Hogyan működik a szétválasztásos diéta?
20. század elején az oxfordi tudós, dr. Robert McCarrison a himalájai Karakum- vidéken élő hunzák táplálkozási szokásait tanulmányozta. Megfigyeléseit és a belőlük eredő következtetéseket átvette az amerikai orvos, dr. Howard Hay, és kifejlesztette belőlük az úgynevezett Hay-féle alapelvet. Ez a nálunk szétválasztásos diéta vagy testkontroll néven ismert módszer, amely nemcsak itthon népszerű, hanem egész Európában, ahol a cukorbeteg-diéta és a vegetáriánus táplálkozás után a harmadik leggyakrabban követett étrend. Ez nem utolsósorban annak köszönhető, hogy alkalmazásával valóban súlycsökkenés érhető el.
Minél természetesebb formában
Fontos elv, a hunzák által valósággal dogmaként követett előírás, hogy nem szabad kenyeret hússal együtt enni. McCarrison doktor ezt úgy fogalmazta meg, hogy a hunzák egy étkezésen belül vagy túlnyomórészt szénhidráttartalmú, vagy túlnyomórészt fehérjetartalmú ételeket fogyasztanak. Ezt az elvet dr. Hay továbbiakkal is kiegészítette. Mindenekelőtt azzal, hogy a tápláléknak lehetőleg minél természetesebb formában kell a tányérra kerülnie. Ez elsősorban arra vonatkozik, hogy elhagyandó a cukor, a fehér kenyér, a fényezett rizs és a konzervek. Helyettük viszont fogyasztandó teljes őrlésű gabonából készült kenyér, természetes rizs, sok zöldség, saláta, valamint némi nyerskoszt. Ezek az ételek – szemben az ipari feldolgozású finomított élelmiszerekkel – jóval kevésbé emelik meg a vércukorszintet, azaz alacsonyabb a glikémiás indexük. Ezzel jelentősen csökkentik az inzulinkiválasztást is.
Ennek azért van jelentősége, mert hajlamosak vagyunk elfelejteni, hogy az inzulin nemcsak a vércukorszintet csökkenti, hanem egyben a zsírszövet-újraképződés kulcsfontosságú vegyületét is jelenti.
Ma már tudományosan megalapozott tény, hogy az alacsony inzulinszint a kívánatos, mivel számos, a túlsúllyal kapcsolatos megbetegedés jár magas inzulinszinttel.
Ezzel szemben az alacsony inzulinszint kedvező körülményeket teremt a lipolízishez, azaz a zsírszövet feloldásához.
Könnyű követni
A szétválasztásos diéta testsúlycsökkentő hatásának magyarázata is az inzulin-anyagcsere megértésében rejlik. A mindenkori étrendnek az inzulin- és vércukor-anyagcserére gyakorolt hatását csak azóta lehetséges mérni, amióta valóban pontosan meg tudjuk határozni az inzulinszintet. A szétválasztásos diéta – annak köszönhetően, hogy sok nyerskosztot, zöldséget és gyümölcsöt tartalmaz, viszont lemond az édességekről – alapvetően kalóriaszegény diéta. Azaz aki ezt követi, az eleve kevesebb energiát vesz fel, ez pedig valamennyi súlycsökkentő étrend alapja.
A módszer népszerűsége annak köszönhető, hogy egyfelől könnyű követni, másfelől valóban fogyasztó hatású.
Bizonyos ételekről legalább a fogyókúra idején le kell mondani, például a finomított lisztről és cukorról. Mások, így a méz vagy a lekvár csak kis mennyiségben kerülhetnek az asztalra. A régebbi felfogás szerint a zsírokat mind a szénhidrátokkal, mind a fehérjékkel szabad volt kombinálni, ma már inkább az az elv, hogy a szénhidrátban gazdag fogások egyben zsírszegények is legyenek. A fogyókúra reális célkitűzése az lehet, hogy a túlsúlyos férfiak naponta körülbelül 110 grammot, a nők 80 grammot fogyhatnak. A cél alapvetően az, hogy a kívánt, elért testsúlyt tartósan megőrizzék. Ez akkor érhető el a legjobban, ha az egészséges étrendet több mozgással kombináljuk.
Szétválasztásos diéta: csökkenti az inzulinszintet
A szétválasztásos diéta szénhidráttúlsúlyú fogásai esetében (tészta, rizs, krumpli stb.) vegetáriánus fogásokról van szó. Ilyenkor előre lehet számítani az inzulinelválasztás növekedésére, mivel a szénhidrátok lényegesen megnövelik a vércukorszintet és ezzel az inzulin termelődését. Az inzulin hatására ezek a szénhidrátok és a velük egyidejűleg elfogyasztott zsírok zsírszövetté alakulnak át.
A megnövekedett inzulinszint tehát nem kerülhető el, ám időtartama jelentősen lerövidül.
Az elmondottak miatt tanácsos elhagyni a szénhidráttartalmú étkezésből minden látható zsírt, például a zöldségekre tett vajat. A zsírszegény szénhidráttartalmú diéta eredménye az inzulinszint nagyon rövid, maximum egy óráig tartó, nem háromórás emelkedése. Ennek az az oka, hogy a szabad zsírsavak, például a kiegészítésként felvett étkezési zsiradékok megakadályozzák az inzulinnak a májban történő felvételét és lebontását, ami hosszasan megemelkedett inzulinszinthez vezet.
Az ilyen vegetáriánus ételek esetében a szénhidrátok (például tészta, rizs, krumpli) aránya legföljebb húsz százalék lehet, a többi nyolcvan százalékot zöldség teszi ki, illetve egy-két teáskanál olaj. Egy kevés jó minőségű zsiradékra az életfontosságú esszenciális zsírsavak és a zsírban oldódó vitaminok, valamint az ízhatás miatt van szükség. Az ideális az olíva- vagy a repceolaj, amelynek magas a telítetlen zsírsavtartalma és sok benne az ómega-3 zsírsav is.
A 2-es típusú cukorbajban szenvedőknek nem szokták ajánlani a szétválasztásos diétát, holott a többségük nem igényelne gyógyszerezést, ha többet mozogna és lefogyna. Ha magas vérnyomás is fennáll náluk, akkor ki kell igazítani a gyógyszerezésüket, mivel a diéta hatására már az első héten a vércukorszint jelentős csökkenése figyelhető meg. Az alacsonyabb inzulinszint pedig megváltoztatja a vese vérellátását, megnő a nátriumkiválasztás, és ezzel csökken a vérnyomás is.
Fotó: Adobe Stock