A tavaszhó gyógynövénye: Csicsóka

Makai Anna
#csicsóka #receptek #tavasz
A csicsókát (népies nevén: árparépa, csicsórépa, földi alma) már az észak-amerikai indiánok is termesztették, de a XVIII sz. óta Európában is jelentős zöldség- és gyógynövénynek számít.

A csicsóka a napraforgó fajtestvére, sokoldalúan felhasználható évelő haszonnövény. Kevesen termesztik, pedig igénytelensége, jó termőképessége és termésének gyógyító hatása miatt igen jelentős értéket képvisel.

Házi termesztése

Mivel magas növekedésű, érdemes kerítés mellé ültetni, mintegy szélfogóként. Igénytelen a talajjal szemben, bármilyen homokos talajon is megterem, viszont meleg- és fényigényes, azokban a kertekben termeszthető jól, ahol a napraforgó is szépen fejlődik. 8-10 évig is maradhat egy helyen, gumói -30 0C-ig fagyállóak. A jó termés érdekében április közepéig ültessük el a vetőgumókat, 8-10 cm mélyre, 40-50 cm sor- és tőtávolságra.

A betakarítást október végétől kezdhetjük, csak annyi gumót szedjünk fel egyszerre, amennyit frissen elfogyasztunk, mert a csicsókagumók gyorsan fonnyadnak. Hűtőládába téve télire is eltehető: a gumókat megtisztítjuk, meghámozzuk, a kisebbeket egyben hagyjuk, a nagyobbakat feldaraboljuk. Sós vízben 4-5 percig blansírozzuk, leszűrjük, kihűtjük. Műanyag zacskóba téve lefagyasztjuk. Télen a szükséges mennyiséget szobahőmérsékleten felengedtetjük.

A csicsóka gyógyhatásai

Legfontosabb hatóanyaga az inulin, melynek hasznosulásakor a szervezet nem veszi igénybe az inzulinos lebontási folyamatot, ezért a „cukorbetegek burgonyája”-ként is emlegetik. Emellett fontos ásványi anyagokat is tartalmaz, mint: vas, szilícium, kalcium, szelén.

Felhasználása

A csicsókagumót a burgonyához hasonlóan sokféleképpen készíthetjük el: párolva, sütve, főzve, levesnek, főzeléknek, mártásnak, salátának, de nyersen is kellemes, dióhoz hasonló édeskés íze van. Néhány aktuális recept:

Csicsókapogácsa

8-10 db csicsókát sós vízben megfőzünk, áttörjük, kevés vajat vagy tejfölt, egy tojás sárgáját, kevés sót és a megmaradt, összedarabolt húsvéti sonkát hozzáadva jól összegyúrjuk. Kevéske liszttel pogácsákat gyúrunk belőle, forró olajban pirosra sütjük. Salátával, paradicsommal, gyöngyhagymával, uborkával ízletes önálló egytálétel.

Csicsókasaláta

15 dkg csicsókagumót, 10 dkg tormát, 10 dkg céklát megreszelünk, almaecettel, mézzel, sóval, kevés vízzel felöntve salátának elkészítjük.

Körözött csicsóka

10 dkg juhtúrót, 5 dkg vajat, 1 doboz kefirt, 15 dkg reszelt csicsókával összekeverünk, megszórjuk darált köménymaggal, pirospaprikával, apróra vágott snidlinggel. Barna kenyérre kenve egészséges reggeli vagy vacsora.

A csicsóka minden része felhasználható: levelét, szárát állatok takarmányozására, hosszú szárú sárga virágját padlóvázába mint tartós és mutatós vágott virágot tehetjük.

Fotó: Adobe Stock

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Minden feliratkozónknak az aktuális havi Holdnaptárral kedveskedünk! Emellett elsőként értesülhetnek a legújabb terápiákról, hírekről és a frissen megjelenő Természetgyógyász Magazin tartalmáról!

Elolvastam és elfogadom az adatkezelési nyilatkoztatot.

Ajánlott cikkek a témában
Apró egészségcsomagok a vadon termő bogyók

Apró egészségcsomagok a vadon termő bogyók

Az ősz különleges ajándékai a vadon termő, ehető bogyós gyümölcsök. Ezek többsége őshonos, de egyes…
Valódi szuperélelmiszer: A gesztenye

Valódi szuperélelmiszer: A gesztenye

A gesztenye sokak kedvence, talán mindenki ropogtatott már utcán árusított sült gesztenyét. Finom és kicsit…
Citromfű – Életerőt és vidámságot adó fűszernövény

Citromfű – Életerőt és vidámságot adó fűszernövény

Az árvacsalánfélék családjába tartozó citromfű (Melissa officinalis) Keletről származik, de mára egész Európában elterjedt gyógy-…
Gyógyhatású rózsafélék

Gyógyhatású rózsafélék

Az erdei gyömbérgyökér, a réti legyezőfű és a vérontó pimpó egyaránt a rózsafélék (Rosaceae) családjába…
Rovatunk legolvasottabb cikkei
Tallózás a növénygyógyászat világából – nyár

Tallózás a növénygyógyászat világából – nyár

A kertben található gyógynövények segítségével kellemesebbé tehetjük a nyár okozta kellemetlenségeket.
Zab – Verhetetlen energiahordozó

Zab – Verhetetlen energiahordozó

A zabot sokan kedvelik és reggelijük elmaradhatatlan része. Íze kellemes, ugyanakkor igen sokoldalúan felhasználható a…
Gyógyító görögdinnye receptek

Gyógyító görögdinnye receptek

A görögdinnye édes ízű, kifejezetten hűtő hatású gyümölcs. Gyulladáscsökkentő, méregtelenítő, tisztítja a torkot, enyhíti a…
Tallózás a növénygyógyászat világából – Ara­nyér el­len arany­sa­lá­ta

Tallózás a növénygyógyászat világából – Ara­nyér el­len arany­sa­lá­ta

Az el­ső­ként meg­je­le­nő ta­va­szi vi­rá­gok egyi­ke, az arany­sa­lá­tá­nak is ne­ve­zett salátaboglárka (Ficaria verna) üde er­dők­ben,…