Koleszterin: a legfontosabb az étrend
Ha az étkezésünkben, az étrend során csökken a koleszterin mennyisége, fokozódik a szervezet saját koleszterintermelése, és ugyanennek fordítottja is igaz.
Mindjárt az elején szögezzük le: a koleszterin nélkülözhetetlen, életfontosságú anyag, amely biokémiai folyamatokban játszik fontos szerepet: koleszterinből termelődik a progeszteron nevű hormon (sárgatesthormon), ez utóbbiból pedig a női és férfi nemi hormonok, valamint a kortizonszármazékok. Ezen túlmenően testünk a D-vitamint is koleszterinből állítja elő – ez utóbbit a legutóbbi évek kutatási eredményei alapján fontos védővitaminként tartjuk számon, amely „szinte minden” ellen megvédi szervezetünket.
A magas koleszterinszintű embereket sokáig eltiltották a tojástól. Pedig a tojás sokkal kisebb mértékben képes befolyásolni vérzsírértékeinket, mint korábban gondoltuk.
A koleszterin jelentős részét az epesavak előállításához használja fel szervezetünk. E savak serkentik a bélperisztaltikát, és emulgeálják a belekben az étkezéssel elfogyasztott zsírokat. E folyamat eredményeként a zsírokhoz könnyebben hozzáférnek bizonyos enzimek, amelyek lebontják azokat, majd az így kisebb alkotóelemeikre bontott zsírok felszívódnak a vékonybélből.
Normális vegyes táplálkozással naponta kb. 0,8 gramm koleszterint veszünk magunkhoz. A koleszterin nagyobbik részét azonban maga a szervezet – főképp a máj – állítja elő. Ha az étkezésünkben, az étrend során csökken a koleszterin mennyisége, fokozódik a szervezet saját koleszterintermelése, és ugyanennek fordítottja is igaz. Ez egyúttal azt is jelenti, hogy a korábban oly sokat propagált koleszterinszegény diéta semmiképp sem megfelelő módszer a vér koleszterinszintjének csökkentésére.
Ballasztanyagokkal hatásosan csökkenthetjük a koleszterinszintet
Testünk kb. 1,5 gramm koleszterint választ ki epesavak formájában, e mennyiség fele azonban a belekből visszaszívódik a szervezetbe. Ha ezt a visszavételt meg akarjuk akadályozni, növelni kell az étrend során a ballasztanyagok mennyiségét. A ballasztanyagok képesek megakadályozni a belekben a koleszterin felszívódását, ezért a szervezet fokozza az epesavak termelését, amihez koleszterint használ fel. A következmény: a vér koleszterinszintje csökken.
Bizonyos neutrális étkezési zsiradékok magas szintje ellenben képes megemelni vérünkben a koleszterinszintet. E neutrális zsiradékok (trigliceridek) között vannak telített, valamint egyszeresen, illetve többszörösen telítetlen zsírsavak is.
A telített zsírsavak (főképp állati eredetű termékekben) és a transzzsírsavak (ezek főképp édességekben, pékáruban, süteményekben és olajban sült ételekben találhatók) hatására emelkedik a koleszterinszintünk, ezen belül is a „rossz” LDL-koleszterin.
A transzzsírsavak édességekben, pékáruban találhatók, hatásukra emelkedik a koleszterinszintünk, ezen belül is a „rossz” LDL-koleszterin
Ha sok telítetlen zsírsavat (pl. olajsav az olívaolajban és repceolajban, valamint omega-3 zsírsavak a lenmagban, repceolajban és tengeri halakban) fogyasztunk, a helyzet megváltozik: az LDL-koleszterin és az összkoleszterin szintje csökken, ugyanakkor a „jó” HDL-koleszterin szintje emelkedik, a vér hígabbá válik, áramlási tulajdonságai javulnak.
A koleszterinszintet több szerv és hormon működése befolyásolja: főképp a pajzsmirigy, a hasnyálmirigy, a mellékvesék és az ivarmirigyek. A pajzsmirigy túlműködése csökkenti, alulműködése viszont megemeli a vérzsírok szintjét. A magas inzulinszint ugyan felgyorsítja a zsíranyagcserét, ugyanakkor kedvez is a zsírok beágyazódásának és elraktározásának a szövetekben. Ezért fontos tudni, hogy a magas inzulinszintet eredményező táplálkozás erősen hizlaló hatású. A kortizol nevű stresszhormon fokozza a zsírok elszállítását a perifériától a májhoz, valamint a zsírsavak felszabadulását, vagyis stressz hatására megemelkedik a vérzsírok szintje. Szintén megemelkedik a szint, ha valakinél akadályozott az epe elfolyása, továbbá a koleszterin-anyagcsere veleszületett zavarai esetén, a rosszul beállított cukorbetegeknél, valamint a máj betegségeiben, amikor a kórfolyamat gátolja a koleszterin lebontását. A természetgyógyászat szempontjából a bélrendszer miliője is fontos szerepet játszik a zsíranyagcserében.
Érelmeszesedés magas vérzsírszintek miatt?
Az ortodox orvostudomány a „magas vérzsírszinteket”, főképp a koleszterinét, évtizedek óta a szív-ér rendszeri betegségek fő kockázati tényezőjének tartja. A kockázatelemzés pontosítása érdekében egy ideje meghatározzák a vérben a lipoproteinek mennyiségét is. Ezek olyan, zsírból és fehérjéből álló összetett vegyületek, amelyek biztosítják a vízben nem oldódó koleszterin szállítását.
A rengeteg klinikai vizsgálat és elemzés alapján azt mondhatjuk, hogy valóban fennáll bizonyos mértékű bizonyított összefüggés az LDL-koleszterin szintje és a koszorúér-betegségek között. Körülbelül 20 éve propagálják a „statin” típusú szintetikus vérzsírcsökkentők szedését, ugyanakkor számos klinikai vizsgálat azt mutatta ki, hogy bár a kémiai vérzsírcsökkentők szedésével bizonyos esetekben csökkenthető a szívkoszorúér- betegségek kockázata, a gyógyszert szedő emberek mégsem élnek tovább, mert a szívhalál helyett számos egyéb halálozási ok fokozottabban érvényesül náluk. A túlságosan erőteljes koleszterinszint-csökkentés egyes szakemberek szerint megnöveli a rákos megbetegedések kockázatát. Néhány klinikai mérés arra utal, hogy az alacsony koleszterinszint hatására romlik az egyén memóriája, sőt talán a később kialakuló Alzheimer-kór előfutára lehet!
A koleszterinszintet több szerv és hormon működése befolyásolja: főképp a pajzsmirigy, a hasnyálmigy, a mellékvesék és az ivarmirigyek.
Más szakértők arra az álláspontra helyezkednek, hogy nem az LDL-koleszterin, hanem az oxidált LDL-szint fontos, amit szintén lehet mérni laborban. Ezen kívül figyelembe kell venni az LDLkoleszterinnel rokon lipoprotein-a vegyület mennyiségét is. Ez utóbbival kapcsolatban is sokféle vélemény létezik. Nagyon valószínű, hogy a „jó” HDL-koleszterin szintje ezeknél sokkal fontosabb, sőt döntő jelentőségű. Minél magasabb ez a szint, annál kevésbé veszélyes a viszonylag magas LDL-szint. Elképzelhető, hogy a magas HDL-szint mindennél jobb védőfaktor az érelmeszesedéssel szemben.
Tudatos táplálkozással elkerülhető a gyógyszerszedés
Minden terápiás eljárás homlokterében tehát nem a gyógyszeres kezelésnek, hanem a táplálkozásterápiának kell állnia. Amint azt a fentiekben említettük, nem az összkoleszterin mennyisége döntő jelentőségű, hanem az elfogyasztott zsiradékok összetétele, minősége és az étrend egésze. Fontos a ballasztanyagokban bővelkedő táplálkozás, vegyük figyelembe az étrend összeállításakor. Jól bevált módszer az étkezések mellett zabkorpa fogyasztása (naponta két evőkanállal), de a vörös rizsliszt is pozitív hatású.
A koleszterinszintekre vetett aggódó pillantás gyakran elfeledteti, hogy a triglicerideknek nevezett vérzsírok önálló szív-érrendszeri kockázatot képviselnek. Kezelésük dietetikai módszerekkel azonban sokkal egyszerűbb feladat, mint a koleszterinszint befolyásolása. A diéta legfontosabb eleme az alkohol és a gyorsan felszívódó szénhidrátok (cukor, finomliszt) konzekvens kerülése, valamint a többszörösen telítetlen zsírsavak (elsősorban halolaj, lenmagolaj) nagyobb mennyiségű fogyasztása.
Amit a zsírokról tudni kell
Zsírok nélkül az élet nem létezne. Állatkísérletekben sikerült kimutatni, hogy zsírmentes táplálkozás mellett rövid időn belül teljes mértékben leáll az állatok növekedése, továbbá kialakul a terméketlenség. A képet súlyos bőr- és vesekomplikációk tarkítják.
A túlságosan erőteljes koleszterinszint-csökkentés egyes szakemberek szerint megnöveli a rákos megbetegedések kockázatát.
Minden sejtünkben találhatók zsírmolekulák. Ezek részben energiaforrásként szolgálnak, részben pedig a sejtfal felépítésében vesznek részt. Szigetelőanyagként hideg környezetben fontosak, ezért a sarkkörön élő állatok sok zsírt halmoznak fel főképp a bőrük alatt. Ugyanakkor a zsírpárnák mechanikus pufferként is szolgálnak. Utóbbira jó példa a zsírpárnákba ágyazott szemgolyó vagy a szintén zsírba ágyazott vese. A bőr felületén a zsírok viaszos bevonatot képeznek, megakadályozva a bőr kiszáradását, és vízlepergető rétegként is szolgálnak.
A zsír olvadáspontja a telítetlen zsírsavak mennyiségétől függ. A főképp telített zsírsavakból álló kókuszolaj olvadáspontja magas, 27 és 43°C közötti. A többnyire egyszeresen telítetlen zsírsavakból álló olívaolaj olvadáspontja ugyanakkor mínusz 3–0°C. A többszörösen telítetlen zsírsavakban gazdag lenolaj már mínusz 27 és mínusz 16 °C közötti hőmérsékleten olvad. Az ember az étrend során főképp három zsírfajtát fogyaszt:
- Foszfolipideket, amelyek közé a lecitin is tartozik.
- Triglicerideket (neutrlális zsírok). Ezek az energia elraktározására szolgálnak. Léteznek közülük telített, egyszeresen és többszörösen telítetlen zsírsavakból összetevődő zsírok. Utóbbiak közé tartoznak az ómega-3 zsírsavakból álló zsiradékok.
- A koleszterinekből testünk epesavakat, hormonokat és D3-vitamint állít elő.
Fotó: Shutterstock