Roboráló növények 2. rész: ezerjófű
Ezerjófű. Neve szerint „ezer megbetegedésre jó”. Egyes nyelvekben az arany értékéhez hasonlítják (például németül Tausendguldenkraut, tehát ezer guldent – aranypénznemet – ér.) Sok magyar neve közül elterjedtebb a tudományos névből (Centaurium minus) származó cintória, nevezik földi epének is, ami arra utal, hogy keserű, mint az epe. Hivatalosan kisezerjófű, mert létezik egy nagyezerjófű is (Dictamus albus), amely nem hasonlít rá, nem is rokona.
A tudományos szakirodalomban is különböző neveken szerepel: Centaurium minus, Centaurium erythraea, Centaurium umbellatus. Az elsőnek említett név félrevezető lehet, mert a nálunk szintén megtalálható rokon fajok kisebb termetűek, de szintén keserűek.
A Centaurium nemzetség (genus) mellett gyakran sorolják az Erythraea nemzetségbe. Ennél még bonyolultabb a helyzet, mert a kisezerjófűhöz hasonlít egy habszegfűfaj (Silene armeria). Utóbbit régebben kerti dísznövényként ismerték, jelenleg honossá vált növényként, vadon, helyenként tömegesen jelenik meg, de továbbra is kerti habszegfű néven tartják nyilván.
A tárnicsfélék családjába (Gentianaceae) tartozó keserű gyógynövényektől eltérően a neve szerint is a szegfűfélék közé tartozó habszegfű egyáltalán nem keserű.
Az ezerjófű teája étvágyjavító hatással bír
Az összetévesztést ismételten észleltük (egyik alkalommal többtonnás mennyiségben gyűjtötték be a keresett növény helyett). Ez a példa is szemlélteti a növényismeret fontosságát a fitoterápiában, mert a növény azonossága, minősége alapvető előfeltétele a gyógyászati felhasználásnak. Az ezerjófű étvágyjavító hatásával szemben a habszegfű hánytató hatású.
Tárnics. Névadója annak a növénycsaládnak, amelybe az ezerjófű is tartozik: gyógyászati szempontból a legfontosabb a sárga tárnics (Gentiana lucea). A nevében szereplő szín egyaránt vonatkozik a vastag gyökerekre és a virágokra. Nálunk nem terem. A magasabb hegyvidékek növénye, amely általában védett. Nem az étvágytalan személyek járultak hozzá kipusztításához, illetőleg ritkább előfordulásához, hanem a pálinkafőzők.
Vidralecke vagy vidrafű (Menyanthes trifoliata). Nálunk a veszélyeztetett növények közé tartozik, védelmét gyakran élőhelye, a lápok biztosítják.
Kinafa. Különböző Cinchona fajok, keverék fajok (hibridek), dél-amerikai fák. Kérgük a 19. században és a múlt század első felében a legfontosabb gyógytermékek egyikét szolgáltatta. A kéregből előállított két alkaloid: a kinin és a kinidin olyan nagymértékben voltak szükségesek, hogy Dél-Amerika területén egyre inkább ültetvények képezték a gyógyszerek alapanyagát.
Őshazáján kívül jelentős ültetvényeket létesítettek más földrészeken is, Ázsiában (főleg Indiában és Indonéziában), továbbá Közép-Afrikában. A kinin, napjainkban a kinidin is jelentős szerepet játszanak a maláriás betegek kezelésében és – részben – a fertőzés megelőzésében. A kinidin a szívritmus zavaraiban az első sikeres kezelési lehetőségek közé tartozott.
Kvassziafa (Quassia amara). Cserje vagy kisebb fa, összetett levelei és szép, piros virágzata van. Használják a Picrasma excelsa nevű növény fáját is. Előbbi dél-amerikai, utóbbi jamaicai- A fatest reszeléke gyomorpanaszokban (stomachicum, illetőleg tonicum) segít. Szerepel epeúti panaszok kezelésében is (cholagogum, cholereticum). A gyógyászat egyéb területein is használják, kórokozó baktériumok, gombák fejlődésének bénítására, vírusok replikációjának gátlására, egyes belső és külső élősködők (endo- és ectoparasita) ellen. Régebben nálunk gyapjúmoly távoltartására, riasztására is alkalmazták.
A benedekfű gyógynövényes szeszes italok alapanyaga
Benedekfű (Cnicus benedictus). Az áldott benedekfű nálunk is könnyen termeszthető, egyéves növényként. Levelei öblösen fogazottak, szúrós szélűek, a szár csúcsi részén sűrűbben fejlődnek. A sárga fészekvirágzatokon jellemző, elágazó tüskék találhatók.
A Földközi-tenger térségéből származik, szárazabb, mély rétegű talajt kedvel, amely gazdag mésztartalmú és nem túl kötött. A föld feletti része (Cardui benedicti herba vagy Cnici herba) évente kétszer gyűjthető. A szárított, aprított növényből teáskanálnyit fövő vízzel leforrázzuk, a szűrletből néhány korty fogyasztható fél órával főétkezések előtt. A szeszes kivonatok étvágygerjesztő készítmények gyakori alkotórészei. Párlófűvel (Agrimonia eupatoria) társítva epehajtóként (cholereticum), illetőleg epehólyag- bántalmakban (cholecytopathia) borsmentával (Mentha piperita) ízesített teakeverékeit ismerik.
Az adagolás: 1 teáskanálnyit (fokozatosan felemelve 2-3 teáskanálig) számítunk egy csésze vízre, majd ugyanúgy visszacsökkentve. A kezelés 3-4 hétig folytatható. Ha a panaszok fokozódnak, újabb orvosi kivizsgálás szükséges.
Fotó: Adobe Stock
