Válaszol a jóskönyv – Dobverés

Nem szoktam írni azokról a jóslatokról, melyeket a magam számára kérek. Ezek nagyon személyes kérdések.

Most, az új könyvem, az „Isten bohócai” megjelenésekor tanácsot kértem a Jóskönyvtől: „Hogyan látsz, mitévő legyek?”
Egy új könyv olyan az író számára, mintha gyereke született volna.
Ott van. Kint van. Megnézheti.
Megsimogathatja.
S elkezdhet reménykedni: milyen sorsa lesz neki?
Kudarcos?
Sikeres?
Szeretni fogják a gyermekét?
Vagy magányos marad?
Hosszú életű lesz?
Vagy hamar meghal?
Ezek a szülők önző és őszinte kérdései.
Mindenki ismeri.
Létrehoztam valamit, amiről azt hiszem, az enyém, s most azt kérdem, mi lesz vele? Mit tehetek érte?
Kérdésemre a választ a 14-es jósjelben kaptam, a 4-es változó vonással.
Ez a Ta Jou, a Nagy Aratás jósjele.
Ha az önzésem szemüvegén át nézem a jelet, nem is kaphattam volna jobbat. Ez a nagy siker jele is. Amikor az Ég megérleli, amire vágytam. Munkámnak beérik a gyümölcse.
Ha azonban nem a bennem élő önös „kis ember”, hanem az Igaz Ember szemével vizsgálom a tanácsot, látom, hogy teli van figyelmeztetéssel.
Azt mondja a kínai eredeti:
„Tűz az Égen. A Nagy aratás képe. Az Igaz Ember legyőzi a rosszat, s segíti a jót.”
A „rossz” – kínaiul „vu” – egy olyan képjel, amikor görcs van a szívben, amikor összetekerednek az ember belei, mert túlzabálta magát.
Ebben a jelben tanulja meg az ember – ha megtanulja -, hogy semmi sem az övé. Még az élete sem.
A siker nagyobb kísértés, mint a bukás.
Ilyenkor kell hátralépni.
Átadni.
Ráadásul a 4-es változó vonal azt üzeni: hajlamos vagyok visszaélni az áldással.
Ebben a vonásban van egy szó – „peng” -, ami egy olyan képjelet ábrázol, amikor valaki túl hangosan veri a dobját. Nem szabad! Engedd, hogy mások is ragyogjanak! Ne kívánj túl sokat – az már másoké.
Érdekes, hogy ezt mintha a kiadóm is megérezte volna.
Olyan címlapot terveztetett – ez már egy új sorozat első darabja -, amelyen nincs rajta a fényképem. A nevem is mintha kissé a víz alá merülne.
És a könyv címe, az „Isten bohócai” is kisebb betűkkel van írva – szép, de tartózkodó fedőlap. És a könyv formátuma is kisebb és szerényebb, mint az előző könyveimé.
A kiadó nem tudta, hogy én milyen jósjelet kaptam.
De mintha tudta volna!
Ez a csodálatos a Jóskönyvben, hogy én kérdezek ugyan, de nemcsak rólam beszél és nemcsak nekem válaszol.
Egyébként ez egy nagyon nehéz jósjel.
Szerénynek lenni nehéz.
Nem álszerénynek – mert az könnyű.
Valóban szerénynek.
Ebben a jelben bele is kell lépni a fénybe – s ki is kell lépni belőle.
A kilépéshez pedig tisztánlátás kell.
A tisztánlátás pedig azt mondja, hogy ez a mű tényleg nem az enyém.
Akármennyit is dolgoztam rajta.
Rengetegszer írtam át, keserves munkával, de nem ez a lényeg.
Hanem az, hogy minden jó sora vagy oldala olyan állapotból született, amikor teljesen önfeledt és boldog voltam.
Ilyenkor az ember tudja, hogy ez az állapot: ajándék.
Angolul a tehetséges emberre azt mondják: „gifted”.
Megajándékozott.
Amikor valaki „veri a dobját”, nem tesz egyebet, mint hogy az áldást, amit kapott, dicsőségre váltja, önszeretetre, hiúságra.
Így van ez egy műalkotásnál – de így van ez egy gyerek születésénél is.
„Hála Istennek, egészséges!” – mondjuk sokszor.
De hányszor gondoljuk ezt komolyan?
Hogy tényleg hála Istennek!
„Köszönöm!…
Tőled kaptam, de nem az enyém – ajándék!”
Hányszor gondoljuk, és főleg érezzük is ezt?
Hogy „az ember semmit sem vehet, ha nem mennyből adatott neki”.