Exkluzív – Hangoltság

Következő művemben mesélni fogok. Mindig is azt szerettem – mesélni! Visszatérek a megcsalt és hűtlenül megcsalt örömömbe, amit úgy hívtam: színház.

Szeretek gondolkodni, töprengeni, érteni, megérezni és kimondani dolgokat. Szeretek elmélkedni és tanítani – és főleg tanulni.

Szeretem az elvont eszméket, az őshagyományokat, a vallásokat, a különféle hitvilágokat. Bejártam a taoizmus, a Védák, az Upanisádok, a kabbala és a szufi világát, megismertem a keresztény gnózis rejtett titkait, de vérmérsékletem, lényem, sőt, igazi küldetésem a játékban van.

Szeretek játszani.

És mesélni.

A következő könyvemben egy öregedő bohóc jelmezébe bújok.

Akinek egyetlen éjszaka alatt kell átadnia mindazt a titkot, amit tud, és egész életében tanult.

Az életről, a művészetről, a boldogságról – s főleg a szabadságról.

Nincs több ideje rá, mert a cirkuszt másnap lebontják, s ő sem fiatal már.

Négy tanítványát választja ki a sok száz közül.

Azért ezt a négyet, mert ezek az ő lelki rokonai.

Három lány és egy fiú.

(Ezek is én vagyok, persze, mind.)

Az öreg bohóc nemcsak szóval, hanem főleg tánccal és zenével tanít.

Ebben volt ő nagy valaha, a táncban, a pantomimben s főleg a bűvészetben. Voltak olyan mutatványai, melyeknek sohasem jöttek rá a titkaira. Néhányan azt mondták: hipnotizálta a közönség, de voltak olyanok is, akik azt állították, hogy az öregnek csodatévő hatalma van.

Teli lesz a könyvem csodával, szerelemmel, szenvedéllyel, kimondhatatlan titkokkal. De elsősorban örömmel és játékkal.

És persze gondolatokkal.

Egy gitár lóg a fogason.

Az öreg bohóc szalagos gitárja.

Régóta nem játszott már rajta, és amikor tanítását elkezdi, a kezébe veszi, s ujjait végighúzza a laza húrokon.

Platty!

Ilyen hangot ad a lehangolt gitár.

Platty!

És ekkor a bohóc elkezdi hangolni a húrokat.

Sorba megfeszíti őket, ujjait pengeti rajtuk, s egyre szebben és harmonikusabban zeng a hangszer.

A végén – amikor már felhangolta a gitárját – végighúzza ujjait a húrokon.

És elkezd játszani egy vidám tarantellát.

Ez a kedves tánca: a tarantella pizzica.

De mielőtt még táncba vinné tanítványait, azt mondja:

„A lelkünk olyan, mint ez a gitár.

Le van hangolva.

Ha nem gondozzuk, ha nem foglalkozunk vele, ha nem hangoljuk fel mindennap, akkor le van hangolva.

Alapjáraton a lelkünk lehangolt.

Depressziós.

Platty!

Ahogy egy kert gazos, ha nem gondozzuk.

Az emberi lélek, ha a szellem nem teremt benne harmóniát: kaotikus.

Lehangolt. Sőt, kétségbeesett.

Ahhoz, hogy zene szóljon, hogy átéljük a harmóniát, az élet örömét, föl kell hangolnunk magunkat.

Csak a hangolt lélek boldog.

Csak a hangolt lélek tud örülni.

Csak a hangolt muzsika szép.

Csak a hangolt imát hallja meg az Isten.

A plattyot nem hallja.

A platty a halálnak a muzsikátlan hangja.

A közönynek, elmúlásnak a hangja.

A szellemtől elhagyott lélek széthullásáé.

Hangold föl magadat, mindennap!

»Akinek fülei vannak, hallják!« – ez a hangolt fülre és a hangolt lélekre vonatkozik.

Egy jó íráshoz, egy jó baráti beszélgetéshez, egy felejthetetlen találkozáshoz, egy szeretetteljes pillanathoz hangoltság kell.

Nevezheted bárhogy. Ihletnek. Inspirációnak. Mindegy.

Én hangoltságnak hívom a harmóniát.

Amikor az ember önmagára, a másikra és a magasabb szellemi világra rá van hangolódva.

Amikor rezonál az örömre, s maga is örömöt áraszt magából.

Amikor jó élni.

És szép élni.

És örömteli.

A plattyban nincs öröm.

A platty: nem valóság!”

Ezt tanítja az Öreg Bohóc.

S aztán táncra kéri tanítványait.