A máj betegségei 4. rész – a májvédő szilimarin

tgymagazin.hu
#epehólyag #fitoterápia #máj #máriatövis #orbáncfű
A katáng vizes kivonata az epehólyag renyhe működése folytán fellépő panaszok kezelésére szolgál.

Az apróbojtorján, az orbáncfű, a máriatövis, illetőleg a belőle nyert szilimarin jótékonyan hatnak a májra.

A katáng jól társítható párlófűvel (Agrimonia eupatoria). Nevezik apróbojtorjánnak is. Bokros helyeken, erdők szélén, tisztásokon, régi gyümölcsösökben található. Évelő növény, sárga virágai vékony, nyúlánk fürtöt alkotnak. Virágzás után a magház lefele hajlik, csúcsán a horgas serték merevekké válnak, ezáltal a termések a legelő állatok szőrzetéhez tapadnak.

A párlófű föld feletti, virágzó, aprított szárrészeit leforrázzák negyed liter vízzel, két teáskanálnyi a szokott napi adag. Kis lángon 5 percig főzik, majd negyed óra múlva szűrik. Fémszűrő használata nem ajánlott.

Az epehólyag, az epeutak idült gyulladásos folyamataiban használják (cholecystitis, cholangitis) főleg olyan esetekben, amikor idült vastagbélgyulladás (colitis chronica) is fennáll vagy ismételten kiújul. Hasmenéses személyeknél jól társítható libapimpóval (Potentilla anserina), a cickafarkfű (Achillea millefolium) virágzatával. A párlófű és a libapimpó egyenlő arányú keverékéből főzetet készítenek és rátöltik a cickafarkfű-virágzatokra, tehát az utóbbiakat nem főzik, hanem leforrázzák az előző két növény főzetével, és 15 perc múlva a 3 növényt tartalmazó vizes kivonatot (gyógyteát) leszűrik vászon- vagy műanyag szűrőn.

Az orbáncfű (Hypericum perforatum) szintén erdők szélén gyűjthető évelő növény, hasonló helyeken található, mint a párlófű, gyakori szárazabb kaszálókon is.

Az orbáncfű leveleit fény felé tartva áttetsző, sárgás pontok formájában illóolajtartók figyelhetők meg. Felismerhető továbbá a szárakon és a sárga szirmok szélén látható fekete mirigypontokról is.

A virágzó szár felső, elágazó részét levágják (Hyperici herba), feldarabolják, szárítják. 2 teáskanálnyi orbáncfűből tea készíthető, fél liter vízzel leforrázzuk, kis lángon 3-5 percig főzzük. Ennek a vizes kivonatnak a felét reggel fogyasztjuk, langyosan, kortyonként, lehetőleg éhgyomorra, a másik felét délután, szintén kortyonként.

Az orbáncfű kivonatai drazsé, filmtabletta, kapszula formájában adagolva depressziós betegek gyógykezelését teszik lehetővé.

A szilimarin védi a májsejtek szerkezetét

A máriatövis (Silybum marianum, régebbi nevén Carduus marianus) kivonataiból májvédő gyógyszerek készülnek.

A növény egyéves, nálunk is termeszthető. Sok fényt és meleget igényel, viszonylag szárazságtűrő. Felismerhető arról, hogy nagy, fényes, tüskés levelei ezüstösen foltosak, főleg a levélerek mentén. A fészekvirágzat a kb. 1,5 méter magas szár csúcsán magánosan fejlődik, átmérője 5 centiméter vagy annál valamivel nagyobb. A fészekpikkelyek tüskések, a virágok bíborpirosak vagy lila színűek. Az egymagvú kaszattermések barnák, világosabb foltokkal, csúcsukon sárga gyűrű van, bóbitájuk többsoros.

Az előzőekben ismertetett epehajtó teákkal szemben a máriatövis termékei (kivonatai) elsősorban a májsejtekre fejtenek ki hatást, de kisebb mértékben az epehólyagra, az epeutakra is.

Kevésbé alkalmas tea formájában, mint az előzőekben említett növények. A kaszattermések pora viszont kiegészítő kezelésre használható. A finomra őrölt kaszatok („magvak”) pora mézzel elegyíthető, egyenlő arányban. Ha tárolás során a kaszatok pora elkülönül a vivő anyagtól, újból összekeverjük. Az adag 1 kávéskanálnyi mézes készítmény naponta 3-szor, étkezések után.

A hatóanyagot ebben a növényben fedezték fel, erre utal a neve (szilimarin). Gyűjtőnévként használjuk, három hasonló szerkezetű és hatású anyagot tartalmaz. Flavonoidszármazékok. Vízben nem oldódnak, ezért a máriatövis kaszattermése nem használható teaként. Gyógyszerei rendelkezésre állnak.

A gyógyszeripari készítmények az utóbbi 30 év során terjedtek el. A kiindulópontot az a megállapítás képezte, hogy kísérleti körülmények között a szilimarin kivédi a májkárosító anyagok által okozott ártalmakat. Ez vonatkozik az etilalkoholra és a mérgező gombák közül a gyilkos galócára.

A szilimarin védi a májsejtek szerkezetét, a sejthártya épségét. Visszaállítja a májban egyes nukleinsavak és fehérjék képződését. Szabadgyök-fogó, ami vonatkozik a szervezetben képződő oxigén-szabadgyökökre és a külvilágból származó, különböző természetű anyagokra egyaránt.

Máriatövisből készült gyógyszerek

Szilimarint tartalmazó gyógyszerek javallatai: idült májgyulladás (hepatitis chronica). Fékezi az elpusztuló májsejtek helyett képződő kötőszövet termelését és ezáltal lassítja vagy megállítja a visszafordíthatatlan elváltozásokat (cirrhosis hepatis atrophica). A kedvező gyógyhatás előfeltétele a májkárosító anyagok további bejutásának teljes megszüntetése (etilalkohol, különböző vegyszerek, oldószerek, egyes gyógyszerek).

A gyógyszerek és a teljes elvonás együttesen csökkentik vagy megszüntetik a májsejtek szétesésekor felszabaduló szabad gyökök károsítását. Utóbbiak ugyanis folyamatosan „megtámadják” a még ép májsejteket.

A szilimarint tartalmazó kivonatok előbb nagy adagban javalltak, fenntartó kezelésre az adagot csökkentjük. Szilimarinban kifejezve a kezdeti kezelést 70 milligrammal biztosítjuk naponta 3-szor, esetenként 3×140 milligrammal. Az elért eredményektől függően a hosszú ideig szedett gyógyszerek adagja lecsökkenthető napi 3×35 milligrammra.

Máriatövisből készülő gyógyszerek: Legalon, Silegon, Silymarine, Hegrimarin.

A Hepabene máriatövis és orvosi füstike (Fumaria officinalis) társításával készül.

Fotó: Shutterstock

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Minden feliratkozónknak az aktuális havi Holdnaptárral kedveskedünk! Emellett elsőként értesülhetnek a legújabb terápiákról, hírekről és a frissen megjelenő Természetgyógyász Magazin tartalmáról!

Elolvastam és elfogadom az adatkezelési nyilatkoztatot.

Ajánlott cikkek a témában
A mondavilág varázslatos orvosságai

A mondavilág varázslatos orvosságai

A néphiedelmek és a mágia évszázadokon át meghatározták Európa népeinek mindennapi életét. Sok mondabéli történet…
Kincset érő gyógynövények testnek és léleknek

Kincset érő gyógynövények testnek és léleknek

Világszerte több ezer gyógynövényt fenyeget a kipusztulás veszélye – általában a gátlástalan gyűjtés miatt. Az…
Rituális füstölés hatásai a szervezetünkre

Rituális füstölés hatásai a szervezetünkre

Európa egyes vidékein ősrégi hagyomány az illatos füvek, virágok, fák és gyökerek égetése, illetve az…
Vörös here a női egyensúly megőrzéséért

Vörös here a női egyensúly megőrzéséért

Ösztrogénhez hasonló izoflavonjai révén a vörös here a változáskori panaszok, pl. a hőhullámok természetes orvosságaként…
Rovatunk legolvasottabb cikkei
Vérontófű (Potentilla erecta) gyógyhatásai

Vérontófű (Potentilla erecta) gyógyhatásai

A nép­gyó­gyá­szat­ban már a kö­zép­kor­ban is köz­ked­velt gyógy­nö­vény volt, gyógyhatásait azó­ta ku­ta­tá­si eredmé­nyek iga­zol­ják.
Fájdalomcsillapító gyógynövények

Fájdalomcsillapító gyógynövények

Az ízületi gyulladástól a migrénen keresztül a fogfájásig minden fájdalmunkat képesek a gyógynövények csillapítani.
Hasmenéses állapotok kezelése 3. rész: fekete áfonya

Hasmenéses állapotok kezelése 3. rész: fekete áfonya

Az előző részekben ismertetett libapimpó (Potentilla anserina) és a lórom (Rumex fajok) alkalmas gyógynövények a…
Tavaszi kankalin (Primula veris) gyógyhatásai

Tavaszi kankalin (Primula veris) gyógyhatásai

A ked­ves, bó­lin­tó vi­rá­gú arany­sár­ga kan­ka­lin a ta­vasz egyik el­ső hír­nö­ke. A nép­gyó­gyá­szat­ban a XVI.…