Adaptogén növények: Aloe vera
Ma még sokszor szerepel a gyógynövények ismertetése során a „Fokozza a szervezet ellenálló képességét”, „Serkentőleg hat az immunrendszerre”, „Áthangolja a szervezetet”. Gyakori fogalmazás olyan esetekben is, amikor a hatékonyságra vonatkozó bizonyítás nem áll rendelkezésünkre. Ez a hiány nem jelenti azt, hogy az elvárást száműzni kellene. Idézünk példákat, amelyek hivatottak a megismerés folyamatát érzékeltetni. Az Aloe vera és rokon fajok régmúlt időkben gyógyírként szerepeltek. Kezdetben Afrika déli területeinek lakosai, majd több földrészen is létesített ültetvények művelői között is elterjedt az alkalmazás, amely ismételten arra utalt, hogy az Aloe nemzetség képviselőinek pozsgás levelei jótékony hatnak a bőr különböző sérüléseire.
Európában évszázadokon át hashajtóként elismert volt az Aloe levelek besűrített nedve. Későbbi keletű az a megállapítás, hogy a levelekből kipréselt sűrű, kocsonyás nedv (gél) kedvező hatású különböző gyulladásos folyamatok és sok más kórfolyamat esetén. Egyéb növények nyálkaanyagaihoz hasonlóan hat az immunrendszerre.
Egy szemész, Filatov, a huszadik század elején jó eredményekről számolt be a látószerv egyes megbetegedéseiben az Aloe alkalmazása során. Hasonló sikerekről írt a méhlepény (placenta) kivonatainak alkalmazása folyamán. Két különböző kiindulási anyagból készített kivonat közös vonása a készítmények előállításában van. Abból az elképzelésből indult ki, hogy a kedvezőtlen körülmények között tartott növényi és állati/emberi szövetek túlélésük érdekében sajátos anyagokat termelnek.
Az Aloe leveleket évszázadok óta alkalmazzák a gyógyításban
Az Aloe fajok a termőhelyen a sivatagi hosszan tartó napsütés fényében és melegében élnek, legalábbis napközben. Amennyiben természetes környezetéből a növényt kedvezőtlen körülmények között tartják kb. egy hétig, akkor olyan életműködések jönnek létre, amelyek túlélésüket biztosítják. A 20. század első évtizedeiben egy orvos tilalmak nélkül próbálhatta ki készítményeit betegein. A kezelést megelőző előállítás egyszerű volt. Az Aloe leveleit hűtőszekrényben tartotta, és ezáltal a túléléshez szükséges közeget teremtett: sötétet éjjel-nappal és fagypont feletti hideget.
A szemész által előállított „filatovizált” készítmények még a múlt század derekán is szerepeltek gyógyszerként. Elsősorban a dísznövényként termesztett Aloe arborescens leveleiből készültek. Levelei egymás felett fejlődnek (szélük tüskés, ezért is nevezik kaktusznak). Mi magunk is készítettünk ilyen kivonatokat víz helyett vörösbort használva. A kivonó folyadékot megfelelő adagban egymagában is használják sokan még ma is, gyógyhatásúnak tekintik. Az önkéntesen jelentkező személyek a boros kivonatot szívesebben fogyasztották a forgalomban levő injekciók befecskendezése helyett.
A kezelési mód szép csendesen feledésbe merült, de a gyógyítás történetei tovább éltek és az Aloe ismét divatos lett.
A sivatagi növények a létért való küzdelemben elviselik azokat a szélsőséges körülményeket, amelyeket más környezetet kedvelő növények nem.
A mérsékelt égövön is szépen fejlődnek egyes növények kedvezőtlen éghajlati, illetőleg időjárási viszonyokkal dacolva, de csak az elviselhetőség határáig. Például kibírják ugyan a téli fagyokat, de amennyiben a hőmérsékleti értékek a szokottnál alacsonyabbak és/vagy igen hosszú ideig tart ez a szakasz, akkor megfagynak. A mesterséges, kedvezőtlen környezet szubletális volt, de még nem halálos (letális).
Visszatérve a sivatagi növényekre, ilyen helyen több gyógynövény él, például a jukkafajok egy része (Yucca shidigera), ezzel szemben a szibériai ginszeng a tajga növénye, amelyet a folytatásban ismertetünk. A koreai ginszeng termeszthető ugyan mérsékelt égövön, de azt is távoli tájakról szerzik be.
Fotó: Adobe Stock
