Válaszol a Jóskönyv – Depresszió – a kínai bölcsek szerint
Amiről az előző oldalon beszéltem, arról a Ji King a következőket mondja: Két őserő formálja az életünket: a jin (- -) és a jang (—)
Hívják így is: Nem Lenni (sötét) – Lenni (világos).
A mai informatika nyelvén ez a 0 és az 1.
E két információ nemcsak a számítógép, de életünk titka is: e kettő lüktetése maga az Élet.
Depresszió az, amikor a két őserő nincs egyensúlyban: a Nem Lenni eluralja a Lennit, s fojtogatja.
Ez így néz ki:
Fölül „Nem Lenni”, alul „Nem Lenni” s középen a szegény „Lenni” fulladozik.
Hívják ezt a trigramot „Veszélyes”-nek is, mert nincs nagyobb veszély, mint ha a Szellem (Fény) az Anyag (Sötét) fogságába kerül.
Ami azonban ilyenkor történik, nem katasztrófa, hanem kikerülhetetlen sorshelyzet! Az örök változás sorsszerű állomása. Ahogy a fénynek az árnyék, a magasságnak a mélység, az aktív hímnek a passzív női – a tisztán szelleminek a Veszélyes jele biztosítja, hogy anyaggá tud válni, hogy meg tud testesülni.
Nem az a baj, hogy a szellem az anyagba száll, hanem ha az anyag foglyul ejti, s elhiteti vele, hogy ez örökké tart. Ha belefárad. Ha föladja. Ha hitét, sőt fizikai energiáját is elveszti. Ha eluralja a „nem érdemes”!
Ha ilyen helyzetbe jutsz, a huncut s mindentudó bölcsek nem azt tanácsolják, hogy azonnal vackolódjál ki belőle, irány fölfelé, kapd el az isten kezét, menekülj gyorsan, gyorsan az égbe… mert tudják, hogy a lényeg nem a megúszás, hanem az egyensúly megteremtése; az árnyékot a fény nem tudja lerázni magáról, s a szelleminek a földitől nem megszabadulnia kell, hanem uralnia azt. A lényeg a harmónián van, nem a menekülésen!
Magvas gondolat ez!
Ugyanis ha valaki depressziójából „fölfelé” menekül, az nem derűs lesz és szabad, hanem mániás.
Fanatikus. Megszállott. Görcsös, rögeszmés, talajtalan.
Szeme fönnakad a képzelt égen s nem lát maga elé.
Repül, mint a tűzmadár, bele a napba, de leszállni nem tud többé, csakis lezuhanni.
A mániás ember szüntelen lelkesedése és tevékenységi kényszere legalább olyan veszélyes, mint amikor eltemette magát a depresszió sötét, halálszagú szorongásába.
A legtöbb álvallás és szektás fanatizmus mögött a depressziótól menekülő ember mániája áll.
A mánia a depresszió „fényes” jang oldala: mániásan lehet imádkozni, politizálni, dolgozni, művet alkotni („munkaalkoholista”), sőt lehet szeretni is, azzal a veszélyes és önző „szerelemmel”, amivel azt Othello tette, aki, amikor úgy érzi, hogy Desdemona megcsalja, azt üvölti, hogy képtelen elveszíteni őt, mert akkor a „régi káosz újra visszatér”.
Vagyis ez nem szeretet, hanem mánia, mely ha elmúlik, visszatér a depresszió.
A kínaiak szerint sorsunk lovát nem kétoldalt, hanem középen kell megülni, amikor jin és jang egyensúlyba kerül. Ilyenkor egyszerre vagyunk otthon a földön és az égen, az anyagi és szellemi világban: szilárdan állunk a talajon, s biztonságosan repülünk az égre – összekötjük a magasat a méllyel.
A 47-es jósjel (Levertség) a depressziós embernek üzen.
Először is azt, hogy „levertségének”, „szorultságának” oka nem pech, nem csupán a külső körülmények hatalma, hanem sorsfeladat, melyet át kell élnie, hogy bölcsebb és erősebb legyen.
A feladat nem kevesebb, mint hogy megtalálja magában az eddig ismeretlen hőst, aki hajlandó bármilyen áldozatra azért, hogy a szabadságát elérje. Hős az, aki önmagánál erősebb. Hős a szívünkben lakó Isten – a valódi Én-ünk. Aki eltemetve élt: mélyen a külvilági sikereink és kudarcaink, s még mélyebben egónk káprázatai alatt. Senki más nem segít ilyenkor, sem társ, sem barát, sem erőtlen testünk-lelkünk – csakis a bennünk élő NAGY EMBER.
A küzdelemnek olyan fázisa ez, amikor az embert már „csak a szíve hajtja”.
Ehhez – mondják a bölcsek – nem fogcsikorgatásra, nem pánikra, nem „elkeseredett”, hanem derűs küzdelemre van szükség.
A derűnek három forrása van.
Az egyik a szívünk legmélyén lakó Erős. A leggyengébb emberben is ott lakik az Erős – ha rátalál.
A másik, hogy helyzetünket nem halálos ítéletnek, hanem megoldandó sorsfeladatnak éljük meg. Próbatételnek, melyben, ha jól vizsgázunk, többek, gazdagabbak, fejlettebbek leszünk.
S a harmadik derűforrás az a tudat, ami a Ji King egész bölcseletét áthatja, hogy ez is elmúlik majd!
A depresszió – ami a halálvágy rokona – abban a tévhitben tartja az embert, hogy vesztes állapota örökké tart.
Ez a depresszió legsunyibb trükkje: két vállra fekteti az embert, s azt sugallja, hogy most már örökké ott is marad: leteperve, vesztesen. A kínai képjel egy szűk börtönbe zárt fácskát mutat, mely nem tud növekedni. Falak zárják körül. Fojtogatják.
Csakhogy a fácska erősebb, mint a falak!
Maga a zártság, a nehézség, a kudarc erősíti!
A „Levertség” a sikernek sötét, sikertelen előszobája.
Ha összenyomnak egy rugót, vagy összeroppan, vagy nagyon magasra ugrik.
Ez a „kínai” depresszió üzenete.
Minden a sötétben, nehézségek között, nagy nyomás alatt érlelődik. Nemcsak a lélek – még egy fűszál is, melynek sötét, föld alatti küzdelmét nem látjuk, csak azt, amikor a zöld gyerekhajtás győztesen fölbukkan a mélyből.
Depresszió az a létfázis, amikor a fűmag a földben van.
