dr. Tea – Egy régi kedvenc új köntösben
A papayás zöldtea tulajdonképpen emésztést elősegítő, jó közérzetet biztosító tea, amit egyébként nem szoktam semmivel ízesíteni, még citrommal sem, mert a kesernyés íz kimondottan jólesik. Ennél a terméknél fedeztem fel először azt is, amire a vegetáriánusok hívták fel a figyelmemet, hogy később is fel lehet használni a tea áztatmányát, amit sohasem forráznak le 100 fokos vízzel, hanem 50-60 fokon áztatják éppen azért, hogy a benne lévő enzimek ne pusztuljanak el. Felvágják a tasakot, salátákra teszik, vajba keverik és úgy fogyasztják el. Igenis tudomásul kell venni, hogy ezekben a növényekben van zsírban oldódó hatóanyag is, amit nem tudunk kiszedni áztatással, és éppen ezért az áztatást követően a tasak tartalmát érdemes elfogyasztani.
Mit is jó tudni erről a teáról?
Aktiválja az emésztést a benne lévő enzimkomplex hatóanyagok révén. A megemészthetetlent is képes megemészteni, tehát kimondottan azután javasolt, amikor étkezési kihágásokat követünk el. Gyakorlatilag az a tapasztalatom, hogy az emésztésünkben túl sok a szénhidrát, egyre kevesebb a zsír, de a fehérjeemésztés olyan fontos feladat, amit szervezetünk megfelelő számú emésztőenzim hiányában elég nehezen tud ellátni, s utána ezek a fehérjék panganak a szervezetünkben, s igen sok egészségügyi problémát okozhatnak a későbbiekben.
A papayás zöldteánk fantasztikus, emésztést elősegítő, metabolizmust serkentő teakeverék, aminek a magyar teaivók körében már tradíciója van.
Majdnem öt éve létezik ez a termék, ez idő alatt több mint százezer dobozzal fogyasztottak el belőle kedves vásárlóink, s azért maradhatott a termék listánkon, mert ma is szeretik és népszerű. A Dr. Tea sorozatban úgy gondoljuk, sokkal több emberhez el fog jutni ez a tea, és egyre többen fogják visszaigazolni jótékony, emésztést elősegítő hatását.
Dr. Tea, a teadoktor
Ázsiában tett látogatásaim során tapasztaltam, hogy az ott élők számára a tea az első számú orvosság. Ez is inspirált arra, hogy a Dr. Tea termékcsaládot kifejlesszük. A természet patikájából az emberek ezer éven keresztül gyógyították magukat, illetve őrizték meg egészségüket. A következőkben a teát alkotó – a népgyógyászatban jól ismert, kipróbált – növények egészségre gyakorolt jótékony hatásairól olvashatnak.
A Dr. Tea termékek csakis kiváló minőségű alapanyagokból készülnek, szigorúan ellenőrzött gyártási folyamat során.

Papaya, a természet ajándéka
A papaya a gyógyászatban régen ismert gyógynövény. A papaya legfontosabb és legerősebb hatású enzimje a papain. A szakemberek a legerősebb fehérjeemésztő enzimként tartják számon. Hatékonyságát a belekben uralkodó aktuális kémhatás (pH) nem befolyásolja hátrányosan. A papain enzim saját tömegének 35-szörösét kitevő mennyiségű fehérje lebontására képes. Ez elsősorban azoknak fontos, akik fehérjebontó enzimtermelés elégtelenségében vagy gyomorsavhiányban szenvednek.
A rosszul emésztett fehérje az emésztőrendszerben hozzájárul ahhoz, hogy a nyálkás fehérjeanyagok, az ún. mucoproteinek a belek nyálkahártyáira rakódjanak le. Az elégtelen fehérjeemésztés már önmagában is alacsony energiaszintet, a szervezetben önmérgező és egyéb nem kívánatos folyamatokat eredményezhet, és egy sor betegség, pl. székrekedés, köszvény, cukorbetegség, magas vérnyomás stb. hátterében állhat.
A papain felszabadítja a fehérjék építőköveit, az aminosavakat (pl. a sejtfalakat erősítő alanint stb.), ez csökkenti az emésztetlen fehérjék rothadási folyamatait, és így jó hatású az immunrendszerre is. A papain enzim kiválóan alkalmas a bélfalak megtisztítására minden nem oda való anyagtól (nyálkáktól, elhalt szövetektől).
A növény és gyümölcse az enzimeken kívül növényi fehérjéket, ásványi anyagokat és vitaminokat is jelentős mennyiségben tartalmaz.
A papayafa levele a növény legértékesebb része. A levél igen gazdag papainban, fehérjetartalma 15-szöröse az érett gyümölcsének.
A papayafehérjében szinte az összes esszenciális aminosav megtalálható. Ezek közül az argininnak a vér tisztaságának fenntartásában van fontos szerepe, valamint befolyásolja az emberi növekedéshormon termelését is. Ezt a hormont a hipofízis állítja elő, és közvetlenül felelős a DNS és az RNS válaszreakciókért. Az arginin magasabb szintje növeli az izomtónust és csökkenti a szervezetben a zsírfelhalmozódást.
Zöld tea
5000 évvel ezelőtt a kínai császár egy teabokor alatt üldögélt egy csésze forró vízzel a kezében. Amikor a bokorról a csészéjébe hullott egy levél, örömmel tapasztalhatta, hogy a keletkezett ital így sokkal kellemesebb. Hamarosan termeszteni kezdték és elindulhatott hódító útján a tea.
Manapság három teafűfélét ismerünk, melyek feldolgozási módja eltér egymástól. A legfőbb különbség az, hogy a zöld tea leveleinél gőzöléssel akadályozzák meg az erjedési folyamatok megindulását. Az erjedés kiiktatása azért nagyon fontos, mert ennek köszönheti a tea jellegzetes ízét, és ami még lényegesebb, így maradnak meg benne az antioxidáns hatású anyagok, a polifenolok. Ezek vírus- és baktériumölő hatásúak és csökkentik a rák kialakulásának esélyét. A polifenolok a daganatképződés és -fejlődés, valamint az áttét kialakulásra is gátló hatással vannak. A szív- és érrendszeri betegségekben szenvedőknek is hasznos a zöld tea fogyasztása, mivel csersavtartalma gátolja a zsírsavak és a koleszterin felszívódását.
A zöld tea antioxidáns tulajdonságai meggátolják, hogy a koleszterin lerakódjék az érfalakra.
A védőmechanizmus alapja, hogy az EGCG blokkolja a Stat1 nevű fehérje működését. A Stat1 az infarktus vagy a stroke után aktiválódik, és hozzájárul a sejthalálhoz. Az EGCG, úgy tűnik, a szívizomsejtek regeneálódását is elősegíti.
A zöld tea hatóanyagai közé tartozik a fluor, ami védi a fogzománcot. A teában levő katechin jelentős mértékben gátolja a szájban található baktériumok cukorátalakító tevékenységét, megelőzve ezzel a fogszuvasodást.
A tea koffeinje hörgőtágító hatású, ezért az asztmában szenvedőknek ajánlható. Húgyhajtó hatása is van, növeli a vese vizeletkiválasztását.
Mindezen pozitív tulajdonságai ellenére a zöld tea nem csodaszer, hatását hosszú idő alatt fejti ki, ezért rendszeresen kell fogyasztani.
A Dr. Tea sorozat további tagjai:
– Céklatea hibiszkusszal és csipkebogyóval
– Zöldmező varázsfűkeverék
– Gourmand teakeverék
– Nonis, kombuchás zöldtea
– Mandarinos zöld tea
Frissíti a testet, fényesíti a lelket!
Fotó: Adobe Stock