Válaszol a Jóskönyv – Őskép
Folytatva el előző oldal gondolatait: a Ji King, bár jin és jang erőkben és számokban (3-3 egymásra épített ősjel s 64 sorsminta) fejezi ki a lényeget, mégis képekben gondolkozik.
Elsősorban a kínai írás miatt.
Ezért lefordíthatatlan.
Mert egy képbe a kínai sok mindent lát bele.
Olyasmiket is, amiket mi nem látunk.
Egy hegyen álló és lassan növekvő fa, egy szétterülő folyódelta képe az összefüggések, lelkiállapotok és sorshelyzetek végtelen variációját juttatja az eszébe.
Az ősi mágikus kultúrák nem fogalmakban gondolkoztak, hanem képekben.
Ma ezt szimbólumoknak mondanánk, ami olyan képet jelent, mely szemmel látható is, és nem látható.
Ugyanannak a valaminek az égi és a földi arca.
A földit látjuk – de a lényege mégis az égi.
És a kettő: ugyanaz.
Ami az égen gondolatforma, az a földön test.
Ami az égen időtlen, annak itt ideje s tere lesz. Ami fönt csak szellemi szemmel látható, az itt földi szemmel is látható lesz: mindennek és mindenkinek ilyen mintája, szellemi előképe van – azzá alakul.
Az ilyen mintának – bár láthatatlan – mégis kényszerítő ereje van.
Csak elrontani lehet, de mást csinálni helyette nem lehet.
Ha valami elindult a megvalósulás útján, időközben eltorzulhat, elkorcsosodhat, megnyomorodhat, összetörhet, esetleg „meggondolja magát”, s létre sem jön s elvetél – de más nem lehet, mint amilyen, mint amit az isteni ősterv a mintába rejt.
Ilyen ősmintát pillant meg az ember a jóslás során.
Ez akar megszületni.
Vagy talán már éppen születőben van.
Megismerni azt jelenti, hogy sorsunk genetikus tervéről értesülünk.
A tanácsok, amiket kapunk, azért hasznosak, mert a megvalósítók mi magunk vagyunk.
Az információ a terv és a megvalósítás közötti létfázisról szól.
Minden szülőnek könnyebb lenne a dolga, ha Isten a gyerekeihez külön-külön egy „sorstervet” is küldene, s úgy jönne ki a pici az anyaméhből, mint egy új autó a gyári „használati utasítással”.
Mindezt azért mesélem el, mert csináltam valaha egy kísérletet.
Egyetlen ősi kínai szöveg vagy későbbi kommentár nem említ ilyesmit.
Megkérdeztem a könyvet, hogy milyen sorstervvel érkeztem.
Nagyon összeszedett, meditatív állapotban a segítő szellemekhez fordultam, azzal a kéréssel, hogy mutassák meg, milyen jósjelben születtem.
Olyasféle titkot tudakoltam, mint amit az asztrológia radix horoszkópnak hív.
Vagyis az őskérdésre voltam kíváncsi.
Születésem idő-pillanatára.
Egész életem sorsfeladatára. Mi volt az a „feladat”, ami világra jövetelem pillanatában, mint lényembe, testembe, lelkembe írt Minta megszületett, s amiből majd később életem története lett.
Az alaphangra voltam kíváncsi.
Nem életem folyójának egy-egy hullámára, nem egy-egy fontos vagy lényegtelen kérdés titkára – hanem az Egészre.
A forrásra.
Vagyis a „használati utasításra” voltam kíváncsi.
Érdekes választ kaptam.
A 9-es jósjelet.
A kicsi összegyűjtése.
Megszelídítést jelent.
Amit szelídíteni kell, az a nagyravágyásom, az ambícióm.
„A tanítvány egyetlen tál rizst úgy köszön meg, mint az Isten legnagyobb és legcsodálatosabb adományát.”
Ezt kell megtanulnom.
Ez az egész életemre szóló sorsfeladatom.
A lassú érlelődés, a csendes összegyűjtés, a türelem megtanulása.
Ez a jel az előkészület jele s a nagy Előkészítőké.
Nem az, aki bejut a Kánaánba, hanem aki előkészíti a hozzá vezető utat.
Ezt gőggel, nagyravágyással, hiúsággal nem lehet megcsinálni.
Csak türelemmel.
Sok-sok idővel.
Lépésenként.
A valódi alázatot kell megtanulnom.
Ebben az életemben.
Ez a sorsfeladatom.
Nem könnyű.
Mert türelmetlen vagyok, s feszít mindaz, amit meg kell szelídítenem magamban.
A Kép itt olyan termékeny földet ábrázol, mely a folyó iszapjából gyűlt össze.
Lassan, lassan, nagyon lassan hordta ide a folyó az értékeit.
S most már értékes termőfölddé vált.
De nem a folyónak terem – mindenkinek.
Ezen a feladaton – mely egyébként pontosan megfelel a radix horoszkópom üzenetének – dolgozom hetvenkét esztendeje.
Majd meglátjuk a végén, mire jutottam vele.
