Válaszol a Jóskönyv: Légy mentes a kötődésektől
A rászakadt szerencsétlenségben a Jóskönyvtől a 33. Visszavonulás (Tun) sorstanácsát kapta, az első változó vonással. Ez olyan időszakot jelent, amelyben az embernek tudatosan és megfontoltan hátra kell lépnie. Ennek lélektani titka az, hogy amibe bele vagy bonyolódva, abból ki kell kászálódnod, el kell szakadnia tőle.
Válj le az ügyedről, vond ki belőle lelki energiádat. Mentesítsd magad a feszültségektől úgy, hogy nem azonosítod magadat a helyzettel, s ez által nem esel pánikba. Ilyesmiket tanácsol a könyv.
Lépj ki az örvényből, és próbálj meg sorsodnak nem résztvevője, hanem – bizonyos ideig – csupán a szemtanúja lenni.
Az örvény lehet a külső körülmények örvénye, és lehet a saját lelkünk feszültségének, viharának, szorongásának vagy indulatának magába húzó pörgése. Az ember nemcsak külső események hatása alatt él, de ki van szolgáltatva saját lelke viharainak is, melyeknek megélése fontos élettapasztalataink szempontjából, de vannak korszakok és állapotok, amikor ez az azonosulás kifejezetten káros, sőt ártalmas is lehet.
Az empátia – vagyis a másikkal való együttérzés ‒ magasrendű lelki képességünk.
De vannak élethelyzetek, amikor az ember nem lehet „együtt érző”. Egy sebész vagy egy fogorvos nem lehet a betegével együtt érző műtét vagy foghúzás közben, különben nem tudná meggyógyítani. Nem véletlen hogy a sebész saját közeli hozzátartozóját csak ritkán operálja, vagy soha, mert nem tudja megteremteni a műtéthez szükséges objektív, „könyörtelen” figyelmét.
A hindu jógahagyomány – mely a sok egyéb mellett a világ legmélyebb pszichológiája is ‒ vairagjának nevezi ezt, amit a rossz fordítások „közömbösségnek”, a pontosabbak „kötődésektől mentességnek”, „nem-ragaszkodásnak” ültetnek át. Ez ennek a jósjelnek a sorstanácsa.
De hogyan lehet ezt megteremteni?
Az ősi jógarendszerek és meditációs technikák részletesen leírják ennek a „pszichotechnikáját”. Ebből még látunk valamit ma is azokon a helyeken, ahol az igazi keleti harcművészeteket oktatják. Minden egyes edzés, de még a veszedelmes ütközetekre való felkészülés is meditációval kezdődik. Ott, ahol egy mai bunyós „felhergeli” és „beüti magát”, a keleti harcművészek néma csendben és mozdulatlanul meditálnak.

Megteremtik azt a személytelen nyugalmat, ami az igazi küzdelem alapfeltétele. Az igazi harcban mindenfajta belebonyolódást – agressziót, félelmet, szorongást, indulatot, minden „agyonverem” és „jaj, mi lesz most velem” érzést és gondolatot ‒ meg kell szüntetni. És meg is lehet szüntetni, kellő gyakorlattal. Pusztán tanáccsal vagy jó szándékkal nem lehet.
A megvalósításhoz – mint az életben bármiféle tudáshoz és képességhez – csak komoly és hosszan tartó munkával jut el az ember. Nem szabad azt hinni, hogy ez bármilyen más úton lehetséges. Egyáltalán: ahhoz, hogy az ember önmagával tudjon bánni, hogy a saját lelkében s ez által a külső körülményeiben bármiféle jó dolgot meg tudjon valósítani, sok munka kell. A Jóskönyv megmondja, hogy mit tégy, és mit ne tégy. Javasol valamit, mert „Javas könyv”. De a hogyanra nem ad választ. A megvalósítás már a mi dolgunk.
Fotó: Shutterstock