A koleszterinszint szabályozása alternatív módszerekkel
Az artéria falának elfajulásában, elváltozásában – egyéb tényezők mellett – a koleszterin felhalmozódása is jelentős kóroktani szerepet tölt be. A koleszterinszint mérése a leggyakrabban elvégzett vizsgálatok között szerepel. A vérszérum vizsgálatának eredményeit a koleszterin esetében legalább három módon fejezhetik ki: gramm/liter, milligramm/deciliter, millimol/liter.
A mértékegység megjelölésének hiánya, „csupasz” számok feltüntetése félrevezető lehet.
A referenciatartomány, amely a vizsgálati csoportok esetében kisebb eltéréseket mutathat, általában 140–220 milligramm/deciliter összkoleszterin. A referenciatartomány esetében egy adott népesség egészségesnek tekintett egyedeinek 90%-ánál mért értékeket veszik alapul. Előfordul, hogy a referenciaértéknek csak a felső adatát tüntetik fel („ne legyen több, mint”). A legkisebb értéket is követni kell, jóllehet nem tükrözi az esetleges érelmeszesedés kockázati tényezőjét, de kórtani jelként fontos lehet, még ha ritkábban is fordul elő.
A koleszterin, mint korábban láttuk (l. az 1 részben lapunk márciusi számában), előfordul szabadon, egymagában, de lényeges szerepet töltenek be származékai: zsírsavas észterei, lipoproteinekkel képzett vegyületei. A zsírsavak – nevük is jelzi – zsírok (trigliceridek, lipidek) vagy zsírszerű anyagok (lipoidok) vesznek részt a molekula összetételében, amelyben fehérjék (proteinek) is szerepelnek.
A koleszterin származékainak mennyiségét, egymáshoz viszonyított arányát mérik, kiszámítják az összkoleszterinhez viszonyított részarányukat.
Az érfal kóros elváltozásai függnek a koleszterintartalmú molekulák méreteitől (tömegétől), fajsúlyától (sűrűségétől).
Három csoport közötti arány a legfontosabb. Ezek:
1. A VLDL-koleszterin (az angol very low density lipoproteins rövidítése, tulajdonképpen betűszó. Igen kis sűrűségű lipoproteinekről van szó, koleszterint is tartalmaznak, a molekulák kis méretei is hozzájárulnak ahhoz, hogy könnyen behatolhassanak az érfalba);
2. Az LDL-koleszterin (low density lipoproteins, kis sűrűségű lipoproteinek koleszterintartalommal, ezek is behatolnak az artériák károsított falába);
3. A HDL (high density lipoproteins, nagy sűrűségű lipoproteinek, koleszterintartalmuk általában 50% körüli, de ez a magas arány nem járul hozzá a plakkok, ateromák képződéséhez, növekedéséhez).
Ezek szerint az utolsó csoport kedvező hatású, az első kettő viszont kóroktani szereppel rendelkezik, ezek juttatják be az érfalba a koleszterint.
A koleszterinszint szabályozására többfelé lehetőség közül választhatunk
A márciusi számban közzétett 1. részben abból indultunk ki, hogy a koleszterin létfontosságú a szervezet részére. Erre enged következtetni az a tény is, hogy a koleszterin nem ürül ki teljes egészében az emésztőrendszerből, a szervezet „nem akar megszabadulni tőle”, hanem újra felszívódik, ismételten értékesül. Az emésztőrendszer alsóbb szakaszaiból a nyirokrendszer, majd a vérkeringés közvetítésével visszajut a májba, majd az epébe (enterohepatikus körfolyamat).
Ezen az ismételt felszívódáson alapszik egy fontos lehetőség a vérszérum koleszterinszint csökkentésé. Ahelyett, hogy folyton újra és újra kelljen a májnak előállítani (endogén koleszterin termelése), lehetőség van a szükségesnél több koleszterin létrejöttének csökkentésére. Ha tovább gondoljuk ezt a lehetőséget, akkor célszerűnek tűnik ezen az úton is csökkenteni egyes szív- és érrendszeri megbetegedések valószínűségét.
A koleszterinszint szabályozására három fő lehetőség áll rendelkezésünkre, amelyek szükség esetén egymással társíthatók:
I. Az étkezés során bevitt koleszterin mennyiségének csökkentése. Az állati eredetű nagyszámú élelmiszertől eltérően a növényi táplálék nem tartalmaz koleszterint. Az exogén koleszterin étrendi szokásainkkal csökkenthető.
II. Gyógyszeresen csökkenteni lehet a koleszterin képződését a májban. Akkor mindenképpen indokolt ilyen gyógyszer felírása, ha étrendi megszorításokkal a szükségesnél több koleszterin továbbra is kockázati tényező marad. Az első ilyen anyagot egy talajgombából állították elő (lovastatin), ma a gyógyszeripar szintetikusan termeli, az egész gyógyszercsoport (sztatinok) többi képviselőjéhez hasonlóan.
III. A koleszterin enterohepatikus újrahasznosításának gátlása. Erre a célra fejlesztettek ki 2003-ban egy új szintetikus gyógyszert. Úgy fejti ki hatását, mint az arizóniai jukka. Egy sivatagi pálmaliliom. Belőle készül a Magyarországon egy évtizede forgalmazott Golden Yacca. Részletesebben következő számunkban ismertetjük.
Fotó: Adobe Stock