Tallózás a növénygyógyászat világából – Né­hány trükk a mag­ve­tés­hez

A föld­be ve­tett kü­lön­bö­ző gyógy- és fű­szer­nö­vény­ma­gok zsen­ge haj­tá­sait könnyen azo­no­sít­hat­juk, ha a ve­tő­sor két vé­gé­re jel­táb­lá­kat tű­zünk, me­lye­ket há­zi­lag fil­lé­re­kért elő­ál­lít­ha­tunk. A hosszab­bik tej­fö­lös­po­hár pa­lást­ját csí­ko­kra, vé­gét he­gyes­re vág­juk. A nö­vény ne­vét és a ve­tés idő­pont­ját al­ko­ho­los filctol­lal ír­juk rá, mert ezt nem tud­ja le­mos­ni sem az ön­tö­ző­víz, sem az eső. Gör­nye­dés nél­kül, vil­lám­gyor­san vé­gez­he­tünk a ve­tés­sel, ha jó elő­re ve­tő­csí­kot ké­szí­tünk: se­lyem­pa­pír­ból kb. 3 cm szé­les csí­ko­kat vá­gunk, kö­ze­pé­be – a tő­tá­vol­ság­nak meg­fe­le­lő­en – csi­riz­zel fel­ra­gaszt­juk a ma­go­kat, ha meg­szá­radt, össze­te­ker­jük.

Ve­tő­sza­la­got csak na­gyobb ma­gok­ból ké­szít­sünk, az apró­mag­va­kat cél­sze­rű ho­mok­kal ke­ver­ve vet­ni. Ta­pasz­ta­lat­tal és gyógy­fü­ves szak­könyv­vel nem ren­del­ke­zők­nek mag­ve­tés he­lyett a biz­tos meg­ere­dést és gyor­sabb sza­po­ro­dást biz­to­sí­tó tő­á­tül­te­tés aján­lott.

Al­bert Ein­ste­in „cso­da­re­ceptje”

Al­bert Ein­ste­in, a vi­lág­hí­rű tu­dós is több­re ér­té­kel­te a nö­vé­nyek gyó­gyí­tó ha­tá­sát, mint a se­bész­kést, nagy ér­dek­lő­dés­sel ta­nul­má­nyoz­ta az in­di­á­nok ősi ter­mé­szet­gyó­gyá­sza­tát. Fel­ke­res­te az apa­csok leg­hí­re­sebb tör­zsi gyó­gyí­tó­it és re­mek for­té­lyo­kat ta­nult el tő­lük. Kü­lö­nö­sen az epe- és ve­se­kő gyó­gyí­tá­sá­ra ke­res­te a meg­ol­dást, min­de­ná­ron sze­ret­te vol­na el­ke­rül­ni sa­ját ma­gán a mű­té­ti be­avat­ko­zást. Fá­ra­do­zá­sát si­ker ko­ro­náz­ta, mű­tét nél­kül meg­sza­ba­dult be­teg­sé­gé­től. Íme az ál­lí­tó­lag be­vált ős­ré­gi in­di­án cso­da­re­cept: „fe­jes ká­posz­ta tor­zsá­ját, ka­ra­lá­bé­le­ve­le­ket, re­bar­bara­gyö­ke­ret apró­ra vág­va víz­ben meg­fő­zünk, le­szűr­jük és na­pon­ta 3-4-szer iszunk be­lő­le egy-egy te­áska­nál­nyit.”

A kor­szerű nö­vény­gyó­gyá­szat ki­sebb epe- és ve­se­kö­vek fe­lap­ró­zá­sá­ra, azok­nak a szer­ve­zet­ből va­ló ki­mo­sá­sá­ra, a gyul­la­dá­sok és gör­csök csök­ken­té­sé­re, de el­ső­sor­ban a kő­kép­ző­dé­sek meg­elő­zé­sé­re jó né­hány va­don ter­mő és ter­mesz­tés­be vont (há­zi­lag is ter­meszt­he­tő) gyógy­nö­vényt hasz­nál. (Apró­boj­tor­ján, arany­vessző, csip­ke­bo­gyó, or­bánc­fű, pet­re­zse­lyem, füs­ti­ke­fű, fe­ke­te re­tek, sar­kan­tyú­ka, por­csin­fű, nyír­fa­le­vél stb.) A re­cep­tek he­lyes össze­ál­lí­tá­sát, a há­zi ke­ze­lés mód­ját és idő­tar­ta­mát bíz­zuk sza­kem­ber­re.

Gyógy­fü­ves om­lett

Csa­kis már­ci­us­ban-ápri­lis­ban fris­sen sze­dett, zsen­ge, va­don vagy kert­ben ter­mő fű­szer- és gyógy­nö­vé­nyek ké­pe­sek ar­ra, hogy a be­lő­lük ké­szí­tett ét­ele­ket ku­li­ná­ris élve­ze­tet nyújtó fi­nom­ság­gá va­rá­zsol­ják. (Ké­sőbb a nö­vé­nyek rá­gós­sá és ke­se­rű­vé vál­nak.) Az om­lett hoz­zá­va­lói: 10 to­jás, 2 evő­ka­nál olaj, 5 evő­ka­nál tej­szín, 1 hagy­ma, só, bors és 25 dkg – az aláb­bi­ak­ból íz­lés sze­rint össze­vá­lo­ga­tott – friss nö­vény:

Egy ki­sebb vö­rös­hagy­mát 1 evő­ka­nál ola­jon üve­ges­re pá­ro­lunk, hoz­zá­ad­juk a meg­tisz­tí­tott és össze­vá­gott gyógy­fü­ve­ket, me­lye­ket 5 per­cig pá­ro­lunk. A to­já­so­kat só­val, bors­sal, tej­szín­nel fel­ver­jük, 1 ka­nál ola­jon meg­süt­jük. A pá­rolt gyógy­fü­ve­ket az om­let­tre te­rít­jük és fél­be­hajt­va bar­na rozs­ke­nyér­rel tá­lal­juk.

Fotó: Adobe Stock