A boldog – boldogtalan
Az is nehezíti a vizsgálódást, hogy a boldogság-boldogtalanság kérdése sokszor kívül esik a kimondhatóságon. Bár egy görög bölcs egyszer úgy összegezte életét: boldog vagyok, hogy görögnek, szabadnak (nem rabszolgának) és férfinak születtem, amely kijelentés nem hagy maga után kívánnivalót. Főleg, mert nem hivalkodó. Én például a rabszolgasággal való megrendült szembesülést olvasom ki belőle. De ritkán sikerül ilyenféle hiteles vallomást szavakba öntenünk. Ha az jutna eszünkbe, hogy magunkat faggassuk ebben a témában, ugyanúgy elillanhatna „boldogságunk”, mintha egy másik ember törne ránk a kérdéssel:
– Te boldog vagy?
Ebben annyi kétkedés van, amelyet alig lehet áttörni, áthidalni.
Igen is meg nem is – ezzel sem megyünk sokra.
Inkább a néha igen, néha nem lehet az adekvát válasz.
– Most boldog vagy?
Ez az abszolút fenyegető, megvető, elmarasztaló forma, amelyet akkor alkalmazunk, ha valaki jócskán belerondít örömünkbe.
– Nem tudsz boldoggá tenni.
Boldogtalanság okai – kivetítések
Ez már igen csűr-csavaros kivetítés, vád, a másik hibáztatása. Aki ilyet mond, az nemcsak saját magától – vagyis az árnyékától – próbál elkülönülni, de természetesen arról sincs fogalma, mi a boldogság. Szándékosan nem fogalmazok úgy: mi okozza a boldogtalanságot, mivel éppen azt kívánom fejtegetni, hogy a lélekállapot túl van az ok-okozatiságon.
Mind a szülő-gyerek kapcsolaton, mind a barátságon és szerelmi köteléken áthúzódik a naiv remény, hogy az mindig csak a szeretetről, jóságról, szépségről, boldogságról, gyengédségről, és sorolhatnánk a végtelenségig, fog szólni. Nem pedig a konfliktusról, ellentétről, próbatételekről, szélsőséges esetben gyűlöletről, haragról, értetlenségről.

Amikor a párok úgy fogalmaznak, hogy jól kiegészítik egymást, az számomra örvendetesebb dinamikát sejtet, mert az egyensúlyra való törekvést olvasok ki szavaikból, nem hatalmi harcot, amelynek a vége legyőzetés vagy bekebelezés.
Boldog kapcsolat férfi és nő között
Férfi és nő között a hódításnak és csábításnak olyannak kell lennie, mint egy tökéletes táncnak, ahol a dallam, a ritmus, a mozdulat, az érzés annyira egy húron pendül, hogy valósággal megemeli a táncoló párt. A jégtáncban ez még jobban kirajzolódik, ott a siklásnak is szerep jut, mindenféle igyekezet nélkül. Amikor már elesni lehetetlen. Abban a négy percben, amelyben az év minden napján folytatott edzés hatása érződik. 2004-ben például Tatjána Navka mint Rózsaszín Párduc indult Roman Kosztamarovval. Ők lettek az aranyérmesek, a boldogok.
Nem fogjuk megtalálni a boldogtalanság „okát”, ha azt a gyerekkorunkban, a szüleinkben, a testvéreinkben, a történelmi-társadalmi körülményekben, a szegénységben vagy gazdagságban, párunk viselkedésében keressük. Ne tévesszük össze a boldogságot a szerencsével sem. Jókai – a maga holisztikus horizontján – képes volt ezt látni, miként a Szegény gazdagok és Gazdag szegények című regényeiben olvashatjuk.
Testi tünetek lelki okai
Akik az allergiájukat vagy rosszindulatú betegedésüket Csernobilra vezetik vissza, nagy szemellenzőt viselnek. Mindenekelőtt saját felelősségük vonatkozásában. Ezzel a megjegyzéssel természetesen nem a sugárszennyezés káros hatását akarom vitatni. Csupán arra hívom fel a figyelmet, hogy aki csak külső tényezőkben keresi megbetegedése okát, sajátosan a polarizáltság rabságában tengődik. Az egészség-betegség sem ezen a vízszintes libikókán billeg. A testi tünet, mint látható formája a torz működésnek, az esetek többségében hosszú történéssor folyománya.
Már ott átemelődik a probléma egy magasabb dimenzióba, amikor azt mondjuk, nem érti az eszünk, mit érez a szívünk. Mivel a gondolkodás és érzés nem poláris megfelelői egymásnak, hanem hierarchikusan, más szóval függőlegesen szervezett funkciók. A gondolkodás inkább a cortex, az érzés a limbikus agy munkamódja.
A boldog, derűs állapot, az, amikor egyensúlyban vagyunk önmagunkkal.
Érzés és gondolat egyensúlya, vagy jó együttműködése valóban hasonlatos férfi- és női részünk kapcsolatához. Ha egy horoszkópban például a Nap és a Hold kvadrátban állnak, azaz 90 fokos fényszögben, ott a két erő kiegyensúlyozása bizonyára karmikus feladat. Lehet, hogy abban fog mutatkozni, hogy a szülei sokat marják egymást, esetleg el is válnak. De belsőleg ez rengeteg tévhit és álérzelem feladását = elengedését jelenti. A belátás, a rálátás, a felismerés az már más dimenzió az értetlenségben (boldogtalanságban) való bukdácsoláshoz képest.
A cél, igaznak lenni!
Láthatjuk, hogy a boldogság túlságosan földhözragadt gondolkodással nem fejthető ki, nem írható le. Nagy horderejű fogalom, ahol mindenképpen belső forrással kell számolnunk, de külsőleg is megtapasztalható lelkiállapotról van szó. Hiszen ki nem lát át azokon a hazudott boldogságokon, amelyeket csak azért találnak ki az emberek, hogy irigyeljék őket, miközben elsősorban önmagukat csapják be.
Manapság sokszor emlegetjük, hogy igaznak kell lenni, emberségesnek, hitelesnek, mivel a világban sok összevisszaság, visszásság, értékzavar tapasztalható.
Ha a boldogságot mint értéket nézzük, rögtön láthatjuk, hogy nem az adok-kapok szférában működik, nem ott lelhető meg. Nem az akaratnak engedelmeskedik, nem erőszakolható ki, nem vezet hozzá mások által kitaposott út.
Noha a hegyi beszéd a boldogság paradox voltát világítja meg, és a mai szóhasználat is megboldogultnak nevezi olykor a földről eltávozott lelkeket, a jelen írás gondolatmenete az emberi, földi életben megélhető boldogságra kíván fókuszálni. Arra a hiánytalan, teljességgel jellemezhető lelkiállapotra, amely valóban más dimenzióba emel bennünket. Amikor valósággal madarat lehet fogatni velünk, majd kiugrunk a bőrünkből, mennyben érezzük magunkat.
Aki úszik a boldogságban, az valamiképpen belülről is feltöltött.
A külső-belső viszonyok eme összecsengése mintha a valóságot juttatná érvényre. De a pillanat valósága nem köthető meg a lineáris időben, hiszen a kétféle idő a kétféle, vagyis a jobb és bal agyféltekénk munkamódjának következménye. De attól még megtapasztalhatjuk, mi tesz boldoggá bennünket. Ha ezt elmulasztjuk, afféle jöttment, akárkik, bárkik, pityipalkók, bárki emberfia maradunk.
Fotó: Shutterstock