Kelkáposzta az étlapon

Borsik Miklósné
#kelkáposzta #pakolások #receptek #vitamin
A friss kelkáposzta levelei ropogósak és törhetőek. Egy régi szabály szerint, ha megrázzuk a kelkáposztát és zörög, akkor friss.

A kelkáposzta botanikailag a keresztesvirágúak családjába tartozik (Cruciferae vagy brassicaceae), és igen szoros rokonságban van a fehér és vörös káposztával. Az erezett levelek a fehér káposztához hasonlóan fajtánként kerek, ovális vagy hegyes formájú fejűek. A kelkáposztának gyakorlatilag egész évben van szezonja. Májustól a fiatal zsenge nyári kel kapható, amely nem sokáig tárolható, és egészen rövid főzési időt igényel.

Az őszi – vagy tartós – kel nagyméretű és zárt fejű, erős, sűrűn erezett levelű, markánsan káposztaízű. Késő nyári időszakban kerül piacra, hűtőszekrényben egy hétig tárolható.

Elkészítéskor esetleg a külső sötét leveleket eltávolítjuk, s azután mossuk meg alaposan a kelkáposztafejet. A kemény torzsát ékformán kivágjuk, a káposztafejet nagysága szerint negyedeljük vagy nyolcadoljuk, és gyenge tűzön főzzük. A nagy darabokat apró csíkokra vagy kis kockákra is vághatjuk. A kelkáposztát ne főzzük sokáig sok zsiradékkal, mint az korábban szokásos volt, hanem kímélő módon inkább pároljuk. Csíkokra vágva már 5-8 perc is elegendő. Az átható kelkáposztaszag, amely főzés közben keletkezik, valamelyest enyhíthető, ha a főzővízbe egy öntet ecetet vagy egy szelet barna kenyeret teszünk. A kömény is csökkentheti a káposztaszagot.

A kelkáposzta, mint minden más káposztaféle is, sok vitamint tartalmaz: B6-, E- és K-vitamint, folsavat, ásványi anyagokat, kalciumot, káliumot, vasat, valamint aszkorbigént (a C-vitamin elővitaminját, amelyből a vitamin főzés révén keletkezik). A rövid főzés csökkenti a káposzta C-vitamin-tartalmát, de a túl hosszadalmas főzés is káros, mert a kialakuló vitamint újra megsemmisíti. Ha nem tápláléknak használjuk a kelkáposztát, akkor is eredményesen kezelhető vele a szervezet. Káposztalevél-pakolással a mérgező anyagokat vonhatjuk ki úgy, hogy egész éjszakán át ráhelyezzük az érintett testtájékra. 

Receptek

Kelleves kölessel

Hozzávalók 4 személy részére: 30 dkg kelkáposzta, 1 szál póréhagyma, 2 evőkanál köles, zellerzöld, 1 l zöldségleves, 2 teáskanál barna cukor, szerecsendió, őrölt szegfűszeg ízlés szerint, 10 dkg juhsajt vagy kemény sajt (óvári, köménymagos).

Elkészítése: A káposztát megmossuk, igen apró darabokra vágjuk. A megtisztított, apróra vágott póréhagymával, kölessel, némi zellerzölddel zöldséglevesben feltesszük. Kis lángon 25 percig főzzük. Cukorral, reszelt szerecsendióval, egy csipet szegfűszegporral ízesítjük. A sajtot apró kockára vágjuk és hozzáadjuk.

Kelkáposzta narancsszószban

Hozzávalók 4 személy részére: 5 evőkanál narancslé, 7 dkg tejföl, fél teáskanál méz, tengeri só, bors, 2 evőkanál olívaolaj (legjobb minőségű!), 20 dkg zsenge kelkáposztalevél durva szára nélkül, 20 dkg sárgarépa, 20 dkg alma, 4-8 magozott narancs, 2 evőkanálnyi fenyőmag.

Elkészítése: A szószhoz a narancslevet tejföllel, mézzel, tengeri sóval, borssal, olívaolajjal összekeverünk, ízesítjük. A káposztát finom csíkokra vágjuk, a sárgarépát és az almát durvára reszeljük, majd mindezeket belekeverjük a szószba, s még fűszerezzük. A salátát megszórjuk fenyőmaggal, és a félbevágott narancsgerezdekkel körítjük. 

Kelkáposztafelfújt

Hozzávalók 4-6 személy részére: 80 dkg nem szétfövő burgonya, 10 dkg hagyma, 20 dkg sárgarépa, 2-3 evőkanál olívaolaj, 7,5 dkg kemény száraz sajt, tengeri só, bors, szerecsendió, 30 dkg szár nélküli kellevél, 5 dkg kapribogyó, 2 db fokhagymagerezd, fél teáskanál korianderpor, 12 dkg sűrű házi tejföl, 8 dkg joghurt, 1-2 teáskanál mustár, 1-2 evőkanál zöld fűszer (snidling, petrezselyem).

Elkészítése: A burgonyát héjában kevés vízben megfőzzük vagy pároljuk, majd lehűtjük, meghámozzuk. A hagymát apróra, a sárgarépát durvára kockázzuk, és együtt 1 evőkanál olívaolajban megfonnyasztjuk. 1-2 evőkanál vizet hozzáadunk, fedél alatt pároljuk. A sajtot lereszeljük, a burgonyát felkockázzuk, tengeri sóval, borssal, szerecsendióval, a sajt felével és a hagymával és sárgarépával összekeverjük, ízesítjük. A káposztát durvára vágjuk, 1 evőkanál olívaolajban megfonnyasztjuk és 5 percig dinszteljük. A kapribogyókat feldaraboljuk, a fokhagymát átpréseljük, a káposztához adjuk, és tengeri sóval, borssal és korianderrel fűszerezzük és ízesítjük. Most mindezt 2 evőkanál tejföllel összekeverjük. Egy tűzálló tálat kikenünk olajjal, a masszát beletesszük, a maradék reszelt sajtot rászórjuk, és 200 fokon 35 percig sütőben sütjük. A maradék tejfölt joghurttal, tengeri sóval, borssal, mustárral és fűszerekkel összekeverjük, ízesítjük és a felfújt mellé tálaljuk. 

Extra recept márciusra

Tofu mangolddal

Hozzávalók 4 személyre: 25 dkg friss tofu felkockázva, 30 dkg mangold vagy levélspenót, 1 evőkanál szezámolaj, 2 db fokhagymagerezd, 5 dkg gyöngyhagyma, negyed teáskanál friss gyömbér, 4 evőkanál tejföl, 1 teáskanál szójaszósz, 5 dkg mandulareszelék, tengeri só, bors frissen őrölve.

Elkészítése: Az apróra vágott gyöngyhagymát, gyömbért és szétpasszírozott fokhagymát vokban szezámolajjal megsütjük. A tofukockákat hozzáadjuk, rövid ideig együtt sütjük, és sóval, borssal fűszerezzük. A levélspenótot vagy a mangoldot beletesszük és mintegy 3 percig lefedve puhára dinszteljük. A tejfölt és a szójaszószt összekeverjük, beletesszük az ételbe, ugyanígy a mandulareszeléket, és ízesítjük.

Tipp: Ezt az ételt tetszés szerint gazdagíthatjuk paradicsomkockákkal, némi sajttal vagy dióval, mogyoróval. 

Fotó: Adobe Stock

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Minden feliratkozónknak az aktuális havi Holdnaptárral kedveskedünk! Emellett elsőként értesülhetnek a legújabb terápiákról, hírekről és a frissen megjelenő Természetgyógyász Magazin tartalmáról!

Elolvastam és elfogadom az adatkezelési nyilatkoztatot.

Ajánlott cikkek a témában
Erős paprika – pikáns, csípős, szupererős

Erős paprika – pikáns, csípős, szupererős

A legtöbb, Európában kapható erős paprika a Capsicum annuum faj tagja. Ezek eltérő koncentrációban tartalmazzák…
Jön a nyár, készítsünk friss salátákat!

Jön a nyár, készítsünk friss salátákat!

A ma ismert leveles saláták a vadsaláta (Lactuca virosa) családjába tartoznak, és fajtától függően vagy…
Kurkuma az egészséges emésztésért

Kurkuma az egészséges emésztésért

A kurkuma (Curcuma longa) a gyömbér rokona. Őshazája, egyúttal fő termőhelye Dél-Ázsia, ezen belül is…
A fekete áfonya jótékony hatása a szervezetre

A fekete áfonya jótékony hatása a szervezetre

A fekete áfonya (Vaccinium myrtillus) az áfonyafélék családjába (Ericaceae) tartozik. Nem csak ízletes, de értékes…
Rovatunk legolvasottabb cikkei
Gyógyító ételek daganatos betegeknek 2.rész

Gyógyító ételek daganatos betegeknek 2.rész

Gyógyító ételek daganatos betegeknek sorozatunk 2. részében egészséges receptek közül válogathatnak.
Búza az étlapon

Búza az étlapon

Búzának nevezzük a perjefélék sorába, ezen belül pedig a Triticum nemzetségbe tartozó fűféléket. Idetartoznak az…
Cékla és gesztenye az étlapon

Cékla és gesztenye az étlapon

Az összes gyökérzöldséghez hasonlóan a cékla is igen értékes, talajra és klímára nem igényes zöldségnövény.…
Saron gyümölcs, avagy khaki az étlapon

Saron gyümölcs, avagy khaki az étlapon

Novemberben jelenik meg a boltokban, de nyárig kapható a narancssárga khakiszilva. A szupermarketekben általában Persimone…