlyteremtő.
- Mandarin: gyermekeknél kiválóan alkalmazható olaj, meghittséget teremt, segít izgalom és alvászavar esetén.
- Citromfű: nyugtalanság és idegi alapú szívproblémák esetén jó, segíti az alvást, vigasztaló, egyensúlyteremtő.
- Narancsvirág: elsősegélyolaj szorongás és pánik esetén. Antidepresszív és nyugtató hatású. Akut pánikrohamkor csöppentsünk egy cseppet a kisujjra, és nyomjuk erősen az akupresszúrás „sokkpontra” (a középső vonal az orr és a felső ajak között).
- Narancs: felvidít levertség esetén, elevenné tesz.
- Rózsa: megnyitja a szívet, javítja a kedvet, vigasztal mély lelki fájdalom esetén, csökkenti a stresszt.
- Tonkabab: depresszív hangulat esetén erősen vigasztaló hatású, meghittséget teremt.
- Ilang-ilang: feloldja a gátlás alatt álló érzéseket, serkenti az érzékeket, afrodiziákus hatású.
- Vanília: lelki segélyt ad, felmelegítő, védelmező, felvidító.
- Vetiver (indiai szövőfű): „földelő” olaj, lelassít.
- Cédrus: szakítás vagy újrakezdés esetére, olyanoknak, akik nem képesek önmaguknak elég szabadságot teremteni.
- Fahéjlevél: védelmező, felmelegítő, meghittséget ad (óvatosan adagoljuk!).
Foto: Shutterstock