Exkluzív – Vigyázz, el ne császárosodj!

Barátom meséli: a rendszerváltás után összejöttek a régi cimborák. Sorstársak, komák, egykori iskolatársak, még olyanok is voltak közöttük, akik az óvodába is együtt jártak valaha. Hetenként találkoztak, és szorosabb kapcsolatban éltek, mint a legjobb testvérek.
Igazi jó barátok voltak.
Most azonban utoljára jöttek össze, s elbúcsúztak egymástól.
Tudták, hogy egyikük gazdag lesz, másikuk szegény, az egyik ilyen, a másik olyan párt tagja lesz, s innen kezdve útjaik szétválnak. A milliárdos már nem áll szóba a csóróval, a csóró sem érzi magát jól az újgazdag palotájában; a fideszes gyűlölni fogja az MSZP-st és fordítva, a szadeszes megveti a csurkistát, zsidó a keresztényt, keresztény a zsidót – aki hatalomhoz jut, nem szívesen találkozik majd a kunyeráló senkivel…
Így aztán még utoljára ettek, ittak, jókedvűek voltak – s örökre elbúcsúztak egymástól.
Ma már egymás telefonszámait sem tudják.
Bölcs társaság volt ez, ember módra éltek.
És bölcsen váltak el egymástól.
Tudták, hogy az ember pénztől és hatalomtól meghülyül.
Akár akarja, akár nem, meghülyül. Ez ellen nem tehet semmit. Senki soha nem találta még ki ennek a hülyeségnek az antibiotikumát. Jön
a hatalom, jön a pénz – és az ember hülye lesz.
Degenerált.
Akinek semmi erkölcsi tartása nincs: azonnal.
Aki művelt, józan és „rendes” ember, azon csak hetek múlva tör ki az elmebaj.
Aki csóró korában fölismerte a mételyt s megfogadta, hogy ő, akármilyen magas polcra kerüljön is, s akármennyi pénze is lesz, nem fog meghülyülni soha – az egy hónapig is küszködik a kísértéssel s a tériszonyával – míg végül nagyobb hülye lesz, mint a többi, mert elhiteti magával, hogy ő nem lett „hülye”.
Rendszerint azonban az történik, hogy ha mondjuk kedden kineveznek valakit, szerdán már másképp köszön, vagy nem is köszön egyáltalán.
S ha pénzhez jut, kedden még józan ember, szerdán már öntelt hülye, s ha nagy vagyont szerez, kilép a normális embervilágból, s az őrületeknek abba a zárt és gyógyíthatatlan kasztjába kerül, ahol a pénzen kívül semminek sincs értelme.
Ritka a kivétel.
A gazdagság monománia, téboly, s ahhoz, hogy valaki meggazdagodjon, előfeltétel, hogy először rögeszmés legyen.
Ez a belépő.
Ahogy az Istenért is áldozatot kell hozni, a pénz is áldozatot követel: oda kell adni érte a szeretetet, az emberséget, az időt, a nyugalmat,
a jóságot, a békét, az üdvöt s végül az életet is.
Dürrenmatt „Ötödik Frank” c. színdarabjában, mely egy nagy bankház tragédiájáról szól, belép a színre a mű címszereplője, a nagy bankár, s azt mondja a közgyűlésnek:
– Bocsássanak meg, uraim. Ötödik „Emberbarát” Franknak hívnak. Öreg vagyok, a végső összeomlás küszöbén. No, nem a gazdasági vég – hála istennek! – hanem a fizikai! …Három infarktusom volt, s hamarosan meghalok.
Ebben a „hála isten”-ben benne van korunk totális elmebaja.
A pénz fontosabb, mint az élet.
A hatalom is.
Bár manapság e kettő már összemosódik: két kísértés csak addig volt, míg a Pénz és a Hatalom kétféle „sátánt” szolgált – abban a világban, melyet tréfásan „demokráciának” becézünk, e két őrület eggyé vált.
A bírvágy és hatalomvágy ma már nem két külön vétek, hanem egy – ilyen értelemben egyszerűsödött a világ, hogy úgy mondjam „globalizálódott”. A pénz őrülete a hatalom őrületét iszonyú csatában lebirkózta, a sárkány az egyik fejével a másikat megzabálta, ami gyakorlatilag azt jelenti, hogy ma már nincs olyan hatalom, amely nem lenne megvehető.
Egyetlen hatalom van: a pénz hatalma.
Pontosabban az emberi léleknek az eszeveszett lezüllése, ami a „pénz” szimbólumába az élet minden megfogható és megfoghatatlan értékét beleálmodja – a műveltség, a szépség, a szeretet, a boldogság, az öröm, a hit, a munka, az isten, a harmónia, a hűség, a barátság, a becsület, a hősiesség mind Pénz, csak PÉNZ, s arról szól, hogy mennyibe kerül. A pénzen kívül semmi sem számít és semmi más öröm nem létezik – a mai ember még a legnagyobb öröméről, a szexualitásról is hajlandó pénzért lemondani. Ha megfizetnék, mindenki aszkéta lenne, ahogy pénzért sokan olyan árulásra és önárulásra képesek, amire azelőtt nem volt példa.
Itt már nem a régi értelemben vett „gazdasági kérdésről” van szó, hanem önveszélyes tébolyról, meggyőzhetetlen monomániáról, mely nem törődik azzal, hogy amit művel, az életellenes.
A helyzet azért közveszélyes, mert itt egy inflálódott ősbűnről van szó, s hogy ezt milyen nehéz legyőzni bárkinek is, arra nincs jobb példa, mint hogy maga Jézus Krisztus is negyven napig küzdött a pusztában a Hatalom és a Jólétszenvedély démonaival.
(A „jólétszenvedély” Hamvas Béla pompás kifejezése.)
Elképzelhető, hogy mi, akik közel sem állunk azon a szellemi színvonalon, mint Krisztus, milyen könnyen elbukunk.
Mindez tegnap este jutott eszembe, amikor Marcus Aurelius római császár könyvét olvastam, aki azt üzente:
„Vigyázz, el ne császárosodj – mert ez könynyen megesik. Légy csak egyszerű, tiszta, komoly, őszinte, igazságszerető, istenfélő, jóindulatú és szeretetteljes, tántoríthatatlan és kötelességtudó. Tiszteld az isteneket és segítsd embertársaidat. Rövid az élet.”
A mai „moneykráciában” – vagyis a gépi elhülyülés, lelki kiüresedés, szeretetlenség és az élet valamennyi területét átszövő, teljesen eszménytelen, értelmetlen és könyörtelen gengszterizálódás korában nincs fontosabb jó tanács, mint a bölcs császáré:
– Vigyázz! El ne császárosodj!