Exkluzív – A tudomány és a kabbala titka

Nagyon fontos könyv jelent meg.

Sőt, úgy vélem, az utóbbi évtizedek egyik legfontosabb könyve.

Mindössze 55 oldal.

Címe: „A 137-es szám”.

A könyv egy anekdotával indul.

A kabbala legnagyobb ismerője, Gershom Scholem német származású zsidó misztika- és judaisztikaprofeszor, több szemtanú beszámolója szerint megkérdezte egyszer Victor Frederick Weisskopf világhírű osztrák származású amerikai elméleti fizikust, aki egyébként nem különösen érdeklődött filozófiai, főleg ezoterikus problémák iránt:

– Professzor úr, mi mostanában a fizika legnagyobb, aktuális problémája?

– A 137-es szám – felelte Weisskopf.

– De hisz ez benne van a Tórában! – mondta Scholem. – Ezt a kabbala már régen ismeri!

Ennyi maradt fent az utókor számára.

Nos, ebben a remek könyvben egy mérnök-fizikus-filozófus, Klopfer Ervin és egy ny. főrabbi-történész, Raj Tamás arra vállalkoztak, hogy a tudomány és a kabbala eszközeivel megkíséreljék feltárni egyrészt ennek a számnak – az úgynevezett „finomszerkezeti állandó reciprokának” – a jelentőségét, másrészt, hogy ez valóban megtalálható-e a Mózes öt könyvét tartalmazó Tórában, a kabbala módszertanával készült hagyományos zsidó bibliamagyarázatokban, sőt, magában a KABBALA szóban is!

A finomszerkezeti állandó a kvantumfizika – azaz az egész Természet – titkát hordozza, az elektromágneses kölcsönhatástól kezdve a relativitáselméleten és kvantum-elektrodinamikán át, ahol az elektron-foton kölcsönhatásának erősségét jelöli egészen a Nagy Egyesítés elméletéig. Egyszóval ez a Nagy Titok száma, melynek közelítő értéke: 137.

A kabbala egy más, ősi módon, de hasonlóan a mai fizikához, a világ titkával, Isten és az ember megismerésével foglalkozik.

Lényeges része az ún. gemátria – vagyis a betű- és számmisztika. Ami azt jelenti, hogy minden szónak titkos, számmisztikai jelentése is van.

A kabbala szó azt jelenti, hogy „hagyomány”.

Mégpedig – Raj Tamás fontos értelmezése szerint – nem azt a hagyományt jelenti, ami „apáról fiúra” száll, s aminek a héber neve: maszóret. (Ezt nevezzük mi általában „tradíciónak”; ez az, amit a mester ad át a tanítványainak.)

A kabbala nem ezt jelenti. Ez a Q-B-L gyök származéka, ami azt jelenti: „átvesz”.

Ez olyan végső tudást jelent, melyet ihlet, elmélyülés és „Isten kegyelme” által az ember föntről, a természetfeletti világtól „átvesz” – amit Istentől kap. Ahogy Mózes „átvette a Tórát Szináj hegyén.” („MOSE KIBÉL TORÁ MISZINÁJ”)

A „kabbala” szó számmisztikai értéke: 137.

Maga a szám sokszor fordul elő a Bibliában, nemcsak gemátriai formában, hanem leírva, „szó szerint” is.

Vagyis ez a szám mindkét tudományban a Végső Tudás Száma.

És most jön az, amit el akarok mondani. A könyvet igen nehéz, szinte lehetetlen megérteni, mert hiányzik hozzá a tudományos képzettségünk, főleg az egészen magas színvonalat követelő matematikai tudásunk, de hiányzik a héber nyelvnek és a kabbala titkainak ismerete is.

De nem is ez a lényeg.

Hanem a tudománynak és spirituális hagyománynak a kézfogása.

Végre megjelenik, nem valamiféle elvont filozofálgatásban, hanem egy konkrét szám titkában, hogy Minden: Egy. Több mint száz éve tudjuk, hogy manapság a legmisztikusabb gondolkodók az elméleti fizikusok. Plancknál, Heisenbergnél „ezoterikusabb” író nincs. Tudjuk azt is, hogy nincs „anyag”, legalábbis nem úgy, ahogy azt valaha képzeltük. A kabbala pedig közelebb van a tudomány legmélyebb eszméinek megértéséhez, mint bármilyen modern filozófia.

És mégis, úgy élünk, mint a hülyék.

Maguk a tudósok sem haladtak a korukkal, a zöme anyagelvű maradt, a tudományban az ateizmus bizonyítékát látják; úgy hisznek benne, mint egy új vallásban, mely bizonyítja, hogy semmiféle „isten”, „szellem” a látható természet működésében nem vesz részt – maradt az otromba, vulgáris „materializmus” nemcsak a közgondolkodásban, hanem még a tudományos világ általános világnézetében is.

Senki sem tudja, vagy nem óhajtja tudni, hogy az a világképünk, mely gondolkodásunkat formálja, több mint száz éve teljesen elavult – maga a tudomány haladta meg, melyre manapság mégis konokul és ostobán hivatkoznak.

Ezért az ilyen könyv: reveláció.

Már maga az a tény, hogy két ilyen nagyszerű tudós találkozni tudott, s képes volt megérteni a másik látszólag távoli és mégis testvéri világát: óriási dolog.

De a találkozás hatalmas eseményén túl érdemes elkalandozni kissé a kabbala világába.

Messzire nem mehetünk benne, mert egy egész életet kellene rászánnunk, de azért néhány pillantást vethetünk azokra az „elméleti” titkokra, melyeket gyakran még maga a zsidó vallás sem igen ismer el, de amin mégis az egész judaizmus nyugszik.

Ahogy a Védák a hinduizmus, Lao-ce a taoizmus, a szufi az iszlám, a kabbala a zsidó vallás tudománya.

Nélküle mindegyik vallás csak gazdag mese, érzelmes hitvilág és dogmatikus, értelmetlen „tan” lenne.

Ha valaki nemcsak hinni és éreznie akarja a Tóra tanításait, hanem érteni is, nem kerülheti meg a kabbala tanításait, még akkor sem, ha mint Scholem írja, ez nemcsak az „alapvető elvek rendszere, de tartalmazza a különböző megközelítések sokaságát, és sok bennük az ellentmondás”.

A zsidó miszticizmus ismerete nélkül nem érthető sem maga a zsidóság, sem a zsidókeresztény világunk, de mint a 137-es szám című könyvből kiderül, nem érthető maga a Természet, sőt, az egész világ sem.