Kava, a szorongásoldó polinéz növény
Neve kava-kava, vagy egyszerűen kava. Kétlaki, cserjetermetű növény, elágazó gyöktörzse (rhizoma) elérheti a 10 kg-os súlyt. A Csendes-óceán szigetvilágában honos, termesztik is sok változatát. Előfordulása: Óceánia (főleg Polinézia), továbbá Ausztrália északkeleti területein, a Hawaii-, Szamoa-, Tonga-, Fidzsi-szigetek.
A bennszülöttek kavaitalokat fogyasztanak, a friss kava gyöktörzseket pedig kockára vágják és rágják. A kivonatot úgy fogyasztják, mint a világ más területein az élvezeti teát vagy kávét, gyakran szertartások keretében.
A gyógyászatban a száraz kivonatot alkalmazzák, a folyékony kivonat alkoholtartalmának elpárologtatása után. A gyógyszerek 60–300 milligramm hatóanyagot tartalmaznak.
A kava gyöktörzse szorongásoldó hatású
Fő hatóanyagai a kavapironok. Alkoholban jól oldódnak, vízben kismértékben. A vérpályából rövid időn belül az agyba jutnak. Itt a limbikus rendszeren keresztül nyugtató (sedativ) és aggodalmat, félelmet csökkentő (anxiolytikus) hatást fejtenek ki. A vegetatív eredetű testi (somatikus) panaszok enyhítésére, időleges megszüntetésére használják, ezáltal – amint magyar neve is mutatja – megszűnik a szorongás, javul a használó kedélyállapota, de a kábítószerekkel ellentétben nem rendelkeznek bódító, hallucinogén tulajdonságokkal.
A kava-kava értékelése napjainkban ellentmondásos. A forgalmazás tilalma egyes európai országban 20-nál több gyógyszert érint. A hatósági döntés előtt már kezdték csökkenteni az adagot, 60-120 milligramm kavaint (kavapiront) tartalmazó napi használatot írtak elő, korlátozták az alkalmazás időtartalmát is (legfeljebb 2 hónapban jelölték meg). Jelenleg mérlegelik a gyógyászati haszon és a kockázat viszonyát.
Az elnevezés vonatkozik ázsiai pázsitfüvekre is, ezért a tudományos név alapján (Melissa officinalis) citromszagú mézfűnek is nevezik, máskor méhfűnek (a tudományos névben a Mel latinul mézet jelent).
Más nyelvterületekhez hasonlóan ebben az esetben indokolt az orvosi melissza megjelölés is. Az ajakosvirágúak családjába tartozik (Labiatae, ma inkább a Lamiaceae elnevezést használják).
A melissza nálunk szórványosan fordul elő a Dunántúlon, a Magyar-középhegységben, az Alföldön ritkább. Tölgyesekben, azok szélén, bokros vagy sziklás területeken található. A régebben termesztett állományokból „kiszökött” példányai itt-ott még ma is megjelennek.
Gyakran tévesztik össze a citromra emlékeztető illatú macskamentával (Nepeta cataria). A melissza virága fehér, a bimbók sárgák.
A föld feletti hajtás kevés illóolajat tartalmaz, szárítás után mindössze kb. 0,1%-ot. Összetételében nyílt szénláncú aldehidek (citronellal, citrál) és szintén monoterpén nyílt szénláncú alkoholok (citronellol, geraniol) szerepelnek.
A citromfű gyakori a kiskertekben
Az igen alacsony hozam miatt az illóolajat (Melissae aetheroleum) ritkán használják, helyettesítik az ázsiai citromillatú pázsitfüvekből nyert illóolajjal (Citronellae aetheroleum, Melissae indicum aetheroleum). A citromcirok frissen konyhai fűszer.
A melisszából forrázat készíthető, elsősorban a kiskertben termesztett friss növényből; főzéskor az illóolaj elpárolog. Egymagában vagy más gyógynövényekkel társított teakeverékek mellett gyógyszeripari termékként 70-80 fokos szesszel (etilalkohollal) párolják le. Belsőleg alkalmazva néhány csepp hatására csökkenhet az időjárás változásakor, légköri frontok által okozott kellemetlen közérzet (időjárás-érzékenység, meteoropathia). Használható még „gyomoridegesség”, „szívidegesség” kezelésére, természetesen amennyiben a vegetatív idegműködés zavaráról van szó, szervi okok nélkül (dystonia neurovegetativa, l. októberi számunkban).
Készítmények: KLASTROMCSEPP, KLOSTERFRAU MELISSANA.
Fotó: Adobe Stock
