A vonások jelentéséről – Egy beteljesült jóslat
Egyik előző számban B. J. azt kérdezte a Jóskönyvtől: sikerül-e megtartania vezető állását, melyet időszakonként választással újítanak meg.
Válaszul a 6-os „Viszály” (Szung) jelét kapta, az utolsó, hatodik változó vonással, mely azt mondta:
„Talán bőrövvel is kitüntetnek. Hajnalig háromszor letépik rólad.”
A jóslat elemzése során azt mondtam: arra nem tudok választ adni, hogy B. J. megtartja-e állását vagy sem, mert a Jóskönyv nem jövendőt mond, hanem csírában lévő sorshelyzetről beszél – az emberen múlik, hogy a helyzetet megérleli-e, vagy sem, hogy egy adott „csíra” fenyegető „genetikus” szerkezetén változtatni tud-e vagy sem.
A jóslat itt egy folyamatosan konfrontálódó személyiségről beszélt, aki lehet, hogy „elnyeri a bőrövet”, de utána – mivel a viszályt fönntartja – állandóan megszégyenül.
„Akár elnyeri az állást, akár nem: rossz lesz neki – írtam. – S természetesen a környezetének is.”
Nos, az történt, hogy B. J. elnyerte az állást.
Történhetett volna másképp is.
A Ji King azt mondta: „Talán” kitüntetik. Nem biztos. Lehetett volna úgyis, hogy környezete megunja folyamatos vitáit s elveszti az állását.
Nem ez történt.
B. J. nyert, s azóta viszályból viszályba keveredik.
S itt jön a Jóskönyv alkalmazásának egyik legnehezebb gondolata:
Nehéz változtatni magunkon!
Hiába „tudjuk”, hogy valami nem jó – mégis csináljuk.
Még akkor is, ha előre megmondják, hogy ennek nem lesz jó vége.
Mégis csináljuk.
Miért?
Nos, emberünk például azért, mert eddig számos csatáját éppen ezzel a kemény, konfrontatív taktikájával nyerte meg.
Eddig mindig bejött neki.
Azzal nyert, hogy akaratát mindig keményen keresztülvitte.
Az ő igazsága volt az erősebb.
Most azonban megváltozott a helyzet.
A külvilág szétzilált erői összefogtak ellene. Erősebbek. Egységesebbek. Nekik van „erősebb” igazságuk.
Most inkább alkalmazkodni kellene, megalkudni, kompromisszumokat keresni, belátni mások igazát, s ez az, ami B. J. számára szinte lehetetlen – mert nincs hozzá kiérlelt harcmodora.
És most mondom a lényeget:
Az ember először csak próbálgat egy harcmodort, s ha kezdetben sikeres, ismételgetni kezdi. Az ismétlésből szokás lesz, a szokásból reflex, s a reflexből jellem.
A harcmodor beépül a személyiségbe: jellemmé válik.
Pontosabban: a jellem nem egyéb, mint szokásaink, reflexeink, sokszor megismételt cselekvéseink idegi-lelki szerkezete.
A jellem „ösztönösen” adja ugyanazokat a válaszokat a különféle kihívásokra.
Nehéz egy jellemet megváltoztatni. Nemcsak azért, mert sok sikeres tapasztalat áll mögötte, hanem azért is, mert ezek a tapasztalatok már megkövültek, mint arcvonások vagy a homlok ráncai. Ilyenkor már azt mondjuk: „Én ilyen vagyok! Nem tudok más lenni!”
Ez nem igaz.
Mindenki ilyen is, meg olyan is.
Ez a mondat csak azt jelenti, hogy az ember elvesztette hajlékonyságát s képtelen taktikát változtatni.
Egy jó harcosnak – mondják a keletiek – annyi taktikája van, ahány küzdelme. Tud támadni, visszavonulni, lágynak, keménynek lenni, harcot kezdeményezni és harcot abbahagyni, tud menekülni s előrerohanni, mozogni és megállni, engedni és szorítani; nekimenni, s ha kell, örökre föladni.
Egy képzett harcosnak nincs „jelleme”.
Lénye lágy.
Bármikor bármire képes: még ahhoz sem ragaszkodik, amit ezerszer kigyakorolt.
Ezzel a szabadsággal oldja meg a Jóskönyv stratégiai tanácsait: elég, ha tudja, mi a teendő, máris megcsinálja.
Mi nem.
Mi nem vagyunk formálhatóak.
Nem vagyunk szabadok.
Nem iskoláztuk magunkat a változó élethez.
Nem tudunk taktikát váltani, csak ritkán és nagyon nehezen.
Hiába tudjuk, mi lenne a jó – nem aszerint működünk.
Bennünket a szokásaink, reflexeink, jellemünk beágyazott magatartásemlékei irányítanak. („Program” – mondják a számítástechnikában.)
Egy új stratégiához nincsenek eszközeink.
B. J. például képtelen engedményeket tenni.
Nincsenek hozzá kidolgozott mintái, emlékei.
Attól fél, ha enged: veszít.
Pedig éppen akkor nyerne.
De ezt képtelen megtenni.
Ezért konokul benne marad a saját, egyre görcsösebb akaratában.
A baj csak ott van, hogy ezzel már nem nyer, hanem veszít.
Fordult a világ – megváltozott élethelyzetének „taója” –, de ehhez a fordulathoz már nem tud alkalmazkodni.
A Jóskönyv tanácsot ad – de élni nem tud helyettünk.
Önmagunk megváltoztatása: a legnehezebb művészet.
