A spárga legyen veletek

tgymagazin.hu
#folsav #koleszterin #spárga #vitamin
A spárgát az emberiség már évezredek óta ismeri és fogyasztja. Európában és Ázsiában egyaránt őshonos. A neve görögül asparagos, melynek jelentése: szár, friss hajtás. A görögök elsősorban gyógynövényként használták, például szárított por formájában fogfájás kezelésére. A rómaiak a gyomorra kifejtett jótékony hatása miatt fogyasztották. Az ókori Kínában köhögés és visszamaradt vizelet kezelésére használták.

Az 1900-as évektől Magyarországon is termesztik a spárgát amelynek ma már nyolc-tíz fajtája is ismeretes. A spárga legfőbb értéke a sípnak nevezett zsenge hajtása. Ez kétféle is lehet: a bakhát alatt termesztett spárgának a sípjai fehérek (legfeljebb a hegyük lilás); a sík felületen termesztett fajták sípjai pedig zöldek. A szín attól is függ, hogy érettségének melyik szakaszában szüretelik le.

A spárga hatása az emberi szervezetre

Lúgos tartalma miatt mindenkinek ajánlott a fogyasztása, mert helyreállítja a vér savas-lúgos egyensúlyát. Ez a tulajdonsága az asparagine nevű lúgnak köszönhető, amiből nagy mennyiséget tartalmaz. Jótékonyan hat a szívre, májra, lépre, tüdőre, tisztítja a bőrt, valamint természetes vízhajtó. Folyamatos fogyasztása enyhíti a reumatikus fájdalmakat és a köszvényes tüneteket. Azáltal, hogy hat a mirigyekre, serkenti az anyagcserét, és a húgyúti betegségeket is sikeresen számolja fel. A hajtások 93-95 százaléka víz, a maradék szárazanyag pedig igen kevés kalóriát tartalmaz, ezért diéta idején is javasolt a fogyasztása. 100 gramm spárga mindössze 20 kalóriát tartalmaz. Kifejezetten kevés benne a cukor (100 grammban összesen 2 gramm szénhidrát van). A növény szára jól emészthető rostokat és nyákanyagokat tartalmaz, melyek kíméletesen tisztítják a bélrendszert, serkentik a bélműködést és a salaktalanítást.

Szaponintartalma csökkenti a vérzsírszintet és javítja a bélben a létfontosságú HDL-koleszterin arányát, ami fontos szerepet játszik a szív és a keringés védelmében.
Ne feledjük, hogy a spárgalé erős hatású szer, ezért naponta háromszor 0,5 dl-nél többet ne fogyasszunk belőle, lehetőleg azt is más levekkel keverve. Fokozottabban ügyeljünk a minőségi folyadék fogyasztására. Naponta legalább 2 litert igyunk.

Folsavban világrekorder

10 dkg spárga (2-3 db 100%-os tabletta) fedezi egynapi folsavszükségletünket, ezért igen hatékony a folsavhiány kezelésében.

A folsav egyike a testünk működéséhez szükséges legsokoldalúbb vitaminoknak. Jelenléte a szervezetben hozzájárul a száj nyálkahártyájának és az  emésztőrendszer épségének a megőrzéséhez. A folsav a B12-vitaminnal együttműködve a sejtek szaporodása és növekedése mellett a vérképzésben is fontos szerepet játszik. Felelős a vörösvértestek ép formájáért, valamint a fehérvérsejtek és a vérlemezkék képzéséért. Említésre méltó antioxidáns hatása is. A folsav javítja az agy teljesítményét és az emlékezetet is. A legújabb kutatások szerint a rák egyes fajtáinak kialakulását is képes gátolni.

VitaminokÁsványi anyagokTápanyagtartalom
A-vitamin: 0,045Nátrium: 4Kalória: 75
E-vitamin: 1,8Kálium: 203Fehérje: 1,9
K-vitamin: 0,0395Kalcium: 26Zsír: 0,1
B1-vitamin: 0,009Magnézium: 18Ballasztanyagok: 1,5
B2-vitamin: 0,11Foszfor: 46 
Niacin: 0,93Kén: 46 
B6-vitamin: 0,04Klór: 53 
Folsav: 0,0164Vas: 0,651 
B5-vitamin: 0,35Cink: 0,401 
B7-vitamin: 0,0007Réz: 0,156 
C-vitamin: 16Mangán: 0,102 
 Fluor: 0,048 
 Jód: 0,0007 

gramm/100 gramm nyers spárgában*

*1 kg spárgából 50-60 gramnyi por keletkezik, amelyben koncentrálódnak a hatóanyagok.

A várandósság első három hónapja alatt fogyasztva 50 százalékkal csökkentheti az újszülöttek idegrendszeri megbetegedéseinek esélyeit. A folsav jelentős szerepet játszik a férfiaknál a spermiumok termelődésében, még a nemzőképességre is hatással van. A spermiumok és a magzat védelmét a biológiailag aktív folsav pótlása jelenti.

Az aszparaginsav a legfontosabb aminosavak egyike. Szerepe van a központi idegrendszer védelmében, az agyban fontos neurotranszmitter (ingerületátvivő). Segíti a hangulatingadozások elkerülését, így meg tudja előzni az extrém idegesség és az extrém nyugalom kialakulását is. Szerepet játszik a szervezet méregtelenítésében is, részt vesz az ammónia eltávolításában.

Nyersen is fogyasztható

Négy-öt spárgahajtásból zöldségcentrifugával félcsészényi lé nyerhető. Főzés, párolás során az értékes anyagok nagy része elvész, így viszont megmaradhat. A nyers lé vesetisztító, képes kimosni a vesékből a homokot vagy a kisebb köveket, valamint segíti a szervezetet a méregtelenítésben. Az aszparaginsav viszont csak párolás során bontakozik ki igazán, ekkor kapja meg a növény egyedi, fenséges ízét.
A friss spárgát hamar fel kell dolgozni, mert hűvös helyen tárolva is csak 2-3 napig használható. A friss spárga arról ismerhető fel, hogy a csúcsai zártak, a sípok végei nincsenek kiszáradva, a szár pedig repedésektől mentes és nem fás. Ha a tövénél összenyomva sárgás lé csöpög belőle, akkor biztosan friss a növény.

Green mix por Viva natura

Felmerül a kérdés, hogy friss spárgát vagy szárított spárgaport fogyasszunk, mint a rómaiak? A spárgát íze miatt nem kedveli a magyar konyha, viszont szárítmány formájában hasznos, hosszú távon fogyasztható kiegészítője lehet táplálékainknak.
Az elmúlt évek legnagyobb vívmánya a Viva Natura World cégnek a 100% tabletták technológiájának kidolgozása, így a spárga is méltó díszvendége a 100% Tiszta Természet sorozatnak.(X)

Keressék a gyógynövényboltokban és a www.vivanatura.hu webáruházban. 

Fotó: Adobe Stock

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Minden feliratkozónknak az aktuális havi Holdnaptárral kedveskedünk! Emellett elsőként értesülhetnek a legújabb terápiákról, hírekről és a frissen megjelenő Természetgyógyász Magazin tartalmáról!

Elolvastam és elfogadom az adatkezelési nyilatkoztatot.

Ajánlott cikkek a témában
Spenót – A tavasz hírnöke

Spenót – A tavasz hírnöke

A spenót (Spinacia oleracea) egynyári, lágyszárú növény, amelyet vad formájából Délnyugat-Ázsiában nemesítették ki, és azóta…
Az itthon termő szuperélelmiszer kisokos

Az itthon termő szuperélelmiszer kisokos

Az úgynevezett szuperélelmiszerek azért kapták ezt a kitüntető megnevezést, mert gazdagok vitaminokban, nyomelemekben, fehérjékben és…
Zab – Verhetetlen energiahordozó

Zab – Verhetetlen energiahordozó

A zabot sokan kedvelik és reggelijük elmaradhatatlan része. Íze kellemes, ugyanakkor igen sokoldalúan felhasználható a…
Vadnövények a konyhában – Téli vitaminforrások

Vadnövények a konyhában – Téli vitaminforrások

Ebben a részben a télen fellelhető természetes vitaminforrásokról számolunk be. Frissen, akár a balkonládából betakarítható…
Rovatunk legolvasottabb cikkei
A bio fokhagyma fiatalító hatása

A bio fokhagyma fiatalító hatása

A pennsylvaniai Állami Egyetem és a kapcsolódó Nemzeti Rákkutató Intézet egybehangzó állítása szerint a fokhagyma…
Diófélék hatása a koleszterinre

Diófélék hatása a koleszterinre

Havas télen, síelés és szánkózás után egyike a legszebb esti elfoglaltságoknak a diótörés.
Kendermagolaj jótékony hatásai

Kendermagolaj jótékony hatásai

Mutasson még egy olyan olajat, amiben együtt megtalálható az ómega-3, ómega-6, ómega-9 és a gamma-linolénsav!
Alga az új csodaszer!

Alga az új csodaszer!

Az algák már több mint hárommilliárd éve lakják bolygónkat. Zöld színüket a klorofillnak köszönhetik. Ennek…