Dió az étlapon

tgymagazin.hu
#dió #koleszterin #receptek #zsírsavak
A diófa (Juglans regia) több ezer éve honos Európában és Ázsiában. Többnyire csak 5-8 éves korában kezd teremni, elérheti akár a 30 méteres magasságot és elélhet akár 300 évig is. Botanikai szempontból a csonthéjasok családjába tartozik, mint a sárga- vagy az őszibarack. A termést, amíg a fán van, vastag zöld burok fedi, amely megreped, amint a termés megérett. Az őszi szüretelés után a diót alaposan meg kell szárítani, különben penészedésnek indul.

A „nagyüzemi” feldolgozás során a dió csonthéját, hogy tetszetősebb legyen, vegyszerekkel fakítják, illetve tartósítás céljából metilbromiddal vonják be. A kezeletlen biotermésnek általában sötétebb a héja. A francia „Grenoble” fajta a diók között a csúcstermék szerepét tölti be, de a kaliforniai fajták, mint például a „Hartley” vagy a „Jumbo- Hatley”, valamint az itáliai Sorrento szintén kiváló minőségűnek számít.

A szárított dió általában egy évig gond nélkül eltartható, azonban az aromás, illatos élelmiszerektől elkülönítve kell tárolni, mivel könnyen átveszik környezetük illatát, szagát. A dió könnyebben tisztítható, ha 30 percre vízbe rakjuk, majd 24 órán át a fűtőtesten szárítjuk. Ha a magok belső, vékony barna héját is le akarjuk hántani, a hámozott diót néhány percre dobjuk forrásban lévő vízbe, majd hirtelen hűtsük le hideg vízzel.

A dió viszonylag sok növényi olajat tartalmaz, tehát kalóriadús. Kiválóan illik az édes és a pikáns ételekhez egyaránt. Durvára aprítva, zsiradék hozzáadása nélkül megpirítva valósággal megbolondítja a salátákat. A dió olaja az egyik legfinomabb salátaolaj.

Biológiai értékét a termésben lévő többszörösen telítetlen zsírsavaknak, ballasztanyagainak és számos bioaktív anyagának köszönheti. A dió csökkenti a koleszterinszintet, erősíti az idegeket, javítja koncentrációt. Naponta 50 g dió az amerikai FDA hivatalos jelentése szerint csökkenti a szívbetegségek kockázatát. A vegetáriánusok ugyanakkor azért is kedvelik, mert értékes fehérjéket is tartalmaz.

Receptek

Diós müzli

Hozzávalók kb. 10 adaghoz: 100 g dió, 150 g zabpehely, 50 g mazsola, 200 g friss idény jellegű gyümölcs.

Elkészítése: A diót durván felaprítjuk és teflonedényben zsiradék nélkül megpirítjuk. Azonnal kivesszük a serpenyőből és hagyjuk lehűlni. Utána összekeverjük a zabpehellyel és a mazsolával, majd légmentesen záródó edénybe tesszük. A müzlit mély reggelizőtálkába tesszük, hideg tejjel leöntjük. Friss gyümölcsöt aprítunk, és a tetejére szórjuk. Azonnal tálaljuk.

Vargányás diós pasta

Hozzávalók 4 személyre: 200 g friss vargánya vagy shiitake gomba, 80 g dió, 1 csokor újhagyma, 1-1 piros és zöld pepperóni, 4 evőkanál olívaolaj, 1-2 evőkanál Noilly Prat (száraz vermut), 300 g széles metélt, só, őrölt bors.

Dió gombával kombinálva: ezt a tésztaételt valóságos lakomává varázsolja

Elkészítése: A gombát megtisztítjuk és felaprítjuk. A diót durvára aprítjuk. A hagymát vékony karikákra vágjuk. A pepperónit felvágjuk, a magját eltávolítjuk, a húsát lemossuk és apróra vágjuk. Az olajat felforrósítjuk egy edényben. A gombát az olajban 3-5 percig sütjük benne. A vermuttal leöntjük, a diót, a hagymát, a pepperónit hozzáadjuk és 1-2 percig sütjük. Sózzuk, borsozzuk. A tésztát sós vízben kifőzzük, lecsepegtetjük, és a gombás keverékkel összekeverve tálaljuk.

Francia diós palacsinta

Tésztához: 150 g teljes őrlésű tönkölyliszt, 2 tojás, 100 ml tej, 30 g méz, 1 evőkanál tejföl, 1 csipet só.

Töltelék: 200 g felkockázott párolt alma, 200 g durván aprított dió, 200 g túró/krémtúró, méz, mentalevél.

Elkészítése: A lisztet, a tojást, tejet, a mézet és a tejfölt a sóval egy mély tálban sima tésztává keverjük, majd 20 percig pihentetjük. Közben elkészítjük a tölteléket: A hozzávalókat összekeverjük, ízlés szerinti mennyiségű mézzel édesítjük. A palacsintákat forró serpenyőben (palacsintasütőben) mindkét oldalán aranybarnára sütjük. A tölteléket a kissé kihűlt palacsinták közepére tesszük és háromszög alakúra hajtjuk a palacsintákat. A tetejét mentalevéllel díszítve tálaljuk.

Diós sütemény aszalt gyümölcsökkel

Egy sütőlemeznyi mennyiséghez: Tészta: 500 g teljes őrlésű tönkölyliszt, 10 g sütőpor, 230 g puha vaj, 150 g barna cukor, 2 tojás, 1 tojássárgája, reszelt citromhéj, vanília. Töltelék: 150 g barna cukor, 150 g tejszín, 100 g tej, 250 g nyers marcipánmassza, 300 g durván aprított dió, 100 g aprított, rumba áztatott mazsola, 100 g aszalt szilva, aprítva, vanília, fahéj.

Elkészítése: A tésztához valókból linzerhez hasonló tésztát gyúrunk, majd 20 percig a hűtőszekrényben pihentetjük. A tésztát megfelezzük, a felét kinyújtjuk, és sütőpapírral kibélelt sütőlemezre terítjük. A töltelékhez először a cukrot, a tejszínt, majd a tejjel simára kevert marcipánmasszát elkeverjük és felfőzzük. Hozzáadjuk a fűszereket, a diót, a mazsolát és az aszalt szilvát.

A masszát egyenletesen szétterítjük a tésztaalapra. A tészta másik felét is kinyújtjuk, majd ezzel betakarjuk a marcipános masszát. A tetejét tojássárgájával bekenjük, majd előmelegített, 190 °C-os sütőben kb. 25-30 percig sütjük. Miután kihűlt, baracklekvárral vékonyan megkenjük és aprított dióval megszórjuk.

Mézes-fűszeres keksz

Hozzávalók egy sütőlemezhez: 250 g finomra őrölt teljes tönkölyliszt, 1 teáskanál sütőpor, 2 tojássárgája, 180 g vaj, 100 g méz, 1 késhegynyi friss vaníliabél, 1-2 evőkanál tejszín, reszelt citromhéj, 1 teáskanál nagyon finomra aprított pepperóni paprika.

Elkészítése: A puha vajat a tojássárgájával és a tejszínnel elkeverjük, hozzáadjuk a lisztet, a sütőport, a mézet, a vaníliát és a citromhéjat, majd kemény tésztát gyúrunk belőle. Hűvös helyen kb. fél óráig pihentetjük. A gyúródeszkát megszórjuk liszttel, és a tésztát szintén liszttel átdörzsölt nyújtófával nem túl vékonyra nyújtjuk.

A kekszeket tetszőleges formákkal (pl. pogácsaszaggató) kiszúrjuk a tésztából, majd sütőpapírral bélelt sütőlemezre helyezzük őket. Előmelegített sütőben, 180 °C-on 12-15 percig sütjük. Kb. 5 perccel azelőtt, hogy teljesen készre sülnek, kenjük meg a tetejüket kevés tojásfehérjével, szórjuk rájuk egy csipetnyi pepperóni paprikát, majd toljuk vissza a sütőbe és süssük készre.

Foto: Shutterstock

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Minden feliratkozónknak az aktuális havi Holdnaptárral kedveskedünk! Emellett elsőként értesülhetnek a legújabb terápiákról, hírekről és a frissen megjelenő Természetgyógyász Magazin tartalmáról!

Elolvastam és elfogadom az adatkezelési nyilatkoztatot.

Ajánlott cikkek a témában
Erős paprika – pikáns, csípős, szupererős

Erős paprika – pikáns, csípős, szupererős

A legtöbb, Európában kapható erős paprika a Capsicum annuum faj tagja. Ezek eltérő koncentrációban tartalmazzák…
Jön a nyár, készítsünk friss salátákat!

Jön a nyár, készítsünk friss salátákat!

A ma ismert leveles saláták a vadsaláta (Lactuca virosa) családjába tartoznak, és fajtától függően vagy…
Kurkuma az egészséges emésztésért

Kurkuma az egészséges emésztésért

A kurkuma (Curcuma longa) a gyömbér rokona. Őshazája, egyúttal fő termőhelye Dél-Ázsia, ezen belül is…
A fekete áfonya jótékony hatása a szervezetre

A fekete áfonya jótékony hatása a szervezetre

A fekete áfonya (Vaccinium myrtillus) az áfonyafélék családjába (Ericaceae) tartozik. Nem csak ízletes, de értékes…
Rovatunk legolvasottabb cikkei
Birs – Nyersen kőkemény és fanyar, de főve mennyei

Birs – Nyersen kőkemény és fanyar, de főve mennyei

A birs (Cydonia oblonga) sok egyéb gyümölcshöz hasonlóan a rózsafélék (Rosaceae) nagy családjának tagja. A…
Torma-gyógyító receptek

Torma-gyógyító receptek

Ezt a bevált házi szert sokoldalúan és ízletes ételek készítésére tudjuk felhasználni a konyhában.
Rukkola az étlapon

Rukkola az étlapon

Sokféle rukkola létezik. A vad fajtának különösen keskeny hosszúkás levelei vannak. 
Itt a dinnyeszezon! – Receptek

Itt a dinnyeszezon! – Receptek

Noha gyümölcsként fogyasztjuk őket, a dinnyefélék a cukkinivel és a kígyóuborkával egyaránt a tökfélék közé…