Exkluzív – A víz az úr!
Hogy is van a vers?
„Habár fölül a gálya és alul a víznek árja, Azért a víz az úr!”
Az egész távol-keleti kultúrának ez a kulcsmondata.
A víz dramaturgia.
Nehéz megértenünk, mert a miénk nem ilyen.
Mi az életnek „nekimegyünk”.
Győzni akarunk.
A másik fölé kerekedni.
Hódítani akarunk.
Életünk aktív és kemény akciók sorozata.
Tetteink támadóak és nem folyamatosak.
Vitázunk, szúrunk, vágunk.
A víz lágy.
Mindig alul van.
Alulról hat.
És lágyan.
Szüntelenül folyik, átfolyik, átölel, old – ellenállhatatlanul.
Ha láttál már kiszáradt folyómedret, döbbenten tapasztaltad, mi mindent győzött le a víz! Kövek, elsüllyedt hajóroncsok, ágak, gödrök, haltetemek, szúró-vágó fémek, sziklák és hordók. Átáramlott felettük, a partot elmosta, a fákat néha gyökerestül kihúzta a földből.
Mindezt eddig nem is láttad.
Csak a szelíden és szüntelenül áramló folyóvíz felszínét.
A víznek nincs szilárd teste.
Nincs egója.
Nem szúr, és nem lehet fennakadni benne.
Nem lehet „megakadályozni”.
Mindig mindennek „alámegy”.
Úgy győz le, hogy közben körbeölel – szinte simogat.
A külső ellenállást nem-ellenállással fogadja.
Megütheted, megszúrhatod, rácsaphatsz, megverheted, belerúghatsz – hagyja.
Körbeölel, átbukik rajtad, magába húz.
És ha nem bírsz vele: megfojt – anélkül hogy bármit is tenne.
Vagy fölold.
Az idő neki dolgozik.
Sőt, ő maga a szüntelenül áramló idő.
A víz az életben mindent türelemmel nyer.
Lágysággal.
Puhasággal.
Hajlékonysággal.
Alázattal.
A „Ne állj ellen a gonosznak!” a vízstratégia parancsa.
Nem áll le küzdeni, verekedni.
Nem akar hős lenni.
Tudja, hogy ellenfele önmagát őrli fel.
A víz csak segít neki.
A feléje ütő kezet vagy rúgó lábat csak kibillenti, vagy éppenséggel finoman eltereli. Harcmodora éntelen és folyamatos.
Sem a győzelem, sem a veszteség nem foglalkoztatja, csak túláramlani, továbbfolyni, lenyelni akar.
A keleti harcművészetek szinte teljes egészében a víz-harcmodort alkalmazzák.
Valaha, ősi időkben így is éltek a népek.
Az emberek úgy voltak együttműködők, hogy közben önmagukat nem vesztették el.
Úgy alkalmazkodók, hogy saját jellemüket, habitusukat, vízszemléletüket nem adták fel.
Legyőzhetetlenek voltak, de nem agresszívek.
A támadás, a hódítás, az önérvényesítés, a haszonszerzés nem szerepelt a céljaik között.
Nekünk ezt nagyon nehéz megérteni.
Főleg átélni.
Pedig közöttünk is vannak tó-, tenger- és folyóemberek.
Akik ismerik a lágyság erejét.
Az elfogadás legyőzhetetlen mágiáját.
Akik rábízzák az időre, hogy intézze a sorsuk menetét.
Mi, ha összeszorított fogakkal alkalmazkodunk, belül vádoljuk magunkat.
Gerinctelenségnek tartjuk.
Gyengeségnek.
Konfliktuskerülésnek.
Gyávaságnak.
Az ősi kínai szemlélet nem ilyen.
A mi szemünkben passzívnak tűnik.
Mintha nem akarnának semmit.
Hagyják a dolgokat. Túllépnek rajtuk.
Nem „csinálnak belőlük drámát”.
A vízzel nem lehet sem megütközni, sem verekedni.
Csakis föltartóztatni lehet – de azt sem sokáig.
Egy árvíz megállíthatatlan.
A legtöbb meditációs technika arra tanít, hogy légy víz.
Vagyis nemcsak a testedet, de a tudatodat is éld meg úgy, hogy szüntelen áramlásban tartod.
Az élet nem áll és nem robog – hanem folyik.
A kínaiak istene nem egy drámai Teremtő
Atya – hanem a tao.
Az Út.
